kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

A Decathlon nem rángatja be dolgozóit vasárnap, hanem kikéri a véleményüket

A Decathlon Magyarország fontosnak tartja, hogy munkatársaikkal egyetemben alaposan felkészüljenek az újabb változásra, ezért áprilisban még a megszokottak szerint tartanak nyitva, ezzel is tiszteletben tartva dolgozóik eredeti munkarendjét. Májustól azonban kinyitnak vasárnap - tájékoztatták portálunkat.

Április 12-én az Országgyűlés megszavazta a vasárnapi zárva tartásról szóló törvény visszavonását. A vasárnapi boltzár feloldása a vásárlók számára logikus és jó döntés, ugyanakkor munkavállalói és munkáltatói oldalról kihívás is egyben - áll a cég sajtóanyagában.

A közlemény szerint az áruházak május 8-tól lesznek nyitva vasárnap is, de az új nyitvatartási időről még nem született döntés, felmerült az is, hogy a korábbiakhoz képest szűkített idősávban nyissanak ki vasárnaponként.

"Egyaránt fontos számunkra a csapattagjaink hétvégi pihenése és vásárlóink minél kényelmesebb vásárlása, ezért szeretnénk először mindkét oldal igényeit megismerni, és mindezt figyelembe véve a legjobb megoldást megtalálni. Éppen ezért egy belső kérdőívben kikértük összes munkavállalónk véleményét illetve a vásárlók számára is készítettünk egy rövid kérdéssort, mely weboldalunkon megtalálható " - olvasható a cég állásfoglalása.

A cégnél a vélemények mérlegelése után, előreláthatólag április végéig kerül kialakításra az új nyitvatartási rend, mely városonként és áruházanként is eltérhet majd adott esetben

Ezen felül folyamatosan egyeztetnek a munkavállalóikkal egy olyan lehetőségről is, hogy igény szerint vagy önkéntes alapon alakítsuk ki a vasárnapi munkarendet.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők

Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk

Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk