Megjelent: 11 éve

A munkahely sötét oldala: a falka a páriák ellen

Mikor elhatároztam, hogy írni fogok a mobbing jelenségéről, tudatában voltam: tabutémát érintek. Nem abban az értelemben, hogy ennek a tárgyalását bármiféle hatalmi szó, állami vagy szervezett cenzúra tiltaná, sőt.

A mobbing tipikusan az a bűn, amit többnyire nem a munkahelyi, intézményi vezetés kezdeményez az alárendeltek ellen. Hanem inkább a beosztottak egymás közötti lelki szadizmusának megnyilvánulása. Amiről az érintettek nem szívesen beszélnek. Se a tettes, se az áldozat.

De mi is a mobbing? Sok szó van rá a magyarban. Lelki terror, csicskáztatás, szívatás, megalázás, beavatás, zaklatás, kiközösítés, stb. Mikor egy csoportban valakit (többnyire a gyengébb, előnytelenebb adottságú, a társaságba kevéssé beágyazódott vagy szimplán népszerűtlen személyt) a vele együtt dolgozó, tanuló, vele egy épületben, helyiségben tartózkodó csoport durván gúnyolni, bántani, ugratni kezdi. Kibeszéli, kinézi, kiröhögi, kibabrál vele. A verbális agressziótól, a közös WC-ben hagyott sértegető feliratokon, a provokáló e-maileken, az áldozat használati tárgyainak, munka-vagy taneszközeinek viccesnek szánt ellopásán, elrejtésén, megrongálásán át, az ő kárára elsütött szituációs poénhelyzeteken keresztül egészen az enyhe vagy keményebb fizikai inzultusig. Ez nem elsősorban hatalmi dolog. Egy felmérés szerint a mobbing-esetek 60 százalékát részben vagy egészben a kollégák indítják s nem (vagy nem csak) a főnök.

Fontos emellett hangsúlyozni: a mobbing korántsem csak munkahelyi, munkaügyi tünet. Minden zárt és/vagy totális intézményben, közösségben jelen van, legyen az iskola, laktanya, börtön, klub, nemzedéki vagy rajongói szubkultúra, de akár még öregotthon vagy kényszerkezelést nyújtó szanatórium. Törvényszerűségei kísértetiesen hasonlóak. Az új börtönlakó nem a smasszerektől retteg a legjobban, hanem a leendő cellatársaktól, a sorköteles (vagy akár önkéntes) "kopasz" se a tisztektől fél igazán, hanem az öreg katonáktól. S a páriasorsú diák nem a tanároktól fog leginkább kikészülni, inkább az osztály-és iskolatársaitól. Régi és nagyon igaz mondás, hogy a suli igazából soha nem ér véget, az ott keletkező viselkedésmintákat, szociometriai mátrixokat konfigurálja az élet újra és újra. Ez azoknak a legrosszabb, akiket a mobbing egész életükön végigkísér. Minden helyen és helyzetben az áldozat szerepét kénytelenek eljátszani. Nem árt ugyanakkor azt sem tisztázni: a mobbing nem pusztán szeszélyes emberi rosszakarat vagy egyéni jellemferdülés következménye. Csoporttermék, illetve társadalmi produktum.

A szervezett emberi társadalmak mindenütt kettős struktúrára épülnek. Van az állam, annak intézményei, illetve a magánszervezetek (vállalatok), tehát a formális hierarchia egyfelől. Ennek mozgását, döntéseit kodifikált normatívák, törvények és írott belső rendelkezések szabályozzák. Vezetőit névlegesen vagy ténylegesen demokratikusan megválasztják az arra jogosultak (szavazók, tulajdonosok, részvényesek), illetve kinevezik a felhatalmazott csúcsvezetők, testületek. Ez a struktúra a benne lévők jogait legitimen korlátozhatja. A közhatalom szabadságvesztéssel büntethet, a cselekvőképességből életkori (18 év alatti cenzus) vagy mentális (beszámíthatatlanság) alapon kizárhat, a polgárt intézményekbe való belépésre (tankötelezettség, honvédelmi, katasztrófavédelmi, népegészségügyi kötelezettség, stb.) és az ottani tevékenységben való részvételre kényszeríthet.

A munkahely is egyfajta kényszerközösség, amelynek szabályait a munkaadó a jog ereje által, fegyelmi úton is betartathatja. Eme struktúra szabályai jogállamban (vagy a nem demokratikus, hanem tradicionális, ám fejlett jogi kultúrában) átláthatóak, többnyire az alkotmányban kicsúcsosodó ún. jogforrási hierarchia révén bárki számára megismerhetőek. Szavakban még többnyire a diktatúrák is folyton a törvényességre, a törvény előtti egyenlőségre hivatkoznak. Emellett viszont létezik egy informális struktúra, melynek normái íratlanok, többnyire szokásjogon alapulnak.

A sivatagi törzstől a legfejlettebb társadalomig minden, csoportokra tagolódó közösségben van egy hallgatólagos rangsor a látszólag, jogilag egyenrangú személy (egyforma státuszú, rangú földműves, diák, munkás, irodista, fegyenc, közkatona, stb.) viszonylatában. Minden csoportban van egy Alfa-egyed, aki nem azonos a csoport fölött direkt hatalmat gyakorló kinevezett főnökkel. Őt, mint a legerősebb (legokosabb, legmenőbb, legtrendibb, legvonzóbb, legviccesebb) csoporttagot hallgatólagosan maga a kisközösség "választja". Az Alfa-egyed és a körülötte mágnes-reszelékként tömörülő Béták alkotják azt a klikket, amelynek viszonyulása a többiekhez meghatározza azok rangját a csoport szemében.

A formális vezető rendszerint nemcsak tud a láthatatlan szamárlétráról, de respektálja is azt. Ez nemcsak az embereknél van így, de az emberszabásúaknál is. Állatparkokban, rezervátumokban, főemlős-menhelyeken a gondozók és kutató-etológusok mindig gondosan ügyelnek, hogy tiszteljék a csimpánz-vagy gorillacsapat belső rendjét. Új lakó érkezésekor nem szólnak bele, ha az Alfa-hím (vagy domináns nőstény) behódolást követel tőle, s a cél érdekében igyekszik a jövevényt megtörni. Legfeljebb akkor, ha a dolog elfajul. Magasabb (intelligencia)szinten, de lényegében ugyanez van a fegyintézetekben, hadseregben, bentlakásos tanodákban is. A vezetés a finomabb vagy durvább kitolásokat, az újoncok rituális betörését, a folyamatot, amelynek a végén elfogadják a helyük, többnyire nélkülözhetetlennek gondolja az intézmény működésének szempontjából. Ezért a dolgot bizonyos határig tolerálja.

Szelídebben ugyan, ám hasonló folyamatok zajlanak a civil munkahelyek csoportdinamikájában. A tipikus főnök csak úgy magától ritkán avatkozik bele a lélektani tápláléklánc spontán elrendeződésébe. Fontos neki a kollektíva jó hangulata, s nem szívesen áll a "köznép" ellenében a kiközösített, közutálatnak örvendő munkatárs pártjára. Egyrészt azért, mert legtöbbször maga az áldozat sem mer vagy akar panaszkodni. Úgy gondolja (az esetek többségében nálunk sajnos nem alaptalanul), hogy a vezetés úgysem állna a népszerű, hangadó kollégákkal szemben a falka peremére szorult magányos "lúzer" oldalára.

Nem arról van szó, hogy az egyénnek a csoporttal szemben mindig igaza van. Hanem arról a tényről, hogy egyedül, egy jól összeszokott humán populáció ellenében az ember rendkívül nehezen tudja az igazát érvényre juttatni. Ha valakit a többség nem kedvel, averzióval tekint rá, akkor az átlagember (s e tekintetben legtöbbször a főnök is átlagember) hajlamos azt gondolni, az illetővel valami "baj van", az ő hibája, miért nem tud alkalmazkodni, stb. Ráadásul egy idő után az áldozatban kialakul a Stockholm-szindróma.

Már gyermekkorban így van. A diáktársaikat lelkileg és/vagy fizikailag bántalmazó kis szociopaták a maguk primitív szintjén nagyon ügyesen programozzák bele célpontjaikba ezt. Hogy bár ők megvernek, elveszik az uzsonnát, élvezik a megalázást, de azért "mi egy csapat vagyunk." A felnőttek, a tanárok a közös ellenség - az árulkodás pedig a legnagyobb bűn. Sokkal rosszabb, mint a lopás vagy a verekedés. Aki ilyet tesz, az kimondhatatlanul nagyot vétkezik. Különösen mély ez a tapasztalatreflex a régiónkban, a diktatúrák évtizedei után, ahol az "árulkodás" címzettje a politikai tiszt, a vállalati belügyes és káderes volt, következménye pedig akár nagyon súlyos is lehetett. A mindenható titkosrendőrség az élőerős és elektronikus hálózatain át mindenkiről gyűjtötte az anyagot, aki számított, a népszerű, tekintélyes dolgozókról különösen. Az elnyomott társadalomban pedig kialakult egy természetellenes kényszerszolidaritás, egy torz betyárbecsület. Mely arra ösztönözte a mobbing korabeli áldozatát, hogy a hatalom, a főnök színe előtt az őt terrorizáló és lenéző közösség érdekében is hallgasson, tűrjön, alkalmazkodjon, hazudjon.

S ki lesz ma a mobbing tipikus célpontja? Természetesen az, aki más, mint a többi, aki különbözik. Nem feltétlenül és mindig etnikai, vallási, faji vagy politikai értelemben. Bár kétségtelen, hogy a társadalom bevett, főáramú identitásközösségeitől való markáns, kirívó eltérés a világon szinte mindenütt táptalaja a kirekesztésnek. A fogyatékkal élő, előnytelen testalkatú, neurotikus vagy különc, mások által bizarrnak ítélt szokásoknak hódoló embertársaink úgyszintén. S végül, de aligha utolsósorban azok, akik "nem veszik észre magukat", nem látják át az informális hálózatot vagy tudatosan nem fogadják el a közösségben rájuk osztott előnytelen pozíciót, lázadnak a falkavezér ellen.

Hogy milyen súlyos a mobbing, az attól függ, mennyire kollektivista vagy individualista az adott társadalom munka-és iskolakultúrája. Magyarország ilyen szempontból nem kedvez a mobbing elleni fellépésnek. Az oktatás, a munka világa jelenleg is nagymértékben alapoz arra a posztkádári, feudális-paternalista alapelvre, aki nem tud beilleszkedni, azt meg kell javítani, és be kell illeszteni, ha ez sikertelen, akkor pedig a "selejtes" egyén magában keresse a hibát. Nincsenek a nyugati centrum-országokhoz mérhető hagyományai a távmunkának, a külsős szabadúszó létnek, a hierarchikus szervezetektől független (vagy csak kevéssé függő) önálló, egyéni munkavégzésnek. Sem pedig a csoportba beintegrálódni már az iskolában se tudó, ugyanakkor jó eszű, öntörvényű gyerekek egyéni alkotómunkára nevelő tehetséggondozásának. Hogy aki nem kíván falkába kerülni, az magányos farkasként is megtalálhassa a számítását.

Ehelyett a jelenlegi status quo híveinek és haszonélvezőinek nagyon is megfelel a falka peremén rekedt bűnbak, akinek gúnyolása, piszkálása egységbe kovácsolja a csapatot. A munkahelyi és azon kívüli (pár)kapcsolatok dzsungelében gyámoltalanul mozgó ember, az örök pária, akivel "ciki, égő" együtt mutatkozni. Az ilyen munkatársak, illetve a mobbing megfékezése helyett a "problémás" dolgozót eltávolítani kívánó (vagy a dolgozókkal teljes egységben gúnyoló) főnök észre sem veszik, hogy milyen gyilkos, romboló folyamatokat indítanak el.

Az USA-ban - a szabadabb fegyvertartás és a cowboy-stílusú magányos önbíráskodás hagyományai következtében - a mobbingnak gyakran látható és véres tünetei vannak. Munkahelyi, iskolai ámokfutás és/vagy öngyilkosság formájában. Persze a sokk miatti trauma után ott is nemegyszer csak hüledeznek "az őrült gyilkos és a szerencsétlen áldozatok" látszólagos kontrasztján, az "értelmetlen, ok nélküli mészárláson". Azt már kevesebben szokták ilyenkor elmondani az olyan véleményklímában, amelyben a lelőtt embereket természetesen "mindenki szerette, miért is akart volna bárki ártani nekik", hogy az áldozatul esett munka-vagy diáktársak némelyike esetleg hónapok, netán évek óta heccelte, provokálta, kínozta a későbbi tettest, amit a többség cinkos közönnyel figyelt. Hazánkban ez a végletes reakció a társadalom konfliktuskerülő, alkalmazkodó jellege miatt szerencsére ritkán fordul elő. Ami nem jelenti azt, hogy a mobbingnak nincs negatív okozata.

Nálunk az élő bokszzsák és céltábla inkább színleg elfogadja a helyét, látszólag ideális alany a gonosz tréfákra, hálás az utána odalógatott mézesmadzagért. Nemcsak fegyvert nem ránt, de azokat a békés, legális eszközöket sem meri használni, amit nyugati sorstársai többnyire igen. Hogy zaklatás, diszkrimináció miatt panaszt tesz, feljelenti a mobbingot toleráló vezetőt, beperli a céget, stb. Inkább alattomban áll bosszút, a névtelen bejelentések nyomán indult adóhatósági, munkavédelmi ellenőrzések, a munkahelyi szennyest kiteregető anonim fórum-és blogbejegyzések egy részének hátterében olyan sértett dolgozó áll, aki így törleszt. Nem azért teszi, mert feltétlenül gonosz, csupán úgy érzi: nyílt sisakkal csak vereséget szenvedhet.

A válság szintén a mobbing ideális táptalaja. Az áldozat kettős - egzisztenciális és lélektani - prés alá kerül. Anyagi okokból tűrnie és bírnia kell, de pszichésen egyre kevésbé tudja. Az egyre frusztráltabb, "vezéri" pozícióját, állását szintén veszélyben érző tettesi kör pedig egyre durvább módon vezeti le a munkahelyi bizonytalanság következtében halmozódó feszültséget. Sokan mondják, hogy a társadalom sok tekintetben robbanás előtt áll, a "hideg polgárháború" légkörében él. Ennek a polgárháborúnak egyik apolitikus, de nem kevésbé kegyetlen mellékhadszíntere a mobbing. S ne legyen igazam, de úgy tűnik, addig nem is lesznek hathatós lépések az ügyben, míg egy tragédia rá nem kényszeríti a munka világát és a jogalkotót.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk

Teljes transzparencia egy teljesen remote cégnél - Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere

HR Szubjektív rovatunkban Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere kérdez, miután válaszolt Gaál Annamária, az AGCO Hungary HR vezetője... Teljes cikk