Megjelent: 8 éve

5 interjú kérdés, amit imádni fogsz

Sokat írtam már a megváltozott munkaerőpiacról és arról, hogy konkrétan hogyan változtatja meg a HR-kommunikáció eszközeit. Az álláshirdetésről már több posztom is szólt, most következzen az állásinterjú.

images

Az interjú célja, funkciója és értéke

Ha feltételezzük, hogy a HR mostantól inkább értékesítés, és ha ennek megfelelően hirdetted meg az ajánlatodat, akkor mostantól nem az alkalmatlanok kiszűrése a cél, hanem az alkalmasak meggyőzése és megszerzése. A LinkedIn kutatása szerint 80 százalék felett van azoknak a jelölteknek az aránya, akik az interjú élménye alapján változtatják meg a pályázat iránti lelkesedésüket (mindkét irányban). Kicsit többen vannak, akik egy rossz interjú hatására lemondanak a pályázatuktól.

Figyelembe véve, hogy a kompetencia alapú kiválasztásnál fontosabbá vált, hogy személyiség és cégkultúra találjon egymásra, a legfontosabb funkció az egyedi értékek egyeztetése a fenti cél elérése érdekében.

A termék munkakör kialakításának, az árak bérezés és juttatások beállításának, a célcsoport meghatározásának és a piaci pozíció meghatározásának folyamatában felbecsülhetetlen érték a piaci információ, adat. Az adatgyűjtés legértékesebb (kvalitatív) formája a mélyinterjú. Használd fel!

Nyerő kérdések

Az alábbiakban 5 olyan kérdést mutatok be, amely igazán hasznossá teszi az interjút, mindenki számára.

1. Miért szeretne nálunk dolgozni?

Variációk: "Miért NÁLUNK szeretne dolgozni?" "Miért hozzánk adta be a pályázatát?" "Ön szerint milyen élmény nálunk dolgozni?"

Miért jó a cégnek? Tudatosítja a jelöltben, hogy jó itt dolgozni. Ez egy egyszerű heurisztika, amely a kognitív disszonanciára épül. A cél érdekében ez a legfontosabb, felér egy szándéknyilatkozattal. A válasz értékes információt ad a jelölt személyes értékrendjéről, a munkahely választás fő szempontjáról, és következtetni enged a motiváció lehetőségeire is.

Miért jó a jelöltnek? Pozícióvesztés nélkül mondhat véleményt a cégről, illetve a felkészülés során szerzett információval megcsillogtathatja tájékozottságát és alkalmazkodóképességét.

Mit mond a munkahelyi márkáról? Azt, hogy a kommunikációnk mennyire közvetíti a munkavállalói élményt, a vállalati kultúrát és értékrendet, valamint azt, hogy ezek közül mi a legfontosabb a célcsoportunk (alkalmas jelentkezők) számára.

2. Kit ismer a munkatársaink közül a saját szakterületéről?

Variációk: "Kapott-e személyes ajánlást?" "Mennyire ismertek a szakterületén a munkatársaink?" "Áll-e bármelyik munkatársunkkal szakmai kapcsolatban?"

Miért jó a cégnek? Tudatosítja a jelöltben, hogy jó szakemberek dolgoznak itt, akik büszkék is a munkahelyükre. Negatív vagy semleges válasz esetén lehetőséget ad az interjúztatónak, hogy elmondjon egy szakmailag is releváns (siker)sztorit egy kollégáról, ezzel vágyat ébresztve a jelöltben saját reputációjának építésére.

Miért jó a jelöltnek? Hivatkozhat személyes kapcsolataira, utalhat a szakmai közösségben elfoglalt pozíciójára, bemutathatja a tájékozottságát.

Mit mond a munkahelyi márkáról? Visszajelzés arra, hogy a dolgozók mennyire büszkék a munkahelyükre, ajánlanák-e másnak - vagy arra, hogy titkolják. Ha a szakmai vezető neve sem ismert a jelölt előtt, akkor ideje odafigyelni a vezetők képzésére és szakmai reputációjuk céges támogatására.

3. A közvetlen környezetében ki tudja, hogy most itt ül, és neki mi a véleménye erről?

Variációk: "Kivel beszélte meg, hogy megpályázza-e az állást?" "Mit mondanak rólunk az Önnek fontos közösségekben?" "Kitől kapott tanácsot, amikor hozzánk jelentkezett?"

Miért jó a cégnek? Fény derül arra, hogy milyen közvetlen közösségi forrásokból tájékozódott a jelölt, hogy milyen értékek mentén hozta meg a döntését, és hogy melyek az alapvetői motivációi. Ennek megfelelően igazíthatjuk a toborzási kommunikációt. Pl. Magyarországon (is) több, mint 80 százalékban nők hatnak a döntésre, amely ennek megfelelően lelki-érzelmi alapokon nyugszik.

Miért jó a jelöltnek? A kérdés a számára kedves ismerős felidézésével "megsimogatja" a lelkét, illetve újra tudatosítja benne a pályázat beadásakor érzett lelkesedés indokát. Nyilván magáévá tette már a véleményt, de erre a kérdésre lehetősége van más(ok) nevében megfogalmazni - így elkerülheti a túlzott udvarlást és a durva kritikát.

Mit mond a munkahelyi márkáról? Megmutatja, hogy hogyan igazolja vissza a közösség a márka által közzé tett információt. A jelölteket ugyanis nem az érdekli, amit a cég mond magáról, hanem amit a környezetük mond a cégről.

4. Hogyan számítaná ki a saját javadalmazását?

Variációk: "Határozzuk meg együtt, hogy mennyiért vállalná el a munkát!" "Milyen szempontokkal támasztaná alá a jelzett bérigényét?"

Miért jó a cégnek? Megmutatja a jelölt önérvényesítő képességét, valamint a tájékozottságát saját munkája jövedelmezőségét illetően. Ötletet adhat egy vonzó javadalmazási rendszer kialakításához, vagy meglévő fejlesztéséhez. Rugalmasságot mutat az egyik legkényesebb témakörben, és a közös gondolkodás építi a hosszú távú elkötelezettséget (ezt a pillanatot fel lehet idézni egy későbbi teljesítmény-értékelési, vagy bérvita esetén).

Miért jó a jelöltnek? Konkrét összegektől elrugaszkodva, egyéni gondolatmenete alapján tárgyalhat a bérről. A párbeszéd során képet kaphat a cég valódi lehetőségeiről és elvárásairól a teljesítményt illetően.

Mit mond a munkahelyi márkáról? Felszínre kerülhetnek a cég eredményeiről, versenyképességéről, bérszínvonaláról "keringő" vélekedések, előítéletek, illetve az adott munkaerő-piaci szegmens jövedelemigényei.

5. Kinek és miért ajánlaná a munkahelyünket az ismerősei közül?

Variáció: "Kivel és miért dolgozna nálunk együtt az ismerősei közül?"

Miért jó a cégnek? Megtudhatjuk, hogy melyek a munkahely legvonzóbb, legvilágosabb értékei, képet kaphatunk a jelölt elkötelezettségéről, és arról is, hogy egyáltalán van-e a környezetében hasonló képességű jelölt. (Siker esetén erre később vissza lehet térni, egy jól működő ajánlási rendszerben.)

Miért jó a jelöltnek? Ismét magáról beszélhet anélkül, hogy különösebben elkötelezné magát. Megcsillogtathatja érvelési képességeit, újra hivatkozhat a kapcsolataira, illetve megint úgy érezheti, hogy számít a véleménye.

Mit mond a munkahelyi márkáról? Visszacsatolás azokról az egyedi és vonzó márkaértékekről, amelyek a célcsoportot elérhették, és a jelölt szerint is alkalmasak arra, hogy felkeltsék az érdeklődést a munkahely iránt.

Kezdd el most!

Ha nem vagy meggyőződve arról, hogy ezek valóban jó kérdések, próbáld ki őket akár egy régi struktúra szerint felépített interjúban. Meglátod, ha csak egyet teszel be közülük, az az egy is megváltoztatja a beszélgetés hangulatát, és ez átragad az utána következő "régi" kérdésekre is. Ha megérted a különbséget, használd bátran a tapasztalataidat, hogy a megszokott kérdéseidet felfrissítsd. Ne feledd, a márka te vagy. Még a kérdéseid is a munkahelyi márkát építik. Nem érdemes tehát túl soká halogatni.

Szólás T. Miklós
Employer Branding szakértő
Vilma - Virtual Marketing


Az eredeti cikk a LinkedInen található.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk

Így tudják megszólítani a Z generációs munkavállalókat a vállalatok

Az interaktív kommunikáció és a nyitottság is elengedhetetlen, ha egy el szeretne érni egy Z generációs fiatalt. Teljes cikk

Idén a fizetések még az eddiginél is fontosabbak lesznek

Immár harmadik éve készíti el munkavállalói visszajelzések alapján a legjobb munkahelyek – Top Employers – listáját a Munkahelyeink.hu. A ma... Teljes cikk