Megjelent: 8 éve

A fiatalok és képzettek vándorolnak el

A kivándorlók iskolázottabbak és fiatalabbak, az itthon élő népesség átlagánál, derül ki a KSH Népességtudományi Kutatóintézet munkatársainak elemzéséből. A tendenciát figyelve nem meglepő a képzett munkaerő hiánya, amely komoly gondot okoz a gazdaságban, írja a Világgazdaság.

Az adatok szerint már 2014-ben több mint 330 ezer magyar állampolgár élt az Európai Unió tagországaiban, ez a szám azóta 400 ezer fölé emelkedhetett, csak a hivatalos statisztikák alapján is.

Az elsődleges célországok az Egyesült Királyság, Németország, Ausztria. A legnagyobb probléma, hogy az összes statisztika szerint a szakmunkások és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők hagyják el elsősorban az országot. Előbbiek gyakran ingáznak, míg utóbbiak általában hosszabb távra, családdal együtt költöznek.

A 20-39 év közöttiek mennek elsősorban, a munkavállalás szempontjából legaktívabb korosztály, a főbb célországokban az arányuk 50-70%, míg az itthoni lakosságban az arányuk csak 30%.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így változik a munkavállalási engedélyek kiadása Magyarországon 2024-ben

A 2024-es év fordulópontot jelent a magyar munkaerőpiac történetében. A munkavállalási engedélyezési rendszer átalakulása nem csak új... Teljes cikk

10 perc után tudják, ha valakinek mentális problémája van - hol lesz a határa a virtuális asszisztensek képességeinek?

Sok számadat látott már napvilágot arról, hogy a munkaerőpiac különböző szegmenseiben hány ember munkáját tudja majd helyettesíteni a... Teljes cikk

Több száz IT szakembert keres dubaji központjába az Emirates

Az Emirates több mint 200 tapasztalt IT szakembert hív a közel-keleti metropoliszba dolgozni, köztük Magyarországról is. Teljes cikk