kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

A pszichológia is segíthet a munkatársak kiválasztásában

Rengeteg módszer segíti a cégeknél a potenciális munkatársak személyiségének megismerését még a munkába állás előtt. Pszichometriai eszközökkel növelhető az üzleti eredményesség, sőt, a dolgozói elégedettség is - írja a Világgazdaság. hirdetés A Facet 5 például egy olyan pszichometriai eszköz, amely segít megérteni az ember személyiségstruktúráját, valamint rávilágít az egyéni különbségekre. Mivel mérhetővé teszi a személyiség alapdimenzióit, képed ad a kollégák viselkedéséről, motivációról és törekvéseiről is. A határozottság, a konfrontáció, az önállóság mértéke éppúgy kideríthető, mint a fegyelmezettség vagy épp a felelősségérzet. Az internet alapú eszközzel a kiválasztás során például a jelöltek egyéni kompetenciái is összehasonlíthatóvá válnak, de a munkahelyi csapatok erősségeinek, gyengéinek és konfliktusforrásainak feltérképezésére is mód van. A Facet 5 személyiség-felmérés erősíti az ön- és társismeretet, és mint ilyen eszköz hozzájárul ahhoz, hogy önmagunk jobb megismerésén keresztül másokat is könnyebben megértsünk, elfogadjunk, vagyis nyitottabban és hatékonyabban tudjunk egy csapatban együtt dolgozni - számol be a Világgazdaság. Kapcsolódó anyagok: Dokumentumfilm segít az álláskeresésben Munkaerő-kiválasztás: Megtalálni az igazit Tippek telefonos interjúkhoz Befürödhet Magyarországon a csupasz ADSL Rosszul kezdődik a csupasz, azaz valóban telefonvonal nélküli ADSL története Magyarországon. A magas havi előfizetési díjak mögött a koncessziós telefonszolgáltatók állnak, mint például a T-Com. Néha jobban járunk, ha van vezetékes telefonunk is - még ha nem is használjuk. Mfor.hu háttér. . Vállalatvezetés Start kártya: bővült a felhasználói kör Eddig csaknem 50 ezer fiatal váltott ki Start kártyát 2005 ősze óta. A kártyával rendelkező fiatalokat foglalkoztató munkáltatók adókedvezményeket kapnak. Vállalatvezetés Mosolyoffenzívával támadnak a főnökök Csak udvariasan mosolyogjon és nevetgéljen, vagy akár felszabadultan vihoghat is egy menedzser, ha jó benyomást kíván tenni ügyfelére, partnerére vagy alkalmazottjaira? . A magyar építőipari cégek még nyerhetnek az Eb-n Egyesül a Barclays és az ABN AMRO Elképzelhető az OMV-Mol fúzió Alakul az első fapados vasúti szövetség Leányvállalatot alapít hazánkban a tajvani Asus Kétezer kínai cég jön Budapestre Legújabb felvásárlása miatt támadják a Google-t Állateledel-botrány: már 14 ezer beteg kedvenc mfor.hu kereső Szubjektív Lexust minden politikusnak! Veri bizi India rendezi a 2020-as EB-t ÜZLETI HÍREK 11:01 16 milliárd dolláros felvásárlás az AstraZenecánál 10:31 A British Airways is versenybe szállna az Iberiáért 10:01 Egyesül a Barclays és az ABN AMRO 09:55 Erősödött a forint a kamatdöntés előtt 09:31 A magyar építőipari cégek még nyerhetnek az Eb-n 09:11 Elképzelhető az OMV-Mol fúzió 09:10 Megtorpanhat a lendület a tőzsdén 08:56 Külföldön terjeszkedne a Capital Group hirdetés Mfor.hu TOP 10 hír Piramisjáték lenne az IL Ferro? Új magyar médiabirodalom épül Felköthetik a fehérneműt az új országos tévék Mi lesz a gyessel a több biztosítós rendszerben? A gazdaságba is begyűrűzik péntek 13 Már jövőre indulhat a negyedik mobilszolgáltató hazánkban 12 dollárért repülhetünk Amerikába Busz tör a Metro babérjaira Zuhanásba kezdtek a mobilinternet árai Újabb expanzióba kezdenek a műszaki áruházláncok SZAVAZÁS Ön szerint az IL Ferro betarja ígéretét és fizet júniusban? Igen, biztos vagyok benne Remélem Miből? Ugyanmár, ingyenautó? hirdetés

A Facet 5 például egy olyan pszichometriai eszköz, amely segít megérteni az ember személyiségstruktúráját, valamint rávilágít az egyéni különbségekre. Mivel mérhetővé teszi a személyiség alapdimenzióit, képed ad a kollégák viselkedéséről, motivációról és törekvéseiről is. A határozottság, a konfrontáció, az önállóság mértéke éppúgy kideríthető, mint a fegyelmezettség vagy épp a felelősségérzet. Az internet alapú eszközzel a kiválasztás során például a jelöltek egyéni kompetenciái is összehasonlíthatóvá válnak, de a munkahelyi csapatok erősségeinek, gyengéinek és konfliktusforrásainak feltérképezésére is mód van.

A Facet 5 személyiség-felmérés erősíti az ön- és társismeretet, és mint ilyen eszköz hozzájárul ahhoz, hogy önmagunk jobb megismerésén keresztül másokat is könnyebben megértsünk, elfogadjunk, vagyis nyitottabban és hatékonyabban tudjunk egy csapatban együtt dolgozni - számol be a Világgazdaság.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
"Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek?

A munkáltatók olyan látszólag nyitott pozíciókat hirdetnek meg az állásportálokon vagy börzéken, amelyeket soha nem is akartak betölteni. Mi... Teljes cikk

Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?

A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi... Teljes cikk

Égető dilemma: honnan lesz 300 ezer új munkavállaló Magyarországon?

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé a kormány: 2030-ra 85%-ra szeretnék emelni a magyarországi foglalkoztatottsági rátát. Ehhez főleg a 15-29 éves... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek