kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

7 jellemző, melyek nélkül ne próbálkozz, mint vállalkozó!

Rengeteg embernek van elege a munkájából, vagy abból a munkahelyi környezetből, amiben éppen van. És persze nem csak Magyarországon! Németországban például, 2012 óta népbetegséggé lett nyilvánítva a burn-out, és a legújabb felmérések szerint a munkavállalók 64 százalék!!! úgy nevezett belső felmondásban él. Erről ír a HR Blog.

Többféle opció van. Vannak, akik a legradikálisabb megoldást választják. Több ügyfélélményem volt az elmúlt években ez ügyben, és megfigyelhető egyfajta tendencia azok körében, akik felkészületlenül teszik ezt. Azokról a munkahely- elhagyókról beszélek, akik hirtelen elhatározásból felmondanak, mert egy jó ötlettől vezérelve, vállalkozóként képzelik el a jövőjüket. Sokakat a szabadság és a függetlenség iránti vágy hajt. Sajnos, mint a fent említett ex-managerek közül többen is, sikertelenek lesznek. Miért? A vállalkozói létnek viselkedési, motivációs, de főleg gondolkodási szinten megjelenő, könyörtelen követelményei vannak. Egy sajátos mindset-et igényel.

Tapasztalatom szerint hét fő tehetség/kompetencia határozza meg az “entrepreneurship”-re való alkalmasságot.

FIGYELEM! A bármiféle területen szükséges tárgyi vagy elméleti tudás, illetve a termék, csak ezek után jön…!

1. Erős Gazdasági motiváció, különben a vállalkozás nem eredményre és megtérülésre, hanem csak lelkesedésre fog épülni.
2. A viselkedési mintát tekintve a rizikóvállalásnak magasan, de nem veszélyesen magasan kell a döntéshozatali képességet támogatnia. A veszélyesen magas rizikóvállaló a konzekvenciák átgondolása nélkül megy bele a döntéseibe, mellyel előbb-utóbb végzetes hibát fog okozni.
3. A kapcsolatteremtésnek nyitott és befogadó kommunikációt kell tükröznie. Már az első alkalommal is magabiztos, meggyőző és hiteles stílus szükséges a sikeres üzletépítés érdekében. Ezzel a kompetenciával, természetes adottságként, csak kb. 22%-a rendelkezik a világ populációjának. A többiek kénytelenek ezt megtanulni, vagy valahogyan magukra erőltetni.
4. Rugalmasság és gyorsaság. Egy vállalkozónak napi szinten kell tudni a változásokat elviselni és menedzselni. Stabilitásra vagy lassabb tempóra vágyó emberek nem fogják bírni a kihívást hosszútávon (egészségesen). Az utóbbi típus azonban 50% felett képviseli magát a társadalomban.

A legfontosabb vállalkozói tehetségek azonban a gondolkozás szintjén jelennek meg, tehát nagyon mélyen elrejtve bennünk.

5. Önkezdeményező képesség. Ez teszi azt lehetővé, hogy minden nap fegyelmezetten, még ha senki sem látja és kontrollálja, akkor is tegye a dolgát.
6. Visszautasítás kezelése. Ez talán az egyik legfontosabb kompetencia. A vállalkozó általában, főleg a kezdetekben, önmaga ad el. Aki eladással foglalkozik, az sokszor szembesül a visszautasítással. Ebből kell megint felállni, és újra kezdeni tudni. Van úgy, hogy egy évig…vagy akár kettőig…
7. Képesség a realisztikus személyes célmeghatározásra. Ez a biztosítéka annak, hogy nemcsak a pénzügyi üzleti terv, de a személyes cél,- és elvárásrendszer is “SMART” lesz. Ennek a kompetenciának az Önismeret és az Önbizalom az alapja.

Malcsiner Maximilian Péter, You Are More blog
HR Blog
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szabadság gyerekkel

A családosok körüli kimondott vagy kimondatlan konfliktus - több a szabadságuk, gyakrabban hiányoznak a gyerek betegsége miatt - vezetői kihívás is a... Teljes cikk

Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül

Sok esetben a stressz, a kezeletlen problémák agresszív viselkedésben csúcsosodnak ki az emberek mindennapjai során. Sok félreértés melegágya, ha nem... Teljes cikk

Hogyan érvelj a felsővezetésnél a mentális jóllét mellett?

Sok HR-es és EHS munkatárs küzd azzal, hogy meggyőzzék a felsővezetést arról, hogy a vállalati pszichológus szolgáltatásokra szükség lenne a... Teljes cikk