Szerző: Paraszt Imre Megjelent: 9 éve

A dolgozói elégedettségi felmérés mélységei

A Budapest Banknál most januárban végeznek dolgozói elégedettség felmérést, amelyben ezúttal az elkötelezettség és az egyéni kiteljesedés kap főszerepet. A dolgozói vélemények birtokában nemcsak az alkalmazottak vágyaira deríthetünk fényt, hanem a szervezet állapotáról is helyzetjelentést kaphatunk.

A "boldog" alkalmazott komoly versenyelőnyt jelenthet a szervezet számára: elégedettsége folytán nagyobb hatékonysággal végzi munkáját, jobb hangulatban, udvariasabban szolgálja ki az ügyfeleket, partnereket, illetve kisebb-nagyobb sikerei láttán saját belső motivációja is növekszik, amivel akár komoly képzési költségektől is mentesítheti a vállalatot. A dolgozói visszajelzések ráadásul a vezetés munkáját is nagyban segítik, hiszen megmutatják, hogy mely területeken kell valamilyen változást eszközölni, úgy a munkahelyi légkör terén (kommunikáció, vezetési stílus, ösztönzésmenedzsment), mint az elvárások szintjén (pl. az előmeneteli lehetőségek felvázolása).

Tévhit a dolgozói elégedettség felméréssel kapcsolatban

Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a felmérés eredményeit nem kizárólag a fenti HR-folyamatok esetén érdemes felhasználnunk, hiszen a válaszokból rengeteg olyan információra is szert tehetünk, amelyek komoly segítségül szolgálhatnak a bérképzés, a béren kívüli juttatások, a képzési vagy éppen a teljesítmény-értékelési rendszerek kialakítása terén.

A dolgozói elégedettségi felmérés a nevével ellentétben nem pusztán a munkatársak és a vezetés közti lelki együttállást próbálja megfejteni, sokkal inkább egy olyan szervezet-diagnosztikai eszközt foglal magába, amely statisztikai módszerekkel alátámasztva képes rávilágítani a szervezeti intézkedést igénylő jellemzőkre, illetve az azok megoldását célzó alternatívákra - tisztázza a fogalmat Laczai Róbert, az At Work Kft. ügyvezetője. A felmérés eredményeinek áttekintésekor ugyanis komplett javaslatcsomagot nyújtanak át a megrendelőnek, hogy már kész akciótervvel láthassanak hozzá a problémásabb folyamatok korrigálásához.

Mindezeket azonban meg kell, hogy előzze az előkészítési fázis, ahol kijelölhetjük azt a 3-5 témakört, amely a szervezeti célokkal összhangban képes informálni a dolgozók tevékenységéről, a különböző munkafolyamatokról. Természetesen nemcsak általános kérdéseket lehet feltenni, egy-egy nagyobb változás (pl. tulajdonos-, szerkezeti struktúraváltás, új informatikai rendszerre való átállás stb.) esetén is indokolt egy elégedettségi felmérés készítése. Igaz, ez utóbbinál ritkábban élnek a cégek a felmérés lehetőségével, inkább az évente ismétlődő "átvilágításokra" esküsznek, hogy ily módon is meghatározhassák a fejlődés mértékét, illetve a beavatkozások helyességét - elemzi a piacot Laczai Róbert. A szakember szerint manapság egyre kelendőbb ez a szolgáltatás, nem véletlen, hogy a Hewitt Legjobb Munkahely felmérésén is évről-évre mind több vállalat vesz részt. Igaz, egy részük feltehetően csak a presztízs miatt jelentkezik, pedig az elégedettségi felmérés nem egy mosolyfaktor, a szervezeti hozzáadott értéket is látni kell benne.

Az egyedi, egyéni problémák kezelését, megoldását azonban ne várjunk a felméréstől, mivel az elszórtan előforduló, esetleg végletesen negatív véleményekkel alig tud kezdeni valamit: egyrészt, mert ha elenyésző kisebbségről (pl. egy-két emberről egy száz fős osztályon) van szó, nincs igazán hatásuk a nagyobb ívű szervezeti folyamatokra; másrészt a felmérés maga teljesen anonim rendszerű, s a forrás megtalálása nélkül amúgy sem lehet segíteni az ilyen ritkán előforduló problémákon. Mindazonáltal nagyon szélsőséges vélemény esetén tudtára kell adni az ügyfélnek, hogy valami kiugróan hibádzik a rendszerben, hiszen az ilyesfajta egyszeri esetekkel előbb-utóbb foglalkoznia kell a vállalatnak - vallja Laczai Róbert.

Eredmények a Budapest Banknál

A Budapest Banknál láthatólag tökéletesen tisztában vannak a fenti tézisekkel, elvégre nem egy kósza ötlet nyomán vezették be az elégedettségi felmérést, az anyavállalat pozitív tapasztalatai sarkallták őket erre. A GE-nél ugyanis már több mint 60 éve követik nyomon a munkatársak véleményét, így elmondható, hogy már hosszú évtizedek óta folyamatosan finomítják ennek a módszertanát. "Az évente elvégzett felmérés kiválóan jelzi számunkra, hogy a munkatársak mit gondolnak a Budapest Bankról, egyúttal segít megismerni erősségeinket és kihívásainkat, amiket figyelembe véve jobb munkafeltételeket biztosíthatunk dolgozóinknak." - nyilatkozta lapunknak Cs. Tóth Marianna, a Budapest Bank PR vezetője.

A könnyebb összehasonlíthatóság kedvéért mindenkinek ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, de hogy a különböző válaszok ne vesszenek el a hatalmas cég forgatagában, mindenkinek meg kell jelölnie, hogy mely üzleti területről fejti ki véleményét - ezzel biztosítva a válaszok felhasználhatóságát a kellő anonimitás megteremtése mellett.

Természetesen az elégedettségi felmérés évről-évre másra helyezi a hangsúlyt: a korábbi fókuszterületek például az üzleti stratégia, a vonzó munkahely, az innováció és a vezetők című témák köré csoportosultak, a következő, 2008 januári kutatásban pedig főként a dolgozók elkötelezettsége, egyéni kiteljesedése és az ügyfélközpontúság kap majd főszerepet. "Örömmel mondhatjuk, hogy a HR számára különösen fontos, hogy a "vonzó munkahely" témakörben elért eredményünk évek óta konzisztensen magas, 78-80 százalék körül mozog. Ez az eredmény az 54 országban működő GE Money testvérvállalatok között is kiemelkedő." - büszkélkedik Cs. Tóth Marianna. A kedvező válaszok aránya egyébként is nagy a Budapest Banknál: tavaly például a vélemények 78 százalékát uralták a pozitív gondolatok, de néhány témakör mutatói is jelentősen meghaladták az előző évi eredményeket. "Ilyen volt például az üzleti innováció területe, ahol - azóta is nagy lendülettel folytatott erőfeszítéseink eredményeként - 12 százalékkal magasabb eredményt mértünk" - meséli lelkesen a PR vezető.

Mindez többek közt annak is köszönhető, hogy a felmérések lezárását követően a javítandó területeken fókuszcsoportos megbeszéléseket tartanak, ahol a munkatársak bevonásával feltárják az okokat, konkrét akciótervek reményében. A megbeszélések során így kiderülhet, hogy vajon csupán a meglévő adottságok kommunikációját kell-e javítani vagy új folyamatot kell-e kialakítani az adott területen. "A fókuszcsoportos megbeszéléseken sok praktikus javaslatot is kapunk, pl. az informatikai háttér hatékonyságának növelésére, a környezet rendezésére és a szolgáltatások javítására." - ecseteli a konkrét eredményeket a PR vezető.

A felmérések utóéletéről a fókuszcsoportok mellett természetesen e-mailek, poszterek, prezentációk, intranetes hírlevelek és különböző fórumok útján is hírt kapnak a dolgozók, hogy a vezetők és a munkatársak bizalmát élvezve minél jobb munkahely lehessen a Budapest Bank - teszi hozzá Cs. Tóth Marianna.

Paraszt Imre, HR Portal
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Bérlakás-építési alapot hozna létre az LMP

Bérlakás-építési alap és bérlakástörvény megalkotását tervezi az LMP az albérleti piac kiegyenlítésére. Teljes cikk

Több kedvezményt kaptak a családok az elmúlt években

Egyre több pénz marad a családoknál a nekik nyújtott kedvezmények miatt - mondta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke vasárnap az M1... Teljes cikk

Sok a regisztrálatlan menekült

A regisztrálatlan menekültek önmagukban biztonsági kockázatot jelentenek - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap. Teljes cikk

Kiberbűnözők toboroznak telekommunikációs belső embereket

A Kaspersky Lab biztonsági jelentése szerint kiberbűnözők belső embereket használnak a telekommunikációs hálózatok és felhasználói adatokhoz... Teljes cikk

Nem lesz könnyű beszereznie a pénztárgépeket az újabb kötelezett szakmáknak

Autószerelők, patyolatosok, masszőrök, diszkósok és plasztikai sebészek kerülhetnek nehéz helyzetbe, ha nem tudják beszerezni határidőre az online... Teljes cikk

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár

Duális egyetemi képzés indul Békéscsabán

Duális felsőfokú képzést indít 2016 őszétől a Budapest Bank Békéscsabai Bankműveleti Központjával együttműködve a Szent István...