kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A hiteltörlesztési moratórium vállalkozássegítő hatása számokban

Múlt hét szerdán jelentette be Orbán Viktor a hiteltörlesztési moratóriumot, amelyet szinte azonnal követett a hozzá kapcsolódó kormányrendelet kihirdetése is. Az elérhető MNB statisztika alapján ez mintegy 8.300 milliárd forint banki hitelre terjedhet ki a Kormányrendelet értelmezésétől függően. Az OPTEN elemezte, hogy mely szektorokra hogyan hat a könnyítés.

Az OPTEN Kft. adatbázisa szerint a hosszú lejáratú banki hitelek törlesztési moratóriuma több mint 33 ezer vállalkozást érint, de mivel a moratórium a rövidlejáratú banki hitelekre is kiterjed, ezért ez a szám ennek akár többszöröse is lehet. Ezért is nehéz ebben a körben megmondani, hogy pontosan mennyi foglalkoztatottat érint közvetlenül vagy közvetve a rendelkezés. A hosszúlejáratú hitelekkel rendelkező vállalatok több mint 1.250.000 főt foglalkoztatnak.


A hosszúlejáratú kötelezettségeken belül országos átlagban a hitelek aránya 16,3 %. Ez az arány, néhány ágazatban jelentősen magasabb: így a mezőgazdaság (69,5 %), a kereskedelem és gépjárműjavítás (53 %), a szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás (43,1 %) valamint a feldolgozóipar (39.9 %) területén a moratórium hatása erőteljesebben jelentkezik majd.
Sok lesz a dolga a Kormánynak a gazdaság megmentésével, sok intézkedésre lesz szükség a károk csökkentéséhez.

A feldolgozóipar is nagy kihívás előtt áll - részben a rendelkezésre álló szűk készletek miatt, - hiszen a banki hitelállomány 20 %-a ebben a körben kerül felhasználásra és e kör banki hitelállományának 76 %-a devizahitel. Valószínűleg további intézkedések várhatóak ezen a területen, hiszen foglalkoztatotti létszámát tekintve ez az ágazat meghaladja a 700.000 főt.

A járvány időbeli lefutása és a hozzá kapcsolódó kormányzati lépések alapvetően befolyásolják a cégek csőd-kockázati indexét. A fizetőképesség ellenőrzése felértékelődött, hiszen ennek hiányában másodlagos gazdasági hatásként akár a pénzügyileg stabil cégeket is nehéz helyzetbe sodorhatják a nemfizető ügyfelek. Törekedni kell arra, hogy megelőzzük a tartozás láncok kialakulását, hiszen ez a teljes hazai gazdaságot veszélyeztetné. Már az első komoly kormányzati intézkedések után alig egy héttel több, mint 30 ezer cég kockázati besorolása és a javasolt hitelkeretmaximuma változott negatív irányban - derül ki az OPTEN céginformációs cég adataiból.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk

Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás

A munkaügyi nyilvántartások, munkaidőadat-nyilvántartás és bérszámfejtés általánosan alkalmazott módszereit egyes esetekben el lehet, és... Teljes cikk