kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

20 ezer közszolgálati tisztviselőnek indul rendszeres szakmai képzés jövőre

Nem érne véget az iskolapaddal a közszolgálati tisztviselők képzése –- a kormány a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programmal összhangban nagyobb hangsúlyt fektetne a közigazgatásban dolgozók képzésre. Jövőre összesen 20 ezer fő közszolgálati tisztviselő, majd évente a teljes közszolgálati tisztviselői kar képzését tervezik - írja a Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság portálunkhoz eljuttatott sajtóközleménye.

A következő évtől folyamatosan - intenzív díjmentes továbbképzési programok indulnak a közszolgálati tisztviselők számára, dolgozzanak azok a kormányzatban vagy akár önkormányzatnál is. Összesen 20 ezer fő közszolgálati tisztviselő, majd évente a teljes közszolgálati tisztviselői kar képzését tervezik.

A rendszeresen felfrissített tudás és az új szakmai ismeretek megszerzése javítja a közszolgálatban dolgozók felkészültségét, motivációját és jelentősen segítheti őket egy sikeres szakmai életpályában, másrészt a közigazgatás egészének teljesítményét is javítja - írja a közlemény. Ennek érdekében a kötelező közigazgatási alapvizsga és szakvizsga mellett lehetőség lesz rendszeresen részt venni szakmai, speciális továbbképzéseken, vezetőképzéseken hagyományos tantermi és távoktatásos formában is.

A közlemény szerint a továbbképzések során olyan plusztudást, készségeket sajátíthatnak el a közszolgálati tisztviselők, amelyekkel korábbi tanulmányaik alatt nem, vagy csak rövid képzési időtartamban találkoztak, ugyanakkor munkájukhoz, illetve tovább fejlődésükhöz, karrierjükhöz fontos adalék lehet. Ilyen kiemelt témakörök a közigazgatási eljárási szabályok, a jogalkotási ismeretek, az új munkajogi és közszolgálati szabályok, az új büntető és polgári jogi kódexek, illetve a kompetencia fejlesztő képzések.


Egy tanulmányi pontrendszer fogja segíteni a tájékozódást



A 2014-ben induló rendszeres képzéseket hazai és európai uniós forrásokból finanszírozzák. Azt, hogy kinek milyen intenzitású, tartamú képzésen kell részt venni az eddigi képzettségei, közigazgatási vizsgái, munkaköre alapján döntik el. Egy tanulmányi pontrendszer fogja 2014-től segíteni a tájékozódást, hogy kinek hány pontot kell elérnie ahhoz, hogy teljesítse a képzési elvárásokat.

A továbbképzés tartalmáról a tisztviselő egyéni fejlesztési és képzési igényének felmérését követően a munkáltató dönt. A munkáltatók (minisztériumok, háttérintézményeik, kormányhivatalok önkormányzatok) az egyéni képzési igényeket is figyelembe vevő továbbképzési tervek alapján fogják "beiskolázni" a tisztviselőket. Azok a tisztviselők, akik még nem rendelkeznek közigazgatási szakvizsgával, 2013-ban még a szakvizsga megszerzésével teljesíthetik a továbbképzési kötelezettségüket.

A továbbképzéseket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az ilyen jellegű minősített továbbképzési programot működtető felnőttképző intézmények fogják tartani és arról tanúsítványt adnak a résztvevőknek. A továbbképzések irányító központja az augusztusban megalakult új közigazgatási bázisintézmény, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal lesz.


Az egyik legfontosabb beavatkozási pont a motiváció fejlesztése



Az államtitkárság közleménye szerint a tavaly indított Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési program a közigazgatás működésének javítása érdekében az egyik legfontosabb beavatkozási pontnak a közszolgálatban dolgozók elhivatottságának, teljesítményének, motivációjának javítását jelölte meg. A közszolgálatban dolgozókkal kapcsolatos tudatos személyzeti politika a kormányzás eleje óta hangsúlyos és elengedhetetlen a közszolgálat társadalmi megbecsülésének helyreállításához és közigazgatás hatékony működéséhez. A szakmai felkészültség, a rátermettség fontos kiválasztási szempontok lettek, a közigazgatás soha nem látott módon nyitott a fiatalok, a pályakezdők felé, megkezdődött a hivatásetikai normák kidolgozása, és a közszolgálati tisztviselők felkészítéséhez szükséges módszertan kidolgozása a korrupciós jelenségek felismeréséhez.


Új szabályok születtek



A közszolgálati tisztviselők képzésére, továbbképzésére, szakmai vizsgáztatására új szabályok születtek. A kormányablakokban dolgozó ügyfélszolgálati munkatársak képzésére különösen nagy hangsúlyt fektetnek. 2012. március 1-jén lépett életbe a közszolgálati életpályát megalapozó új közszolgálati tisztviselői törvény, amely egységes szerkezetbe foglalja a köztisztviselőkre és a kormánytisztviselőkre vonatkozó szabályokat. Megkezdődött a munkaköralapú rendszer kidolgozása a központi közigazgatásban, ez év végig lezárulnak a munkaköri elemzések, és jövő évtől fokozatoson életbe is lép az új rendszer, párhuzamosan a teljesítményértékelési-rendszer megújításával. Idén szeptemberben megkezdte első teljes tanévét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amely az egységes közszolgálati életpálya kiépítésében valamint a közszolgálati utánpótlásképzésben is kiemelt szerepet kap - írja a sajtóközlemény.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk