kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A Szilícium-völgy magyar titka

Az innováció minden vállalat számára kihívást jelent. Egy forradalmian új termék vagy fejlesztés szinte megfoghatatlan azoknak, akik egyedül vágnak neki.

Nem meglepő, hogy a fejlődés felgyorsításáért még a legnagyobb cégek is együttműködnek szakértő partnerekkel. A Google egy tervező és mérnöki céggel együtt fejlesztette ki, és a világon elsőként dobta piacra a Google Chromecast™-ot, amely lehetővé teszi a mobiltelefon-felhasználók számára a televízióra történő adatátvitelt. A Nike egy vezető iparvállalattal közösen alkotta meg a testre szabott tömeggyártást, hogy szélesebb kínálatot és gyorsabb szolgáltatást tudjon biztosítani vásárlóinak. Vagy említhetnénk a Lenovot, amely rövidebb kiszállítási időt és nagyobb rugalmasságot kívánt nyújtani európai vevői számára, ezért egy, a logisztikai területen kiemelkedő tapasztalattal rendelkező partnert választott.


Most már elárulhatjuk, az említett vállalatok mind úgy döntöttek, hogy a Flex cégcsoporttal dolgoznak együtt. A Flex (korábban Flextronics) tavalyi árbevétele globális szinten elérte a 24 milliárd dollárt, 12 iparágban évente mintegy 12 500 új terméket juttat piacra vevői felkérésére. 

Magyarországon immár negyed évszázada van jelen, és ez idő alatt a 8. legnagyobb exportőrré vált. Ma már közel 10.000 munkavállalóval, hat városban a Sketch-to- Scale™ szolgáltatások teljes palettáját kínálja ügyfeleinek.
A magyarországi gyáregységek szerteágazó tevékenységeket folytatnak. Zalaegerszegen és Tabon elektronikai gyártás és végszerelés történik, Zalában technológiai és tréning központ is működik, míg a sárvári telephely elsődleges kompetenciája a műanyagipari tevékenységhez kapcsolódik. Budapesten található a termékfejlesztéssel foglalkozó dizájnközpont, emellett elsősorban elektronikai termékek szervízelését és konfigurációját végzik. A pátyi egység Európában egyedülálló komplexitású „just-in- time” megoldásokat biztosít, míg Gyálon logisztikai központ működik immár tíz éve.

A Flex több termék mögött van jelen mindennapjainkban, mint gondolnánk: legyen szó kávéfőzőről, futócipőről, autóelektronikáról, vércukorszintmérőről vagy akár drónokról.

Különböző iparágakban szerzett, több évtizedes tapasztalatának köszönhetően a legújabb technológiákat alkalmazza az intelligens termékek fejlesztésénél. Az új, internet alapú világ által támasztott kihívásokra reagálva folyamatosan keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel további értéket teremthet vevői számára.

Az ígéretes jövő



A különböző szektorokban szerzett több évtizedes tudás, a széleskörű ügyfél- és termékportfólió teszi egyedülállóvá, és ugyanakkor vonzó munkahellyé is a Flexet. A munkatársak különböző projektekben vehetnek részt, - hiszen számosvilágmárkának és iparágnak dolgozhatnak -
különösen, ha figyelembe vesszük a forradalmi technológiák és új szereplők megjelenését a piacon.
Flex.com/hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk

Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás

A munkaügyi nyilvántartások, munkaidőadat-nyilvántartás és bérszámfejtés általánosan alkalmazott módszereit egyes esetekben el lehet, és... Teljes cikk