kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

A Szilícium-völgy nagyjai igazolják: bölcsészdiplomával is lehet sikeresnek lenni

A Szilícium-völgy bölcsészdiplomával rendelkező, hihetetlenül sikeres vezetői azon csoport tagjait igazolják, akik szerint nem feltétlenül a végzettség, hanem a megszerzett kompetenciák és a tanulni tudás a legfontosabb, amit az egyetem adhat - írja az Business Insider cikke alapján a Hvg.hu.

Stewart Butterfield, az üzleti alkalmazásokat kínáló Slack vezérigazgatója flozófia szakon szerzett diplomát.

Susan Wojcicki, a YouTube vezérigazgatója kezdetben történelmet és irodalmat hallgatott a Harvardon. Ám később átment a CS50 informatikai osztályba. Munka mellett pedig még MBA közgazdasági diplomát is szerzett.

Steve Jobsnak, az Apple társalapítójának nem volt diplomája. Fél év után ugyanis otthagyta az oregoni Portland egyetemet, ahol egyebek között filozófiát, pszichológiát és kalligráfiát is hallgatott.

Carly Fiorina, a HP egykori vezére a Stanfordon tanult filozófiát és történelmet. A sikeres vezető nemrég jelentett be, hogy indul az elnöki posztért a Republikánus Párt színeiben.

Jack Ma, az e-kereskedelemmel foglalkozó Alibabanak az alapítója, a kínai Hanzhou főiskolán szerzett angoltanári diplomát. Angoltudása miatt korán megismerkedett az internettel, és ez inspirálta, hogy saját online üzleti vállalkozásba fogjon.

Bill Silbemann, az egyik legnagyobb képmegosztó, a Pinterest társalapítója a Yale-en tanult politológiát, majd az egyetemi évek után online reklámokkal foglalkozott.

Business Insider/Hvg.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nincs szükség HR-re - állítja a korábbi Facebook-alelnök

A cégeimben nincs HR osztály, egyetlen HR-es sem dolgozik nálam - jelentette ki Chamath Palihapitiya, a Social Capital alapítója, a Facebook egykori... Teljes cikk

Itt a titkos munkaerő-tartalék: mit tudnak a nyugdíjasok?

2022-ben 110 ezer nyugdíjas dolgozott, ám ennél sokkal többet be lehetne vonni a munkaerőpiacra. Milyen munkákra jönnek? Milyen speciális igényeik... Teljes cikk

Csökkentek a női kinevezések az igazgatótanácsokban 2023-ban

Kevesebb nőt nevezetek ki igazgatósági tagnak 2023-ban, miközben felértékelődött a politikai tapasztalat a kiválasztásnál – derül ki az EY... Teljes cikk