kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

A kölcsönzés maradt a trend a munkaerőpiacon

A tavalyi évben óvatosan, de megindult a mozgás a hazai munkaerőpiacon: a cégek növelték dolgozói létszámukat, elsősorban a kölcsönzött állomány bővítésével. Ez a tendencia látszódik a Work Force Személyzeti Tanácsadó Kft. frissen közzétett pénzügyi adataiból is - olvasható sajtóközleményükben.

images

images

Ha nem is talált még teljesen magára a munkaerőpiac a válság után, a tavalyi évben egyértelmű volt a bővülés. A cégek kerülik a kockázatot és jellemzően kölcsönzött állomány segítségével növekednek, ami látványosan emelhette a kölcsönzéssel foglalkozó HR cégek bevételeit. A Work Force két évvel ezelőtti, az egymilliárdot valamivel meghaladó árbevétele tavaly 2 415 102 000 forintra növekedett.

"A munkaerő-kölcsönzés a legrugalmasabb lehetőség, hogy egy vállalat a piaci igények szerint változtathassa kapacitását. A Work Force is elsősorban az ehhez kapcsolódó növekedésnek tudja be, hogy árbevétele ilyen látványosan nőtt 2009-hez képest" - mutatott rá Csákvári Róbert, a Work Force ügyvezető igazgatója, aki szerint a munkaerő-kölcsönzés a magyar gazdaság versenyképessége szempontjából nagyon fontos elem.

A közzétett adatokból kiderült: a kölcsönzött létszám mintegy 80 százaléka fizikai munkát végez, több mint felét állandó munkahelyen, határozatlan idejű munkaszerződéssel foglalkoztatják. A létszámigények túlnyomó többsége a gyártás és termelés területéről, azaz az indusztriális szegmensből érkezik, de emellett a szellemi és adminisztratív területeken történő irodai alkalmazás továbbra is jelentős.

Törvényi szabályozás

Ma Magyarországon egyes becslések szerint mintegy 150 000 ember dolgozik kölcsönzött státuszban, de a piacot jelentősen átformálhatja az a 2011. december 5-én hatályba lépő törvény, amelyet egy 2009-ben elfogadott EU direktíva alapján kell megalkotnia a magyar parlamentnek. A változtatás egyik fontos eleme, hogy a munkavállalót csak ideiglenesen, tehát maximált hosszúságú időtartamra lehet majd kölcsönbe adni, illetve venni. A piacon jelenleg bizonytalanság uralkodik, mert nem tudni még, pontosan mekkora lesz ez az ideiglenes időtartam.

"Álláspontunk szerint a 2008/104/EK irányelv magyar munkajogba történő beillesztéskor az jelenthet megoldást, ha a jelenleg is hatályos, a Munka Törvénykönyvében foglalt határozott idejű munkaviszony 5 éves korlátjára vonatkozó szabály analógiájára a munkaerő-kölcsönzés ideiglenességének maximális időtartamát is öt évben állapítaná meg a törvényhozás" - tette hozzá Hortobágyi László a Work Force Munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője. A Work Force a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (SZTMSZ) tagjaként részt vesz a hónapok óta tartó szakmai álláspont kialakításában, az EU direktíva szerinti ideiglenesség fogalmának meghatározásában, valamint segíti a direktíva magyar jogba történő átültetését.




  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk