kapubanner for mobile
Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 8 éve

19 hónap állás nélkül: hogyan éljük túl?

18-19 hónap nagyon hosszú idő. Márpedig a statisztika szerint ennyi a munkanélküliség átlagos időtartama. A munkanélküliek fele, mintegy 140 ezer ember, legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít - derül ki a KSH adataiból. Az álláskeresők ez idő alatt - miként a cikkünkben megszólalók is visszaigazolják - elveszítik az önmagukba vetett hitüket, az önbizalmukat és szakmai segítség nélkül nagyon nehezen tudnak újra talpra állni és munkát találni. „Az álláskeresést egy projektként kell felfogni és lényeges a cselekvési terv kialakítása, a helyes döntések, a reális lehetőségek felmérése ebben az időszakban. Fontos továbbá annak tudatosítása, hogy ez bizony több hónapot vesz majd igénybe” - emelték ki a munkanélküli emberekkel foglalkozó szakemberek a HR Portálnak.

images

Sok álláskereső fordul tanácsért népszerű blogger HR-esünkhöz, JobAngelhez. Az alábbiakban két megtörtént esetet mutatunk be, amelyeknek az az üzenete: még a legnehezebb helyzetből is van kiút.

JobAngelt felkereste egy mélyszegény vidéken élő, nyolc általános iskolát, és egy OKJ-s tanfolyamot végzett hölgy, aki egyedül, alkalmi feketemunkákból tartotta fenn magát és három gyermekét. Érettségi hiányában OKJ-s végzettségét sehol nem fogadták el. Végül kitartó keresgélés után, hideghívásos, személyes megkereséses módszerekkel az egyik helyen rábólintottak: dolgozzon ott, de közmunkás státuszban. „Legalább legális munka, de itt nem álltunk meg” - vallott a kezdetekről Fazekas Éva, Jobangel. Az asszonyt megszerették a munkahelyen, és egy idő után határozatlan idejű munkaszerződést kötöttek vele, immár segédmunkásként, rendes fizetéssel. „A szorgalmának köszönhetően mostanra felelősségteljesebb helyre került. Ugyan éjszakai műszakot is vállal, de így még egy jövedelmi szintet tudott feljebb lépni. Szeptemberben kezdi a gimnáziumot, le akar érettségizni” - zárja a tanulságos történetet Jobangel.

Egy ötven év feletti, adminisztratív munkakörben tapasztalatot szerzett férfi leépítés után próbált állást keresni. Az eredetileg nyelvtanárként végzett szakember multinacionális vállalatnál dolgozott, ügyfélszolgálati területen. Jobangelnek arról panaszkodott, hogy életkora miatt nem vették fel sehová több mint egy évig. Már odáig jutott, hogy statisztának, kőműves segédmunkásnak és jegyellenőrnek is elment volna, csak hogy dolgozhasson. De vagy a fizikai munkabírását kevesellték, vagy túlképzettnek találták. Bloggerünk segítségével azonban átfazonírozták, szakmaspecifikussá tették az önéletrajzát, kiemelték a férfi ügyfélszolgálati tapasztalatát és nyelvtudását. Ráadásul kifejezetten magabiztos nyelvtudást kérő állásokra pályáztak, Jobangel ötlete alapján senior pozíciókra is. Végül egy nemzetközi vállalat ügyfélszolgálati vezetőjének vették fel. „A középkorú férfinak annyira elvette az önbizalmát a tartós munkanélküliség és a sok kudarc, hogy arra nem is mert gondolni, hogy "felfelé", magasabb pozícióba pályázzon. Miután mindig arra hivatkozott, hogy a kora miatt nem fogadják el beosztottnak, irányíthatatlannak tartják anélkül, hogy megismernék, azt gondoltam, akkor próbáljuk meg irányítóként pozicionálni. Valójában ez az erős, specifikus pozicionálás segített az elhelyezkedésében, hiszen sem a készségeivel, sem a tudásanyagával nem volt probléma” - magyarázza Jobangel.

A munkanélküliség pszichológiai háttere

A KSH friss adatai azonban riasztóak: a 18-19 hónap a munkanélküliség átlagos időtartama. Ennyi idő alatt bizonyára sokan feladják és/vagy feketemunkába, rosszabb esetben mélyszegénységbe süllyednek, a lelki betegségekről nem is szólva.

„A munkanélküliség alatt egyfajta kilökődést érzékel az ember a mindennapokból. Azt veszi észre, hogy mindenki része egy olyan világnak, aminek ő nem. Az alapvető probléma, hogy nem tud visszailleszkedni abba a csoportba, ahol jól érezné magát. A munka ugyanis egy rendszert ad az életünknek, egy ritmus alakul ki: érinti a mindennapjainkat, szokásainkat, az egzisztenciánkat, céljainkat” - magyarázta Földi Miklós Dániel munkapszichológus.

A munka nélkül töltött három hónapba még nem rokkan bele senki - nyomatékosítja a szakember. Ha viszont fél vagy netán egy éve, vagy ennél is tovább nem talál valaki vissza a munkaerőpiacra, a bioritmusa elszokik a munkától, megváltozik az életmódja, anyagi gondok léphetnek fel és lelkileg is kezdi feladni. A depresszió irányába visz a sikertelenség, alkalmatlanság érzete, a csökkenő önbizalom, ilyenkor olyan gondolatok járnak az ember fejében, mint „Nem vagyok elég jó”. „Nekem úgysem sikerül”. Úgy érzi, már mindent megpróbált és senki nem veszi fel. „Ilyenkor el kell gondolkozni, hogy mi lehet ennek az oka. Valószínűleg az álláskereső valamit nem jól csinál, vagy valami hiányzik, vagy olyan munkaerő-piaci helyzetben van, ami miatt nehéz most munkát találnia, ami nem feltétlenül az ő hibája. Ilyenkor a támogató háttér, a külső szakmai segítség a jól informáltság az elsődleges fontosságú” - nyomatékosítja a munkapszichológus.

Sokan szégyellik a munkanélküliséget, pedig kulcsfontosságú a szakmai segítség kérése

„Az álláskeresés egyik buktatója, hogy az emberek szégyellik az állástalanságot, és nem kérnek azonnal segítséget” - magyarázta Jobangel is. „Egy másik csoportjuk úgy hiszi, tudja mi a dolga: ír néhány ismerősnek, pályázik szorgalmasan, és pár hónapos eredménytelenség után esik kétségbe.” Az önértékelés könnyen sérül, ha nem kap pozitív visszajelzést, igazolta vissza az önéletrajzokat jól ismerő blogger a munkapszichológus szavait. Fontos tehát, hogy az álláskeresőt támogassa a közvetlen környezet lelkiekben, esetleg, ha tudja, aktív álláskeresői segítséggel.

Gyakori hiba az is, hogy a munkanélküli emberek kétségbeesésükben végzettségükhöz, munkatapasztalatukhoz nem passzoló állást is megpályáznak, és ha nem kapnak visszajelzést vagy elutasítják a pályázatukat, úgy hiszik, az személyesen nekik szól és visszaigazolja előzőekben taglalt, negatív gondolataikat. „Nem jó az a stratégia, mert rombolja az önbizalmat, és sikerélmények sem érik az embert” - hívta fel a figyelmet a munkapszichológus. Érdemes inkább várni és kevesebb, de jól megcélzott helyre pályázni. Lényeges továbbá annak tudatosítása, hogy ez bizony több hónapot vesz majd igénybe. „Egy projektként kell tekinteni az álláskeresésre, nem pedig úgy, hogy különböző okokat keresünk a kudarcra, amin nem tudunk változtatni” - javasolta Földi Miklós Dániel.

Gyászoljuk meg az állást vagy ne?

Repka Ágnes, közgazdász, HR menedzser és munkajogi szakokleveles tanácsadói végzettségű szakember HVG Extra Pszichológia magazinban éppen arról írt, amiről a HR Portal is beszámolt már, ha felmondanak nekünk, ugyanúgy gyászfolyamaton kell végigmennünk, mintha kapcsolati veszteség ért volna minket. Átmegyünk, a tiltakozás, hárítás stádiumán, majd a keserűségen, a dühön, végül az apátia követezik. A tanácsadó azt írja, hogy ha az elbocsátott dolgozó nem fél végigmenni ezen folyamaton, eljuthat a történtek elfogadásáig. Ekkor lesz képes az álláskeresés feladatra koncentrálni, interjúkra járni, új terveket szövögetni.

Jobangel azonban nem hisz ebben. „A gyászt tartsuk meg a halálesetekre, ami valakinek a végleges, pótolhatatlan elveszítését és ennek lelki feldolgozását jelenti. Egy munkahely pótolható, akár jobbra is fordulhat a sorsunk egy álláskeresés után, ezért semmi szükség "gyászmunkára". A felmondás után kezdjünk bele azonnal az aktív álláskeresésbe” - fogalmazott a szakember.

A vágyfantáziáktól a realitásig: javaslatok álláskeresőknek

„A cselekvési terv kialakítása elsődleges” - emelte ki a HR Portálnak Buday Attila, a Fejér Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály főosztályvezetője is, aki a következő tanácsokat adja az álláskeresőknek.

  • Miként fent már említettük, a helyes döntések, a reális lehetőségek felmérése alapvető jelentőségű ebben az időszakban. Az energiákat meg kell próbálni a múltról a jövőre, az érzelmekről a racionalitásra, a vágyfantáziákról a realitásra terelni.
  • Meg kell tervezni napi időbeosztást, ki kell alakítani egy új napi rutint. Az álláskeresés intenzív munka, és érdemes is munkaként felfogni.
  • Fel kell venni a kapcsolatot ismerőseinkkel és meg kell kérdezni, hogy hallottak-e valamilyen álláslehetőségről, ami megfelelő lehetne számunkra.
  • Alkalmazni kell az álláskeresési technikákat: szakmai önéletrajz írása, motivációs levél készítése, kapcsolatfelvétel munkáltatókkal, felkészülés az állásinterjúra.
  • Az álláskeresőnek mérlegelnie kell, hogy ismeri-e és önállóan képes-e hatékonyan alkalmazni a különböző álláskeresési technikákat. Amennyiben segítségre van szüksége, érdemes minél hamarabb tanácsadóhoz fordulnia, hogy a munka nélkül töltött időszak minél rövidebb legyen.
  • A kormányhivatalban lehetőség van egyéni tanácsadáson (álláskeresési-, munka-, pályaválasztási-, pályamódosítási tanácsadás) vagy csoportfoglalkozáson (álláskeresési technika-oktatás) részt venni - tájékoztatott a főosztályvezető.

    Programok és támogatások álláskeresőknek

    Fontos információ a munka nélkül maradt embereknek, hogy a munkavállalási tanácsadáson kívül munkaerő-közvetítés is zajlik a foglalkoztatási szolgálatnál és munkaerő-piaci programokon keresztül is támogatásokat nyújtanak - közölte portálunkkal a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Fejér Megyei Kormányhivatal. Ezek a következők:

  • Ifjúsági Garancia: A program lényege, hogy azon 15-24 év közötti fiatalok számára, akik nem tanulnak és nem dolgoznak, a foglalkoztatási szolgálatnak 6 hónapon belül valamilyen konkrét lehetőséget kell felajánlani az elhelyezkedésre, a munkatapasztalat-szerzésre, vagy a tanulásra. A fiataloknak a képzési és vizsgadíjra sincs a gondjuk és helyi illetve helyközi utazási támogatást kaphatnak. A program a munkáltatók részére bér- és bérköltség támogatást tud biztosítani, ezen felül támogatható a vállalkozóvá válás is. E program keretében is finanszírozható a lakhatási támogatás.
  • Lakhatási támogatás: A támogatás célja, hogy a munkavállalók a munkaerő-piaci helyzetük javítása érdekében lakóhelyüktől távoli munkalehetőséget is elfogadjanak. A mobilitási támogatások másik köre a helyközi utazási támogatás-, és a csoportos személyszállítás köré koncentrálódik.
  • Vállalkozóvá válást elősegítő támogatás: A rendelet alapján önfoglalkoztatóvá válás támogatása (legfeljebb 3 millió forint erejéig nyújtható részben visszatérítendő részben vissza nem térítendő kamatmentes tőkejuttatás) és a vállalkozóvá válás támogatása (legfeljebb 6 hónapra, a minimálbér összegéig nyújtható vissza nem térítendő támogatás), valamint a vállalkozói tevékenység megkezdéséhez szükséges szaktanácsadás költségei nyújthatók az álláskeresők számára.
  • „Közfoglalkoztatásból a versenyszférába” program célja, hogy a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes közfoglalkoztatottak a versenyszférában helyezkedjenek el, ehhez biztosítanak elhelyezkedési juttatást.
  • Az NGM tavaly decemberben indította el a NŐK 40+ központi munkaerő-piaci programot, amelynek célja az álláskeresőként nyilvántartott, döntően elhelyezkedési esélyekkel nem rendelkező nők foglalkoztatásának elősegítése, ezzel együtt a nyugdíjba vonulásukhoz szükséges hiányzó jogosultsági idő megszerzésének támogatása.

    Jelenleg két olyan uniós finanszírozású program van megvalósítás alatt, amelynek az NGM a konzorciumvezetője és ennek sikeres megvalósításában a Fejér Megyei Kormányhivatal konzorciumi partnerként vesz részt:

    Az egyik uniós finanszírozású program a GINOP-5.1.1-15 Út a munkaerőpiacra elnevezésű program, amelynek célja egyrészt az álláskeresők és inaktívak, különösen az alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztathatóságának javítása, nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedésének támogatása, másrészt a közfoglalkoztatásból a versenyszférába való átlépés elősegítése azon közfoglalkoztatottak esetében, akik képessé tehetők és készek munkát vállalni a versenyszférában.

    A program képzési támogatást, a képzés ideje alatt keresetpótló juttatást, a képzés helyszínére történő utazás elősegítése érdekében helyi, illetve helyközi utazási támogatást nyújt az ügyfelek részére.

    A programban résztvevők foglalkoztatása után a munkáltatók részére bér- és bérköltség támogatás állapítható meg, valamint támogatható az ügyfelek vállalkozóvá válása is. A foglalkoztatáshoz kapcsolódva a programban lehetőség van a helyközi utazási költség támogatására.

    A Munkahelyvédelmi Akcióterv kedvezményei pedig, a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatóinak, a meglévő munkahelyek megőrzése és új munkahelyek létesítése érdekében, szociális hozzájárulási adókedvezményt és szakképzési hozzájárulási kedvezményt nyújtanak.
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Mit tud Debrecen?

    Egyre nagyobb a verseny a tehetségekért, a minőségi munkaerőért. Különösen igaz ez Debrecenre és térségére, amely beruházások tekintetében az... Teljes cikk

    Munka kisgyermek mellett: miért előnyös a kismama-szövetkezet?

    A gyesen, gyeden levők számára létrehozott szövetkezeti foglalkoztatási forma 2021 második felétől létezik. Akkor négy-öt szövetkezet indult el,... Teljes cikk

    Melyek a legnagyobb munkaerő-közvetítő cégek? Itt a lista

    Továbbra is két multinacionális cég dominálja a magyarországi munkaerő-közvetítést: vezet a Hays, második szorosan mögötte a Randstad, míg... Teljes cikk