Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő Megjelent: 7 hónapja

WHC - TALÁLJA MEG ÁLMAI ÁLLÁSÁT NÁLUNK!

A 25 éves WHC neve ma már jóval többet jelent, mint megalakulásakor. Az elmúlt időszakban a gazdasági és humán tanácsadásra specializálódott cég tevékenysége változatossá vált, folyamatosan bővült. A Dunántúl egyik legnagyobb gazdasági és humán tanácsadó irodájaként tartják számon.

A fellendülő magyar gazdaság kihívásainak tettek eleget akkor, amikor tanácsadó tevékenységük kibővítése mellett döntöttek. 1999 januárjától önálló csoport foglalkozik emberi erőforrás gazdálkodással, ezen belül munkaerő-közvetítéssel, munkaerő-kölcsönzéssel, vezetői tanácsadással. Az utóbbi 15 év eredményeiről Göltl Viktort, a WHC Kft. HR szolgáltatások ügyvezető igazgatóját kérdeztük:

A 90-es évek végén indultak Magyarországon az első munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cégek. Milyen változáson ment keresztül ez a szakterület az elmúlt 15 évben?

A ’90-es évek óta nagyon sok változáson esett át mind a munkaerő- kölcsönzésre vonatkozó jogszabályi környezet, mind a munkaerőpiac, mind a szolgáltatást igénylő és mind a szolgáltatást nyújtó felek elvárásai illetve tevékenységeik. A ’90-es évek elején nagy szabadságfokkal működött a munkaerő-kölcsönzés. Ezt akkor még nem is munkaerő-kölcsönzés elnevezéssel illették, akkor ez a fogalom Magyarországon még nem is létezett. A szolgáltatás kezdetben inkább egyfajta tevékenység kiszervezéseként- vagy inkább alvállalkozói tevékenységként- működött, ahol a munkaerőt biztosító fél vezetője is sok esetben jelen volt a teljesítés során.

Az ezredforduló éveiben mind az akkor hatályos Ptk illetve Mt abba a mederbe kezdte terelni a munkaerő- kölcsönzést, amelyben ma is folyik. Zömében a ’90-es évek végén és 2000-es évek elején érkeztek meg hazánkba azok a nemzetközi munkaerő-kölcsönző vállalatok, amelyek jelentős know-how-t hoztak a magyar munkaerőpiacra. Nagyjából 2002-2003-tól kezdődött az a jelentős munkaerő-piaci fejlődés, amely során hazánkban is kialakultak azok a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalatok, amelyek ezt a tevékenységet a mai napig is egy valódi szakmaként űzik.

Mik az elvárások jelenleg munkaadói és munkavállalói oldalról egy munkaerő-kölcsönző céggel szemben?

A mai piaci környezetben a munkaerő-kölcsönző cégekkel szemben a legfontosabb elvárások, hogy a működésük során maximálisan megfeleljenek a hatályos munkaügyi jogszabályoknak, elegendő tőkével rendelkezzenek ahhoz, hogy a munkavállalóknak határidőre bért fizessenek, hogy gyorsan és szakszerűen teljesítsék a szolgáltatást igénybe vevő vállalati ügyfelek igényeit és a munkavállalói oldal számára is maximális ügyfélközpontú hozzáállást tanúsítsanak.

Milyen előnyökkel jár egy munkavállalónak, ha a WHC-t választja?

Senki nem lehet próféta a saját házában, ezért erre a kérdésre ebben a formában nem válaszolok és inkább megfordítom a kérdést. Milyen hátrányokkal járhat egy munkavállaló számára, ha nem egy WHC-val azonos színvonalon működő munkaerő-kölcsönző céget választ munkáltatójául? Egy alacsony színvonalú munkaerő-kölcsönzős cégtől esetleg nem kapja meg határidőre a munkabérét, legrosszabb esetben egyáltalán nem kapja meg a munkabérét. Vagy egész egyszerűen nem lesz társadalombiztosítási ellátása, mert nem jelentik be. Sérülhetnek továbbá a munkavállaló jogai, ha nem megfelelően kezelik a munkaviszonyát- létesítés/ megszüntetés.

Mi várható a jövőben? Mik lesznek Ön szerint a jelentős változások ezen a szakterületen?

A jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben sokkal hangsúlyosabbá válnak a munkatársak toborzás-kiválasztásával kapcsolatos feladatok, ugyanis Magyarország iparilag fejlettebb területein jelenleg relatív munkaerőhiány van. A következő 1-2 évben arra számítunk, hogy azok a munkaerő- szolgáltató cégek fejlődnek, amelyek a toborzás-kiválasztási feladatokat megfelelő volumenben és színvonalon teljesítik.



http://allas.whc.hu/
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Újra kezdődhet a munka a Volkswagennél

Egyezségre jutott a Volkswagen és két beszállítója, így újra elindulhat a gyártás azokban az üzemekben, ahol kényszerszabadságra küldték a... Teljes cikk

Mégis eladják a Tescót?

A Magyar Időknek a londoni anyavállalat illetékese erősítette meg, hogy szóba került az üzletlánc eladása. Teljes cikk

A balatoni szezont meghatározta a krónikus munkaerőhiány

A dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozások forgalma a parti sávban átlagosan 15-30 százalékkal, a parttól távolabb 5 százalékkal... Teljes cikk

Átadta a Telekom a munkavállalói résztulajdonosi program részvényeit

A Magyar Telekom 2016. augusztus 23-án 1 533 636 darab saját részvényt adott át a munkavállalói résztulajdonosi program szervezet (MRP szervezet)... Teljes cikk

Többféle bölcsőde közül választhatnak jövőre a szülők, nő a támogatás is

Januártól átalakul a bölcsődei ellátórendszer, a szülők a jövőben hagyományos bölcsődébe, mini bölcsődébe, munkahelyi bölcsődébe vagy... Teljes cikk

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár

Előrelépés az atipikus foglalkoztatás terén?

Az elmúlt pár év meghatározó munkaerő-piaci változásainak egyike az atipikus foglalkoztatási formák terjedése a világban. A modell a...