Megjelent: 9 éve

A munkaadók többsége új dolgozót vesz fel idén: segédmunkást

A munkaadók 63 százaléka tervezi, hogy új alkalmazottakat vesz fel az idén, a legnagyobb igény a betanított, a segéd- és a szakmunkások iránt mutatkozik - derült ki a Humán Centrum Kft. munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó cég felméréséből.

images

images

A felmérés során ötezer felső- és középvezetőt kérdezett meg vállalati foglalkoztatási terveikről.
A HR Portálhoz eljuttatott közlemény szerint a munkaadók 94 százaléka mutat nyitottságot az új munkaerőre, ebből 63 százaléka még az idén tervezi, hogy bővíti a vállalat alkalmazotti körét. A válaszok alapján a legnagyobb igény a fizikai munkások iránt van, közöttük is a legkeresettebbek a betanított, a segéd- és a szakmunkások. A cégek többsége legfeljebb 10 munkavállaló felvételét tervezi, a válaszadók közel 20 százaléka gondolkozik 10-50 alkalmazottas létszámbővítésben.

Munkaerő-hiánnyal küzdenek a cégek

A felmérés azt mutatja, hogy az érintett vállalatok többségének esetenként gondot okoz a tömeges munkaerő-toborzás. A legnagyobb probléma az, hogy nem áll rendelkezésre elegendő munkaerő a telephelyek körül, így több pozíciónál munkaerőhiány tapasztalható. A kutatás szerint ez a jelenség a közép-magyarországi régióban a leggyakoribb, de megfigyelhető még a dél-alföldi, valamint a közép- és nyugat-dunántúli területeken is.

A kölcsönzött munkaerő foglalkoztatása még kevésbé elterjedt

A Humán Centrum kutatása arra is rávilágított, hogy a kölcsönzött munkavállalók alkalmazása, mint foglalkoztatási lehetőség kevésbé ismert megoldás Magyarországon. Jogi hátterét a felmérést kitöltők 60 százaléka egyáltalán nem, vagy alig ismeri.

A kölcsönzés előnyei, a hátrányai és az anyagi vonzatai esetén ez az arány már csak közel 40 százalék. Ehhez ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a megkérdezettek csaknem 70 százaléka HR portálokról és kiadványokból tájékozódik, továbbképzést vagy szakemberi segítséget csupán a válaszadók kevesebb, mint 30 százaléka vesz igénybe - derül ki a felmérésből.

Egyértelmű összefüggés van a vállalatok mérete és a munkaerő-kölcsönzés mértéke között: a kisvállalatok nem, a középvállalatok alig, a nagyvállalatok pedig nagyobb létszámban alkalmaznak kölcsönzött munkaerőt. A jelenleg is kölcsönzött munkaerővel dolgozó vállalatok nyitottabbak erre a megoldásra, 60 százalékuk a közeljövőben is tervezi 10-20 kölcsönzött munkaerő alkalmazását - derült ki a felmérésből.

Ennek egyik oka, hogy a kitöltők 78 százaléka elégedett jelenlegi partnerével, továbbá 25 százalékának egyáltalán nincsenek fenntartásai a kölcsönzött munkaerővel kapcsolatban. Ugyanakkor a vállalatvezetők gyakori, alaptalan félelmei közé tartozik a magas kölcsönzési díj, valamint a kölcsönzött munkaerő nagyobb arányú fluktuációja.

A közlemény idézi Csepreghy Rózsát, a Humán Centrum értékesítési- és marketingvezetőjét, aki elmondta: a munkaerő-kölcsönzés nem jelent nagy költséget a vállalatok számára, hiszen a kölcsönzési díj csaknem 90 százalékát a munkabérek és azok járulékai teszik ki. Az azonos munkakörben dolgozók fluktuációja elenyésző különbséget mutat kölcsönzött és saját állomány esetén - tette hozzá.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk