kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

A cégvezetők felelőssége akár 51 százalékos adóterhet jelenthet

A jövőben a cégek vezetői saját vagyonukkal is felelnek az esetlegesen okozott kárért. A felelősségbiztosítás akár 51 százalékos adóterhet is jelenthet, írja a Napi.hu.

A március 15-én életbe lépő új Polgári Törvénykönyv jelentősen átalakítja a gazdasági társaságok felelősségét. Ettől kezdve a vezető tisztségviselők (akkor is, ha munkaviszonyban látják el) a társasággal egyetemlegesen felelnek majd a tisztségükkel összefüggésben külső feleknek okozott károkért.

Az új szabályozás következtében a károsultak most már nem csak a társaság, hanem annak vezetését ellátó magánszemélyekkel szemben is benyújthatják igényüket kártérítésre.

A vezető tisztség elvállalása kapcsán várhatóan az eddigieknél sokkal kritikusabb kérdéssé válik, hogy a társaság biztosítja-e az ügyvezetés jogi- és pénzügyi védelmét a harmadik felek igénye ellen például felelősségbiztosítással, mint egy kézenfekvő megoldással, ami viszont új adókérdéseket vett fel - mondta Szalai János PMX Consulting Kft. partnere.

Mivel főszabályként csak akkor nem adóköteles a társaság által fizettet biztosítási díj, ha kizárólag a díjat fizető gazdasági társaság kártérítési felelősségi körébe tartozó kockázat elhárítására kötött biztosításról van szó, így a menedzserek javára kötött felelősségbiztosítások díja esetében bizony komoly adókötelezettség merülhet fel - mondta az adótanácsadó.

A cég által a vezetője javára fizetett felelősségbiztosítási díj adózhat kvázi munkabérként vagy úgynevezett kifizetői adóteher melletti juttatásként is. De akármelyik esetről is beszéljünk jelentős - 51 százalékot - elérő vagy azt is jóval meghaladó adóterhelésről lehet szó.

Napi.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők

Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk

Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk