Megjelent: 6 éve

A kis cégek becsődölhetnek, de legalább hazajön néhány magyar

Parragh László a Kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint a kis cégek nem bírják majd tartani a lépést a béremelés ütemével. Ugyanis szerinte vége annak a korszaknak, hogy az alacsony bérek a magyar gazdaság érdekeit szolgálják.

Ma már keresletivé vált a munkaerőpiac, vagyis egyre nagyobb a munkaerőhiány - mondta el Parragh László. Hozzátette: az elmúlt években látott erős bérnövekedési folyamat a következő időszakban is fennmaradhat. Ez segítheti a külföldön dolgozó magyarok hazaáramlását, de sok kis cég nem fogja bírni a béremelési ütemet -írja a portfolio.hu.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) 56. Közgazdász-vándorgyűlésén, Debrecenben arról is beszélt, hogy az a közgazdasági logika volt mindenki fejében a rendszerváltás után, hogy az alacsony munkabér a magyar gazdaság érdekeit, a versenyképességét szolgálja. Szerinte azonban ez ma már egyáltalán nem érvényes. Már csak azért sem, mert a magyar kkv-k lényegesen kisebb hatásfokkal működnek, mint a német versenytársak. Ez a hátrány rányomja a bélyegét az életükre.

Parragh László beszélt a munkaerő importjáról is: szerinte a kérdést óvatosan kell kezelni, de Európa már túl van ezen, hiszen tőlünk, a mi régiónkból importált munkaerőt - fejtette ki az MKIK elnöke. Emlékeztetett: Romániából 3 millióan mentek nyugati országokba dolgozni, de a centrumnak is van elszívó hatása. Tőlünk is mennek el az emberek Nyugatra, de jól látszik, hogy talán vissza tudjuk őket hozni, amit elsősorban magasabb bérrel kell megtennünk - fogalmazott Parragh.

Szerinte a legfontosabb feladat a versenyképesség erősítése lenne, amit a digitális kompetenciafejlesztésben és vállalkozói készségekben, valamint angol nyelvtudásban lát. Mint Parragh László fogalmazott: felesleges tudni az Árpád-házi királyok sorát, mert a Wikipédián minden elérhető - utalt arra, hogy sok olyat tanulnak a diákok, amit nem tudnak később felhasználni. Hozzátette: a kamara támogatja az élethosszig tartó tanulást is, hiszen nem tudjuk, hogy 20 év múlva miképpen változnak meg a mai szakmák.

portfolio.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk