Megjelent: 8 éve

A soproni mentősök humoruknál voltak - toborzás másként

A Facebookon tettek közzé egy ironikus álláshirdetést a soproni mentősök, mert megint felmondtak ketten. A posztból az is kiderül, miért csodálatos a mentők munkája - írja a Velvet.hu.

images

Egy évvel ezelőtt több sajtóorgánum beszámolt a létszámhiányról, a nagy fluktuációról, ami miatt taxisokat is toboroztak. A HR Portal pedig a pótlékukért folytatott jogi harcról számolt be. Tudniillik évek óta küzdenek a mentőautókon szolgáló dolgozók az egészségkárosító-kockázati pótlékért az ország 19 bíróságán.

A Soproni Mentők Facebook oldalára feltett álláshirdetésből kiderült, hogy a mentős munka "előnyei" közé tartozik:

- össze-vissza dolgoznak, így változatos a munka,

- a pénz a legkevesebb (120 ezer/168 óra, vagy félállásban a fele), így nem kell gondolkodni az elköltésén

- munkaruhát évek múlva kapnak, így nem a sajátjuk kopik

- mindenki lenézi a munkájukat, így nem kell több baráttal foglalkozni

- olyan társadalmi réteggel találkoznak, amelynek létezéséről nem volt tudomásuk (pszichopaták, szocipaták, drogosok, alkoholisták, hipochonderek), ezáltal szélesedik a látókörük

- nő a fizikai állóképességük, amikor 100 kg+ beteget hozzák le a 8. emeletről hordággyal, vagy kerekesszékkel és nincs lift

- biztos munkahely 65 éves korig, de életük végéig mindenképp

- nem lesznek empatikusabbak, ezért idővel kerülik majd őket az ismerősök, így kevesebbet kell "jópofizni" másokkal

Hátrányok: nincsenek!

Az Országos Mentőszolgálat vezetése a cikk megjelenését követően eltávolíttatta el a posztot a Soproni Mentők Facebook oldaláról, sőt nem sokkal később maga az oldal is elérhetetlenné vált.


Velvet.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk