kapubanner for mobile

58 cikk a(z) nagyvállalat címkével - 1. oldal

Neki lehet kezdeni az ESG-jelentéseknek

5 hónapja Európai uniós jogharmonizációs kötelezettségből adódóan fogadott el jogszabályt az Országgyűlés kedden a környezettudatos, társadalmi és szociális szempontokat is figyelembe vevő vállalati társadalmi felelősségvállalásról a gazdaságfejlesztési miniszter kezdeményezésére. A törvényt 160 igen szavazattal, 32 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. Teljes cikk...


Felmérés: így változhat a munkaerő-kereslet a nagyvállalatoknál

5 hónapja Átlagosan 1,8 százalékkal nagyobb árbevétellel számolnak a cégek a következő egy évben - derül ki a K&H felméréséből. Teljes cikk...


Ezeken a területeken lehet a legnagyobb hatása a vállalatokra az AI-nak a vezetők szerint

8 hónapja A közép- és nagyvállalatok 31 százaléka rendszeresen, további 19 százalékuk kísérleti jelleggel már most is alkalmaz valamelyik folyamatában mesterséges intelligenciát – derült ki a United Call Centers (UCC) vállalati döntéshozók körében végzett nemzetközi felméréséből. A válaszadók 38 százalék tartja úgy, hogy az AI bevezetése jelentősen javítja vállalata versenyképességét és innovációs képességét, és 44 százalékuk szerint a működés egyik kulcseleme lesz a mesterséges intelligencia. Teljes cikk...


A nagyvállalatoknál csaknem kétszer annyi pénzt keresnek a dolgozók, mint a legkisebbeknél

11 hónapja Míg a nagyvállalatoknál 620, a kis cégeknél bruttó 330 ezer forint volt az átlagkereset tavaly. Teljes cikk...


A nagyobb cégek körében nőtt az innovációt végrehajtók száma

1 éve A cégek majdnem fele szoftver beszerzésével igyekezett javítani innovációján. Teljes cikk...


Mennyit keres évente egy amerikai csúcsmenedzser?

1 éve Van olyan csúcsmenedzser, akinek tavalyhoz képest 40 százalékkal csökkentik a fizetési csomagját, ami így is átlag feletti. Teljes cikk...


Milyen nehézségekre számítanak a nagyvállalatok?

1 éve A válaszaók 44 százaléka a bérköltséget említette várható negatív hatásként. Teljes cikk...


Környezettudatosabbak a nagyvállalatok, mint a kis cégek

2 éve A nagyvállalatok jobban ügyelnek a fenntarthatóságra, mint a kisebbek, de tevékenység alapján is látszanak különbségek a környezettudatosságban - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.. A kisvállalkozások környezetvédelmi erőfeszítéseit jobban kellene támogatni, mert számukra kevésbé látható ezen tevékenységek megtérülése, így általában csak esetenként foglalkoznak vele. Teljes cikk...


Százmilliárd forint forrásra pályázhatnak a magyar vállalkozások

3 éve A felhívásra azon vállalkozások jelentkezhetnek, amelyek tartós fejlődése komplex fejlesztési támogatás biztosításával segíthető elő. A kérelmeket 2021. október 11. és 2022. szeptember 1. között lehet benyújtani. Teljes cikk...


Élelmiszerfelajánlásokkal segítik a rászoruló családokat a nagyvállalatok

3 éve A vállalatok több mint 100 millió forint értékű élelmiszeradományt ajánlottak fel. Teljes cikk...


Covid-üzemmód a munkahelyeken: Elmű, Telekom, Posta, SAP, Richter

3 éve Nincs 100 százalék home office, ám a megkérdezett nagyvállalatok irodistái nagyrészt otthonról dolgoznak. Már szeptembertől újra elkezdték a szigorításokat: az egyterű irodákban kötelező a maszk, irodába lépés csak előzetes regisztrációval, valahol saját appal zajlik a kontaktkutatás. Év végi bulik csak online lesznek. Teljes cikk...


Cégek tízezrei dőlhetnek be Magyarországon heteken belül

4 éve A vállalatok negyedének alig egy hónapra elegendő likviditási tartaléka van a bérköltségek kifizetésére, több mint 40 százalékuknak pedig csak 3 hónapra elegendő - írja a Portfolio a Via Credit elemzésére hivatkozva. Teljes cikk...


Jelentősen nő az igény a sokszínűséggel foglalkozó szakemberekre 2020-ban

4 éve Egyre fontosabb fogalmakká válik a sokszínűség, az esélyegyenlőség a munka világában, a nyitott és befogadó munkahelyek iránti igény. Ez a kérdés a munkaerő utánpótlása és a munkahellyel szemben támasztott elvárások átalakulása szempontjából sem elhanyagolható. Ezért a szakértők 2020-ra az ezzel a témával foglalkozó szakemberek iránti igény robbanásszerű növekedését várják. Teljes cikk...


Visszaesett a vállalatok beruházási szándéka

5 éve Jelenleg a cégek kevesebb mint fele tervez valamilyen fejlesztést a következő egy év során. Emellett a cégek többsége a beruházásokra szánt összeget sem tervezi növelni. A célokat tekintve egyértelműen a technológiai fejlesztések állnak az élen, és elsősorban az ipari, építőipari és a 2-3,9 milliárd éves árbevételű cégeknél várható leginkább beruházás a következő egy évben - derül ki a K&H nagyvállalati növekedési indexéből. Teljes cikk...


Kihirdették az idei „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” díjak győzteseit

5 éve A több mint 1.500 üzletet és ügyfélkiszolgálási pontot tesztelő és 6.500 ügyfél véleményét felmérő ClientFirst Consulting kihirdette az idei „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” díjak győzteseit. Több kategóriában is vizsgálták a magyarországi cégek teljesítményét: a nagyvállalatok közül a Telenor Magyarország Zrt. és a dm Kft. végzett az első helyeken, a kis- és középvállalkozások között pedig a DHL és a KIA Motors Hungary Kft. bizonyult a legjobbnak. Az összetett díjak mellett kiosztották a legjobb élményt nyújtó szolgáltató, a legjobb családbarát kiszolgálás és a legjobb munkahelyi csapat címét is. Teljes cikk...


Romkocsmából az év irodája - lezárult Az Év Irodája Verseny

5 éve Februárban lezárult a kilencedik - ezúttal több mint húsz különböző kategóriában kiírt - Az Év Irodája Verseny. Idén több olyan kis- és nagyvállalat is nyert, amelyik a világ több országából csábított haza magyar munkavállalókat újonnan nyílt irodájukba. A díjnyertes irodákban a kreatív megoldások domináltak: a kisvállalati kategóriában győztes szegedi irodát például egy romkocsmából alakították ki. Teljes cikk...


A nagyvállalatok optimistán tekintenek 2019-re

5 éve A hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű nem-állami nagyvállalatok növekedési kilátásairól képet adó K Teljes cikk...


Magyar tulajdonú nagyvállalatnál dolgozna a magyar

5 éve Nehezebb ma a munka, mint régen? Milyen gyakori a munkahely váltás? Jobban megbecsülik az alkalmazottakat a cégek? Többek között ezekre a kérdésekre keres választ a Work Force munkaerőkölcsönző- és közvetítő cég, kifejezetten az elmúlt 15 év változásaira fókuszálva - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...


Elfogyóban a nagyvállalatok optimizmusa

5 éve Az elmúlt négy év legalacsonyabb eredményét érte el a K Teljes cikk...


Mérséklődött a hazai kkv-k optimizmusa

5 éve A hazai kkv-k várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index 10 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. Bár az index továbbra is a pozitív tartományban van, a hangulatromlás mögött az áll, hogy a cégek növekvő közterhekre és magasabb hitelkamatokra számítanak, miközben az elmúlt hónapok gazdasági intézkedései inkább negatívan hatottak versenyképességükre. Teljes cikk...


/cimkek/nagyvallalat.html