kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

A munkáltatók több mint felénél nincs mobilitási célú lakhatási támogatás

A kormány 2017 januártól emelte a munkába járás és a lakhatás támogatását. De ezzel még nem ért el célját, ugyanis egy friss országos felmérés szerint a 466 válaszadó munkáltató 66%-ánál nincs lehetőség a mobilitási célú lakhatási támogatást választani. Igaz, több mint egy negyedük (28%) tervezi ezt.

images

A kormány erőteljesebben segíti a munkaerő-mobilitást, 2017 januártól emelték a munkába járás és a lakhatás támogatását - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Piac és Profit, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) konferenciáján.

A 2017-es újdonságokkal kapcsolatos kutatások alapján egy országos felmérés vizsgálta a mobilitási célú lakhatási támogatást. Kiderült, hogy a válaszadók 66%-ánál nincs lehetőség ezt a juttatást választani, viszont több mint az egy negyedük (28%) tervezi ezt. Egy fiatalokat csábítani vágyó szervezet számára akár vonzerőt is jelenthet, nem beszélve arról, hogy ez a béren kívüli juttatás az adómentes csoportba tartozik - állapította meg a Szent István Egyetem Menedzsment és HR Kutató Központja, a Cafeteria TREND Magazin, az Országos Humánmenedzsment Egyesület, a Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a BKIK támogatásával készült "Trendek és tendenciák a juttatások területén - 2017" nevet viselő felmérés.


"Trendek és tendenciák a juttatások területén - 2017"



A kutatásban részt vevő 446 cég és intézmény több mint fele a szolgáltatások, 27 százalékuk az ipar területén működik.

A válaszadók nagy többsége (82%) a versenyszférában, 13%-a a közszférában és a maradék 5%-a pedig a non-profit szférában tevékenykedik. Az idei felmérésben a válaszadók közel 70%-a hazai tulajdonú szervezet, míg egyharmaduk részben vagy teljesen külföldi tulajdonú.

A felmérésben döntő többségben kis- és középvállalkozások, illetve mikrovállalkozások vannak jelen, ők a válaszadók 75%-át teszik át. A szervezetek egynegyede viszont a dolgozói létszám szerint nagyvállalat, illetve szervezet közé sorolható.

50 millió Ft alatti éves árbevétellel a válaszadók 23%-a, 50-500 millió Ft közötti éves árbevétellel a válaszadók 22%-a rendelkezik. A válaszadók 55%-ának 500 millió Ft fölötti az árbevétele. A felmérésben résztvevők közel 41%-a közép-magyarországi régióban tevékenykedik.

HR Portal
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk