kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

A rokkantnyugdíj melletti munkámat nem számolják be a nyugdíjamba

A nők 40 éves nyugdíj lehetőségéhez megkértem a jogosultsági idő adategyeztetést. 2005 és 2012. jan.01. között III. cs. rokkant nyugdíjas voltam, azt követően a komplex vizsgálat után (2015) rokkantsági ellátást kapok, jelenleg is. Mivel a megélhetéshez szükséges, ezért az ellátások mellett részmunkaidőben, munkaviszonyban dolgoztam a törvényi keretek között. 1957-ben születtem, 1976 júniusa óta folyamatos munkaviszonyom volt, a rokkantosításomig. Kérdésem a következő: jogos-e, hogy 2005 - 2012. jan. 01. terjedő időre rokkantnyugdíj mellett, a munkaviszonyként dolgozó időmet nem veszik figyelembe. A járuléklevonás és befizetés megtörtént, ezt Nyenyi lapokkal tudom igazolni. Ez komolyan érint hisz 7 év, mellyel minden tekintetben meg lenne a jogosultsági idő.(32/40). Mi lesz a levont összeggel így? Még lehetőségem lenne a fellebbezésre. Érdeklődésemre szóban elutasítottak, mondván a 0,5 % emelést megkaptam erre az időre. Úgy érzem keveredik a saját jogú nyugdíjas és a rokkantsági nyugdíjas fogalom kérdése, hisz én nem voltam végleges rokkant.

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A rokkantsági nyugdíj (a III. csoportos is) saját jogú nyugellátásnak minősült a rokkantsági nyugdíj jogintézményének 2011. december 31-i megszűnéséig. Emiatt sajnos a rokkantsági nyugdíj folyósításának és a mellette történt munkavégzésnek az időtartamával nem volt szerezhető szolgálati idő. A rokkantsági nyugdíj melletti munkavégzéssel szerzett kereset alapján a 2007. április 1. - 2011. december 31. közötti időszakban félszázalékos nyugdíjnövelésre szerzett jogosultságot, amelyet a levele szerint Ön meg is kapott. (Azért csak 2007. április 1-jétől, mert csak akkortól fogva terheli a nyugdíj melletti munkával szerzett keresetet nyugdíjjárulék.) A kérdés nem joghézagos, mert a TB nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 22/A. § (1) bekezdése szerint "a saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenység időtartama szolgálati időként nem vehető figyelembe. A saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenységgel szerzett, nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem összege az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset kiszámítása során nem vehető figyelembe.” Ugyanezen § (4) bekezdése szerint viszont "az öregségi nyugdíj megállapítása esetén a kiszámított nyugellátás összegét meg kell növelni a jogosult részére korábban - azóta megszűnt saját jogú nyugellátás mellett szerzett, nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem alapján - megállapított nyugdíjnövelésnek a megállapítását követő időközi nyugdíjemelések mértékével megemelt összegével, ideértve a korábbi saját jogú nyugellátás megszűnését követő időközi nyugdíjemeléseket is." A rokkantsági ellátás folyósításának tartama szintén nem szolgálati idő, ez esetben azért, mert a rokkantsági ellátás összegéből nem vonnak nyugdíjjárulékot. A rokkantsági ellátás mellett végzett munkával azonban szerezhető szolgálati idő, amely a nők kedvezményes nyugdíjára jogosító időbe is beszámít mint keresőtevékenységgel járó biztosítási jogviszonyban töltött idő.

Aki válaszol:

Nyugdíjszakértő - Dr. Farkas András Nyugdíjszakértő - Dr. Farkas András

Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Dr.Farkas András, a NyugdíjGuru News alapító-főszerkesztője válaszolja meg. A budapesti ELTE jogi karán summa cum laude végzett jogász. Az elmúlt 22 évben több nagy biztosítótársaság és közvetítő cég felsővezetésének tagja, az élet- és nyugdíjbiztosítások szakértője. 2013 óta a Facebook NyugdíjGuruja több, mint 60 ezer követővel, 2015 óta a NyugdíjGuru News alapítója és szerzője.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nyugdíjba kényszeríthet-e a munkáltatóm?

2023. augusztus 01 -el lesz meg a 40 év szolgálati időm, s mehetnék el korkedvezményes nyugdíjba (már személyesen is egyeztettem a NYUFI-val ). A... Teljes cikk

Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat?

Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat, ha 1995 és 1996-ban ténylegesen dolgoztam? Teljes cikk

Tovább dolgozhatok-e Angliában, ha itthon nők 40-el nyugdíjba mentem?

2021-ben kértem meg a kimutatást a Nyugdíjbiztosítási osztálytól. Idén júniustól igénybe vehetném a nők 40 kedvezményes nyugdíját a külföldi... Teljes cikk