15 cikk a(z) nyílt levél címkével - 1. oldal

Kérésekkel fordult a PDSZ az új kormányhoz

6 éve Rövid távon, viszonylag kevés pénzből megvalósítható, de gesztus értékű kérések sorával fordult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az új kormányhoz. A kérések között szerepel a papír alapú igazolvány és az utazási támogatást igazoló "fecni" helyett a műanyag pedagógusigazolvány; a nyugdíjasokra vonatkozó törvények módosítása, hogy a nyugdíjas pedagógusok foglalkoztatásával enyhíthessék a pedagógushiányt; valamint a kötelező pedagóguskari tagság eltörlése is - írja az MTI. Teljes cikk...


Tiltakoznak az ELTE dolgozói és hallgató a Figyelő listája ellen

6 éve Az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársai és diákjai is szolidaritásukat fejezték ki a Figyelőben 2018. április 11-én megjelent, A spekuláns emberei című cikkben “Soros zsoldoshadseregének” tagjaiként megnevezettekkel. Valamint elfogadhatatlannak tartják a listázást - írja az Index. Teljes cikk...


8 éve nem kaptak fizetésemelést, most nyílt levelet írtak

6 éve Több mint háromezer könyvtári, múzeumi, levéltári és közművelődési dolgozó által aláírt, béremelést követelő petíciót adott át a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága részére - írja az MTI. Teljes cikk...


Levelet küldtek Orbánnak az egészségügyi dolgozók

6 éve A Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége nyílt levelet küldött Orbán Viktornak, melyben az egészségügyi dolgozók bérrendezését kérik - számol be róla a HírTV. Teljes cikk...


Egyre több tantestület emeli fel a hangját

8 éve Már 17 közép- és általános iskola csatlakozott a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt leveléhez, amelyek változásokat sürgetnek az oktatásban, írja a Népszabadság. Teljes cikk...


Több mint száz pszichológus fejezte ki egyet nem értését

8 éve A pszichológusok és pszichológus hallgatók Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta nőkkel kapcsolatos megnyilatkozása után döntöttek úgy, hogy nyilvánosságra hozzák szakmai álláspontjukat a vitában, melyet Kövér László és Ákos megnyilatkozása generált arról, hogy a nők elsődleges és egyetlen igazán kielégítő feladata az anyaság, írja a hvg.hu. Teljes cikk...


Lassan ezer orvos kongatja a vészharangokat

8 éve Még decemberben 64 orvos írt nyílt levelet, az egészségügy vészharangjait kongató petíció lavinát indított el - írja az Index. Teljes cikk...


Nyílt levelet írtak a fejlesztési miniszternek a Munkástanácsok

9 éve A Munkástanácsok Versenyszféráért felelős alelnöke, Kovács Zoltán nyílt levéllel fordult dr. Seszták Miklós fejlesztési miniszterhez az állami tulajdonban álló munkáltatóknál letiltott prémiumok és egyéb mozgóbérek kifizetésének ügyében. Teljes cikk...


Nyílt levél a Miskolci Egyetem hallgatóitól, oktatóitól

11 éve A miskolci demonstrálóktól kapott nyílt levelet a Felsőoktatási Kerekasztal, írja az edupress hírlevele. A levél szerint a közelmúltban megjelent felsőoktatási vitaanyag megvalósulása az egyetemet, Miskolcot és az észak-magyarországi régiót egyaránt "súlyos csapásként" érintené. Teljes cikk...


Levelet írt Orbán Viktornak a "gigaszakszervezet"

11 éve Nyílt levélben hívja fel Orbán Viktor miniszterelnök figyelmét három nagy szakszervezeti konföderáció tömörülésére, "egy gigantikus méretű, milliós munkavállalói tömeget képviselő érdekvédelmi szervezet alakulására" Székely Tamás. A fúzió egyik tagjának, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke egyben felkéri a miniszterelnököt, hogy az új munka törvénykönyvének tervezett ismételt átalakításához ne csak egy konföderációvezető véleményét kérje ki, hanem tárgyaljon a többi szakszervezet, egyebek mellett az ASZSZ, MSZOSZ és a SZEF összefogásával alakuló új érdekvédelmi formáció képviselőivel is - írja a portálunkhoz eljutattott sajtóközlemény. Teljes cikk...


Nyílt levélben fordultak a Corvinus hallgatói az oktatási államtitkárhoz

12 éve Nyílt levélben fordultak a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárhoz. A diákok azt írták: bár többször felmerült, majd mindig megcáfolták a Corvinus megszüntetését, feldarabolását, még sincsenek tisztában azzal, hogy mi történik valójában. Teljes cikk...


Az érdekvédők nem értik, hogyan lesz több munkahely

12 éve A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) nyílt levélben kér választ Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkártól a munkavállalókat érintő kérdésekben a készülő munka törvénykönyvével (Mt.) kapcsolatban - tájékoztatta a szövetség közleményében csütörtökön az MTI-t. Teljes cikk...


Túlélésért küzdenek a kőfaragók

13 éve Nyílt levéllel fordult az országgyűlési képviselőkhöz a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozások Országos Ipartestülete, mivel álláspontja szerint a megfelelő szabályozás nélkül lassan a teljes hazai kőfaragó ágazat meg fog szűnni - írja a Magyar Hírlap. Teljes cikk...


3000 munkavállaló érdekében kérik az átszervezés elhalasztását

13 éve A MagyarTV, a DunaTV és a Magyar Távirati Iroda üzemi tanácsai szerint a közmédiumok átalakításának folyamata tisztázatlan és kidolgozatlan, ezért az intézkedések elhalasztását kérik - olvasható a vezérigazgatóknak intézett nyílt levélben, melyet az Országos Sajtószolgálat közöl. Teljes cikk...


Tiltakozik a közoktatás forráscsökkentése ellen a Pedagógusok Szakszervezete

14 éve Nyílt levélben tiltakozik a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a jövő évi költségvetés közoktatást érintő megszorításai ellen, a levelet pedig a november 2-i ülésen meghatározottak szerint az országgyűlési képviselőkhöz juttatják el - írja az Origo alapján az Edupress. Teljes cikk...