kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 7 éve

A mikulás szakmában is felütötte a fejét a munkaerőhiány

Mikuláshiánnyal küzdenek, és megkérik a szakállhúzogatás árát. Az év két napját érintő problémáról van szó, mégis lehetetlen minden igényt kielégíteni. A lapunk által megkérdezett mikulás szolgáltatók idén nem emeltek árat.

Teljesíthetetlen vállalkozás

A Magyar Mikulás Alapítvány családhoz 20 000 forintért, vállalkozásokhoz 28 000-ért megy ki. Az áraikon az idén finomítottak egy keveset, felfelé.

A 150 fő feletti rendezvényekhez már színészi produkció kell” - mondta Halász Etelka kuratóriumi elnök. Hozzátette, hogy a mikulások többsége lelkes amatőr, és természetesen munka mellett csinálja. Az alapítványnak vannak önkéntes és alkalmi munkavállalóként dolgozó mikulásai is. A mikulások számláznak művészeti tevékenységről is.

Az alapítvány 15-20 mikulással működik együtt, ami Halász Etelka szerint sokszor nem elegendő a megrendelések száma miatt.

Az óvoda és iskola után hazaérkező gyerekekhez 16-20 óra között kell eljutni az év két napján:

„Ha van teljesíthetetlen vállalkozás, akkor ez az” - mondta Halász Etelka.

Valamire azért csak jutnak, mivel a nyereségből rászoruló és fogyatékossággal élő gyerekeket támogatnak.


Vőfély és mikulás



Balázs Sándor 30 éve vőfély és 15 éve Mikulás. Utóbbi tevékenységre jóval kevesebb idő jut, mert a szezon december 2. és 12. között tart. Vidéki mikulásként kezdte, 13 éve dolgozik a fővárosban és környékén, több pláza és egy minisztérium tartozik a megrendelői közé.

A gyerekek boldogságához vezető út nem egyszerű. Ehhez a munkához képzés kell, pszichológiai és színészi vonalon - mondja Balázs Sándor, a „Mikulás Jön” vállalkozás gazdája. Ő maga nem színész és nem pszichológus, hanem a debreceni egyetem kommunikációs szakán végzett.

Önmagában megtévesztőnek tartja azt az információt, hogy céges szolgáltatásának ára 18 ezer félórára, míg a családokhoz 12 500 forintért megy el Mikulásként ennyi időre. Azt mondja, hogy aki igazán komolyan veszi a munkáját, annak a költségei sem elhanyagolhatók.

Költségei között említi:

- 100 ezer forint a ruha; például Angliából rendeli a szakállát
- 4 munkatársa van, akiket számla ellenében foglalkoztat, ez is költséget jelent
- bűvésztrükköket mutatnak be a gyerekeknek, 5-10 ezres kellékekkel
- a szezonban 40 000 forint a telefonszámlája
- a fővároson belül nem számít fel benzinköltséget megrendelőinek, ez is költség
- irodát üzemeltet, aminek szintén költségei vannak


Tornacipős mikulás



„Törvényesen szolgáltatunk, azért ilyen magasak az áraink” - mondta a mikulás produkciós félóráért 5 ezer forintot számlázó debreceni Véda Rendezvényszervezés tulajdonosa. Ez az összeg Hajdú-Bihar megyében magas árnak számít, Budapesten viszont alacsony, hiszen több mint háromszor annyit elkérnek érte. Keszthelyi Zoltán sok minden más rendezvénnyel foglalkozik, ezért csak egy mikulása van, akit alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztat. Azt mondja, hogy a hajdúságban 1500-3000 forintért is találni mikulást, de ők Keszthelyi szerint nem vehetők komolyan: „Tornacipőben megy be, a gyerek meg kiröhögi”.
Költségei között említette a benzinköltséget, a varratott mikulásöltözetet és annak tisztíttatását.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja

"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez... Teljes cikk

A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk