kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

A közszférában is bevezetik a próbaidőt

A teljesítményértékelési rendszer (TÉR) csiszolása, a közszolgálati törvények változásának elfogadtatása lesz most a Kormányzati Személyügyi Államtitkárság fő feladata - nyilatkozta a Világgazdaságnak Szetey Gábor.

A múlt héten már megjelent az a közbeszerzési felhívás, amelynek révén kiválasztják azt a tanácsadó céget, amelyik elkészíti a központi közigazgatás 6300 dolgozójának munkakörelemzését - mondta az államtitkár.

A közszolgálati törvények, vagyis a köztisztviselők, a közalkalmazottak, a fegyveres szervek és a honvédség dolgozóinak a jogviszonyát szabályzó regulák módosítása a jövő héten kerül a kormány elé. Ez bevezeti a közszférában is a próbaidő intézményét. A törvények hamarosan azt is lehetővé teszik, hogy a közszférában professzionális eszközöket alkalmazzanak az új munkatársak kiválasztásához. Az ez évre tervezett törvényi változások még nem érintik a közszféra béreit, a jutalmakat viszont a már életben lévők is befolyásolják, hiszen 2007. január elején bevezették az új típusú teljesítményértékelést.

A háttérintézményekben még zajlanak az elbocsátások, Szetey Gábor szerint azonban új kollégákra is szükség lesz, hiszen ahhoz, hogy Magyarország a 2011-es soros EU-elnöki posztját megfelelő színvonalon lássa el, hatszáz kollégára lesz szükség, akiknek a felkészítését már most el kell kezdeni. Több nyelvet beszélő, kiválóan tárgyaló, vezetői készségekkel rendelkező, szakmailag felkészült szakembereket keresnek erre az időszakra.

Hamarosan a közigazgatás teljes személyügye átlátható lesz, naprakészen lehet majd követni, hogy mennyi az aktuális létszám, ki mit csinál, és főleg mennyiért - ígéri Szetey. A személyügyi szolgáltató központ működésére uniós forrásokból egymilliárd forintot használnak majd fel - áll a Világgazdaságban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk