kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

A kormány adó és nyugdíj tervei

A komolyabb intézkedések 2016-ra várhatók, a kormány tartós gazdasági növekedéssel számol, írja a Napi.hu.

Az Nemzetgazdasági Minisztérium értékelése szerint 2015-ben 2.5 százalékos lesz a gazdasági növekedés, amely 2016-ban némileg visszaesik, de utána újra 3 százalék körüli bővülés várható.

Az infláció jövőre 1.8 százalék lehet, a ciklus végéra pedig 3. A tervek szerint folyamatosan csökkenne az államadósság is. Adófronton, a társasági adó tervezett változtatását eltolták 2016-ra, ugyanekkortól növekedne fokozatosan az egy és két gyerek után járó családi adókedvezmény is. 2016 és 2019 között a jelenlegi havi 10 ezer forintról 20 ezer forintra.

Az egyszámjegyű szja-ról egyelőre nem esik szó a középtávú tervekben, és a 27 százalékos áfakulcs sem változik. A családi támogatások és a nyugdíjra fordított összegek utóbbi a korhatár alatti nyugdíjak nagy részének kivezetése miatt) 4 év alatt csökkennének, amelynek elsősorban demográfiai okai vannak, mert kevesebb a belépő a rendszerbe. Az öregségi nyugdíj az infláció mértékével arányosan nőne, évente egyszer.

A beruházások folytatódnak, és bár államreform lesz a tervek szerint, a költségvetési szervek kiadásai nem csökkennek.

Napi.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk