27 cikk a(z) Kaizen címkével - 1. oldal

Szervezetfejlesztés, ahol összefonódik a HR és a Lean

7 éve A lean/kaizen módszertanok és elméletek ma már nem ismeretlenek a legtöbb HR szakember számára, nem számítanak már újdonságnak, sőt egyre több helyen alap elvárásként, meghatározó vállalati kultúrát formáló rendszerként alkalmazzák őket. Természetesen sokan sokféleképpen értelmeznek és használnak eszközöket, módszereket, ki-ki a saját, egyedi stratégiai céljait figyelembe véve. Egy azonban biztos, arra már minden szervezet rájött, hogy a „lean utazás” elképzelhetetlen az emberek megfelelő bevonása és a szervezeti tagok folyamatos fejlesztése nélkül, ebben pedig stratégiai szerep jut a HR-nek, legfőképp most, amikor már nem a toborzáson, hanem a megtartáson van a fókusz. Teljes cikk...


Nyitott cég, tervezhető karrier és kaizen szemlélet

7 éve Átfogó változtatásokat vezetett be bér és cafeteria rendszerében a Bridgestone tatabányai gyára, amely az új karrierprogrammal igyekszik biztosítani az egyre nagyobb munkaerőhiánnyal és jelentős fluktuációval küzdő térségben a cég növekedését. A tatabányai gumigyár a japán cégcsoport európai hálózatának elsőszámú termelőközpontja kíván lenni, ennek megfelelően bővítik a gyártást és a létszámot is. Nagyon erős a verseny a munkavállalókért a környéken, ebbe a versenybe többek között a cég megnyitásával, munkavállalói ajánlóprogrammal és tervezhető karriermodellel száll be a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft., mondta el a HR Portalnak Duna András, HR igazgató. Teljes cikk...


A kaizen-szemlélet nem hibást, hanem hibát keres

7 éve A kaizen egy távol-keleti menedzsment-módszertan, folyamatos fejlődést jelent, egyszerre technika és egyszerre filozófia. Hangsúlyozzuk a módszer távol-keleti hátterének azon elemét, melynek lényege, hogy a világ éppen olyan, mint amilyen kép az elménkben él róla. A technika lényege, hogy a rossznak vélt gyakorlatok bátor felismerésével, folyamatos és apró változtatásokkal hatalmas fejlődést lehet elérni. Ligeti György, szervezetfejlesztő írása. Teljes cikk...


Így leanesít a gyártás

10 éve Múlt héten tartotta idei Lean Fórumát a Kvalikon. A konferencia Lean Szervezetfejlesztés szekciójában a Chinoin (a Sanofi vállalata), az Audi Hungária Motor, a Magyar Suzuki, a National Instruments Europe és a Bosch Rexroth egy-egy vezetője mutatta be, hogyan illesztették be a szervezetükbe a lean elveit. Teljes cikk...


Spórolás leépítés nélkül

10 éve Válsághelyzetben sok vállalat kerül olyan helyzetbe, hogy úgy tűnik, nincs más megoldás, csak a leépítés. De sokan érzik úgy, kell lennie valami más megoldásnak, amivel elkerülhető, hogy a költségcsökkentéssel együtt rengeteg tehetséges munkavállaló is elvesszen. Mutatunk pár lehetséges kiutat a dilemmából. Teljes cikk...


Hogyan teheti a vezető boldoggá a munkahelyet?

10 éve Az a legideálisabb állapot, ha a dolgozók egyszerre elégedettek és elkötelezettek vállalatuk iránt, ám ennek eléréséhez a vezetésnek sok mindent meg kell tennie a mindennapok során. A vezető feladata elérni, hogy a munkavállalók szeressenek bejárni a munkahelyükre és olyan képességeiket is használni kezdjék, amelyek létezését még ők maguk sem ismerték fel. Ekkor élvezik majd igazán munkájukat, ekkor kerülhetnek flow állapotba. Ahhoz, hogy a vezető erre képes legyen, nemcsak kollegáit, de önmagát is mélyebben kell megismernie. Ebben segítheti őt egy ősi kínai teaszertartás. Teljes cikk...


A HR-en áll vagy bukik a lean sikeressége

11 éve Célszerű, ha a lean bevezetésére egy szervezetben külön csapat alakul, a hatékony kommunikációhoz és a szemlélet beágyazásához azonban mindennél fontosabb a vezetők támogató hozzáállása, és nem utolsó sorban a HR bevonódása. A sikerek megünneplésével, apró jutalmakkal válhat lépésről lépésre kézzelfoghatóvá minden munkatárs számára a lean kultúraformáló ereje. Teljes cikk...


Mura - Muri - Muda: veszteségkezelési megoldások

12 éve A Toyota Termelési rendszere a veszteségeket három csoportba sorolja. Cikkünkben ezeket foglaljuk össze. Teljes cikk...


Yokoten - A horizontális tanulás

12 éve A Yokoten egy bevált módszer arra, hogy gyorsan találjunk megoldást egy problémára. Hogyan? Teljes cikk...


Apró lépés egy cégnek, nagy lépés a HR-nek: Kaizen

12 éve Újabb elem bemutatásával folytatjuk, a Lean office koncepció megvalósításának lépéseit ismertető sorozatunkat, melynek különlegessége, hogy HR-es szemüvegen keresztül nézzük a folyamatokat. Az előző cikk az 5S-ről szólt. Most a lean egyik legtöbbet hallott fogalmáról a Kaizenről beszélgetünk Gyurta Sándor szakértővel. Teljes cikk...


Kaizen szemlélet a Tetra Pak gyárban

12 éve Két év alatt 25 százalékkal kevesebb gyártási hulladék, 14 százalékkal csökkenő üzemi költségek, 7 százalékkal mérsékelt fajlagos áramfelhasználás és CO2 kibocsátás, nulla baleset és 75,3 százalékra növelt gépkihasználtság – ez az eredménye annak a karbantartási rendszernek, amelynek második fokozatát a magyarországi csomagolóanyag gyártók közül elsőként a budaörsi Tetra Pak gyár vehette át Kyoto-ban. Teljes cikk...


A Lean office megvalósításának első lépései

12 éve A Lean bevezetéséhez a HR első lépése a szervezet felé az 5S program elvégzése. Ez az egyik legfiatalabb, mégis a legelterjedtebb termelékenység fejlesztési módszer. Az a lényege, hogy megteremti az alapját a többi Kaizen tevékenységnek. Olyan szervezeti kultúrát és rendszert alakít ki, ami javítja a folyamatok áttekinthetőségét, segíti a rend fenntartását és a folyamatokkal kapcsolatos problémák feltárását, megoldását. Teljes cikk...


HR-es kincsesbánya: a lean

12 éve Életképesség növelés, biztos alapok, minden környezetben érvényes módszerek, stabilitás, pénzügyi megtakarítás, kultúra, motiváció és lojalitás - mindezt jelenti a szervezet számára a japán módszertan, a Lean. Következő cikksorozatunkban a HR számára igazi kincsesbányaként működő rendszer rejtelmeibe vezetjük be az olvasókat Gyurta Sándor, az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. HR-esének segítségével. Teljes cikk...


Folyamat-egyszerűsítés HR-területen

12 éve A lean alapelve egyszerűen úgy fogalmazható meg: a módszer használatával folyamataink oly módon tehetőek hatékonyabbá, ha a bennük meglévő veszteségeket minimalizáljuk, és a vevő szempontjából hozzáadott értéket nem teremtő tevékenységeket kiiktatjuk, illetve csökkentjük. A japán munkaszervezési filozófia eszközeiről, HR területen való használatának módozatairól tartott előadást Szabó Péter, a Vincotte szemináriumán. Teljes cikk...


Hogyan hozzuk ki magunkból és munkatársainkból a legtöbbet?

13 éve Céljaink és a kiválóság állapotának eléréséhez mindenképpen szükséges a változás és a mély önismeret. Egy változási folyamatban azonban nem csak az a fontos, hogy tudatosan haladjunk előre, hanem az is, hogy néha visszatekintsünk, vajon ott vagyunk-e, ahol lenni akarunk. Ha nem, akkor sincs semmi baj, soha nem késő irányt váltani. Teljes cikk...


LeanSWAT: kevesebb az elhalt folyamat

13 éve A Lean vagy Six Sigma alapú folyamat-fejlesztési módszerek bevezetésének és vállalati kultúrába ágyazásának legnagyobb akadálya, hogy elhalnak a projektek. A szolgáltató szektorban már jó arány, ha a tervezett átalakulásoknak több mint 10 százaléka megvalósul. A LeanSWAT módszertanának a kidolgozásával Bengyel Ádám az elfogadást tudja növelni úgy, hogy mindez töredék idő alatt menjen végbe, jóval kevesebbe kerüljön, és több legyen a befejzett projekt. Teljes cikk...


Gerilla lean-től a Leantranetig - a józan ész eszköztára

13 éve A szakemberek már a szolgáltatási szektorban is elkezdték terjeszteni a leant. Biztosító, service center, telekommunikációs szolgáltató egyaránt ki szeretne válni a tömegből, meg akarja különböztetni magát a versenytársaitól. Nagy a verseny és nem marad más, mint erősíteni a vevő-központúságot és a racionális működésmódot. Leépíteni senki nem szeretne, de hatékonyan, ügyfél-orientáltan működni annál inkább. Ebben segít a lean. Teljes cikk...


Lean Assessment Center Magyarországon

14 éve A LeanCenter kidolgozott egy olyan új módszert, mellyel a folyamatfejlesztési szakemberek tudását és rátermettségét az eddigieknél sokkal alaposabban lehet mérni. A módszer részeit már évek óta alkalmazza a cég, most viszont egy komplett LAC (Lean Assesment Center) rendszerbe öntötték az eddigi tapasztalatokat. Teljes cikk...


Hol terem a lean szakember?

14 éve Ma már egyre több főiskolán és egyetem tanítják a lean eszközeit és menedzsment rendszerét, azonban az iskolapadban nem lehet mindent elsajátítani. Léteznek nagyon hasznos tanácsadói képzések, melyek rendszerint vállalati tapasztalatokra épülnek és valós környezetben zajlanak. De ezektől még nem lesz valakiből jó lean szakember. Teljes cikk...


Az ideális lean szervezet legfontosabb ismérvei

14 éve Létezik-e tökéletes állapot? Létezik-e olyan cég, ahol minden alkalmazott maximálisan elkötelezett és motivált? Ismerünk-e olyan szervezetet, ahol már nincs szükség további fejlesztésekre, mert minden "olajozottan" működik? A válasz egyszerű: nem! Teljes cikk...


/cimkek/kaizen.html