kapubanner for mobile
Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 13 éve

A sikeres nők mögött mindig ott áll a család

Világszerte probléma a munka és a magánélet összeegyeztetése, a szerepkonfliktus vesztese pedig legtöbbször a nő. Őt furdalja a lelkiismeret és őt támadják, ha visszatér dolgozni a gyerek hároméves kora előtt, ahogy önmegvalósító világunk lesajnáló magatartását is neki kell állnia, ha lemond karrierjéről, vagy szünetelteti azt. Megnéztük, a kiemelkedő akadémikus hölgyeknek miként sikerült megélniük szerepeiket és egy olyan közegben érvényesülniük, ahol kevés a nő.

Cikkünk első felében végigvettük, milyen tényezők játszanak szerepet a nők alulreprezentáltságában a munka világában és azon belül a tudomány területén. Kiderült, hogy sok hölgy a szerepkonfliktus, gyerekvállalás következtében marad le férfi kollégáihoz képest, de azt sem lehet elhallgatni, hogy ha csak a teljesítmény számítana, sokkal több női vezető, akadémikus lenne.

Dr. Erdei Anna, immunológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja az Akadémikus portrék - Nők a tudományban című portrékötetben elmondta, mennyire megtisztelő számára, hogy beválasztották ebbe a "férfivilágba". Az immunológus kihangsúlyozta: "(...) egy nőnek, ahhoz, hogy ugyanazt elérje, jóval többet kell teljesítenie."

Dr. Oláh Edit onkogenetikus, biológusként lett az MTA Orvosi Osztályának javaslatára az MTA levelező tagja. Az Országos Onkológiai Intézet Molekuláris Genetikai Osztályának vezetője így vall a tudóspályáról a róla készült portrékötetben: "nehéz élni, talpon maradni, tudós hölgynek lenni."

Több akadémikus hölgy vélekedik úgy, hogy megfelelő szabály hiányában továbbra is a férfiaknak kellene az akadémiai jelölésnél figyelembe venniük azt, hogy vannak olyan kiemelkedően teljesítő nők is, akik ugyanúgy érdemesek az akadémiai tagságra, mint a férfi pályatársak. A tagságra történő jelölésnek és döntésnek azonos elvárások szerint, a tudományos teljesítmény alapján kell történnie, s ezért függetlenül a nemtől.

Családbarát intézkedések az MTA-nál

A munka és a család összeegyeztetésének ára van, s ez alig kerülhető meg. Az intézményi megoldások ugyan sokfélék, sok szakember szerint a kvótánál többet javítana a kutatónők helyzetén, ha több családbarát munkahely létezne. Éppen ezt ismerte fel a Magyar Tudományos Akadémia is és 2009 májusa óta segíti a gyermeket nevelő hölgyek kutatói életpályáját - példát adva ezzel a magyar kutatás-fejlesztési intézményrendszer egészének. A család és karrier összeegyeztetését lehetővé tevő környezetet alakítanak ki az életszakasznak megfelelő terheléssel, arányos értékeléssel, rugalmas munkahelyi feltételek biztosításával.
Női kvótát akar bevezetni a vállalati csúcsvezetői posztokon a német szociális miniszter asszony, hogy ne a nem, hanem a teljesítmény számítson. Ha elfogadják a törvényjavaslatot, melyet Angela Merkel (CDU) kancellár egyelőre nem támogat, akkor a vállalatok igazgatótanácsaiban és felügyelőbizottságaiban a női tagok arányának el kell érnie a harminc százalékot. A javaslat megalapozottságát bizonyítja, hogy a száz legnagyobb árbevételt elérő német cég igazgatótanácsaiban 437 férfi mellett mindössze négy nő kap helyet. Közben az Európai Bizottság az összes tagállamnak előírna bizonyos minimális női részarányt a vezetőségekben. A kvótákkal kapcsolatos uniós tervezet már áprilisra elkészülhet. Szakemberek azonban arra figyelmeztetnek, a női kvóta nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a nagyvállalatok csúcsain a skandináv országokban. A társadalmi szerepek és a munkamegosztás szintjén azonban érzékelhető a változás.


Ezek közé tartozik a munkahelyi részidős jelenlét, ami nem azonos a részmunkaidővel, s az otthon ellátott munkahelyi feladatok feltételeinek, például az informatikai felszereltségnek a javítását takarja. Az Akadémián bevezetett intézkedések közé tartozik az is, hogy az ösztöndíjaknál, fiatal kutatói álláshelyek betöltésénél a kisgyermeket nevelő kutatónők esetében (a gyermekkel otthon maradó kutatóknál is) gyermekenként két évvel meghosszabbodik a korhatár.

Jelzésértékű az is, hogy kidolgozták azt a kutatói életpálya-modellt, amelynek részeként biztosítható a könnyített munkahelyi terhelés a PhD értekezés és az MTA doktori cím elnyeréséhez szükséges munkák elkészítésének idejére, s a gyermekgondozási szabadság után visszatérők esetében a kutatási területnek és a családi feladatoknak egyaránt megfelelő munkarend alakítható ki. A vezetővé válást segítő intézkedések és a pályasikeresség megítélésénél a gyermeknevelési időszakot figyelembe vevő kritériumok is az életpályamodell részét képezik. A keretek adottak, a kutatónőkön és vezetőiken múlik a megoldás.

Családi támogatással nincs lehetetlen

Ahhoz, hogy egy kutató több gyerek vállalása mellett is képes legyen kimagasló szakmai teljesítményre, a családbarát munkahelyen kívül rendkívüli szorgalomra, kitartásra, hihetetlen akaraterőre, egészséges önbecsülésre, szakmai rátermettségre van szükség, ugyanúgy, ahogy egy jó nagy adag szerencsére és a családtagok közötti együttműködésre. Ha egy kutatónő a világtól csak keveset, a családjától viszont nagy segítséget kap, bármit képes elérni - legalábbis ez olvasható ki az akadémikus portrékból, pályafutásokból.

Erdei Anna immunológus a gyerekek megszületése után fél évvel ott folytathatta a kutatást, ahol abbahagyta és egyik gyerek miatt sem hagyott ki nagy időintervallumot. "Kell egy megértő, kooperáló férj és legalább egy odaadó nagymama, de ha kettő van, az még jobb" - mondta a tudós. Oláh Edit sem esett ki sok időt a munkából, mindössze egy évig volt GYES-en, s közben tette le az egyetemi doktori vizsgáit. Családja nagyon büszke akadémiai tagságára. Bevallása szerint sokat köszönhet férjének, aki legfőbb támasza az életben.

Csépe Valéria az MTA vezetői között
Sőt, több kutató portréjában lehet arról olvasni, hogy a külföldi ösztöndíjakat, munkákat is családjukkal együtt vállalták, ez pedig feltételezi a kölcsönös tiszteletet és együttműködést. Bár Csépe Valéria úgy véli, hogy pályafutásának kezdetét a lassú előrejutás jellemezte a gyerekvállalás miatt, ő is családjának, mindenekelőtt férjének támogatását emeli ki. Ugyanakkor pontosan tudja, hogy a jelölők és a választók, vagyis a Közgyűlés az, akiknek akaratából 2008-ban, a Magyar Tudományos Akadémia történetében első nőként főtitkárhelyettes, azaz a három választott főállású vezető egyike lett. - Büszkén és örömmel fogadtam el a jelölést, mindenekelőtt azért, mert az Akadémia a családom után az életem egyik legfontosabb része - fogalmaz Csépe Valéria.
Dr. Csépe Valéria 1976 óta a MTA Pszichológiai Kutatóintézete (korábban Intézete) kutatója, jelenleg kutatóprofesszora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kognitív Pszichológia Tanszékének megalapítója, egyetemi tanára, 2005 és 2008 között tanszékvezetője. A professzorasszony harmadik éve az MTA főtitkárhelyettese.


Kutatói pályafutása első ránézésre egyenesen ívelt felfelé. Az akadémikus tagságig, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkereszt kitüntetéséig, az MTA doktora címig vezető út azonban közel sem volt akadálymentes: - Úgy tűnhet, hogy soha semmi miatt nem torpant meg a nagy kutatói lendület, pedig nem így van. Amíg a fiaim el nem érték a kiskamaszkort, lassabban haladtam a pályán, s csak az utolsó évtized hozta meg számomra a címekben és díjakban is megjelenő elismeréseket. Nem lassan, egyenletesen, hanem a férfiak korai karrierszakaszára jellemző ívben - tekint vissza pályájára a professzor.

Talán amiatt is sikerült összeegyeztetnie a munkát a családi életével, mert a mai gyermekvállalási életkornál fiatalabb korban szülte a két fiát. Miközben életének e két főszereplője határozta meg a korai kutatói éveket, a kutatás sem maradt el. - Éjszaka írtam a disszertációkat, publikációkat. Ezt természetesnek tartottam, s tartom ma is, hiszen a gyermekkor hamar elszalad, a kutatás viszont megvár, jóllehet a szakmai tudás az, amit ezalatt sem szabad veszni hagyni - vallja az akadémikus családanya.

Csépe Valériát mindig megtalálták az újabb szakmai kihívások, feladatok, címek, jelölések, azokért nem lobbizott. A karrierépítés helyett kutatómunkájával foglalkozott, mégpedig nagyszerű csapatban. Karmos Györgyöt, egykori mentorát is méltatta, aki egyengette kutatói pályáját.

Így egyeztethető össze a munka a családi élettel

Dr. Csépe Valéria
A professzorasszony értelmezésében viszonylag egyszerű a siker "receptje". Találni kell egy olyan hivatást, amely szívvel-lélekkel űzhető, ezért a kudarcok, megakadások csak tovább motiválják az embert. Meg kell találni az életre szóló társat, akivel a közös élet kezdeti súrlódásaiban mindkét fél fejlődik, és ki kell alakítani a családnak egy olyan működését, amelyben mindenki egymást segíti.

- Férjem nem csupán tudomásul vette, vagy elfogadta, hanem segítette is kutatói pályámat, tudva, hogy úgy leszek boldog, kiegyensúlyozott, ha a család mellett kutatok is. Ő az, aki mindvégig bízott bennem, s támogatott - mondja. A professzorasszony férje és gyerekei mellett szüleit, menyeit, 4 éves kislány unokáját is külön említi, amikor bemutatja azt a biztos bázist, amely erőt ad a kihívásokkal való megküzdéshez. - A biztos és jól működő család, s a kiteljesedett pálya nem csupán a szerencse, a hit és a kitartás eredménye. Tenni is kell érte, és sokszor nem is keveset - véli Csépe Valéria.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk