Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő Megjelent: 8 hónapja

A szolgáltató központok a legvonzóbb munkahelyek

A szolgáltató központok virágzásának köszönhetően a teljes ágazat vonzerejének további erősödése várható, miközben a Randstad Award felmérése szerint már 2015-ben is ez volt a legvonzóbb szektor a munkavállalók körében. A millenárisok itthon tartásában – akiknek a magas fizetés mellett a kínált karrierlehetőség is fontos döntési szempont egy állás megpályázásakor – jelenleg ez az egyetlen versenyképes iparág.

A munkavállalók körében hazánkban 2015-ben az autóipart megelőzve már a szolgáltató szektor volt a legvonzóbb terület a világ legnagyobb független munkáltatói márka felmérése, a Randstad Award eredményei szerint. A korábbi évek trendjei alapján a szektor vonzereje idén tovább erősödhet. „Nem kis szerepe van ebben a szolgáltató központoknak: míg más ágazatok a munkaerőhiánytól szenvednek, ez az egyetlen olyan szektor ma Magyarországon, amely nemcsak a tehetséges munkaerő itthon tartásában, de a külföldiek idecsábításában is jeleskedik.

A 30 ezer főt foglalkoztató 80 központ jól fizető, változatos munkalehetőséget kínál a magasan képzett munkaerő számára – jegyezte meg Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. – Persze egy jó pozíció betöltéséhez az álláskeresőknek is fel kell nőniük: a 35 év alatti magyar munkavállalók fele jelenleg semmilyen idegen nyelvet nem beszél.”

Jó fizetésért és lehetőleg rugalmasan

Nemcsak a legvonzóbb szektorok, de a munkahely-választási preferenciák körében is további átrendeződés várható. Míg a válság idején még a foglalkoztatás biztonsága volt az elsődleges szempont, addig az utóbbi két évben a jó fizetés vált a legfontosabb döntési tényezővé, emellett megnőtt az igény a rugalmas foglalkoztatási lehetőségek iránt. Mivel egyre többen – elsősorban a nők – vágynak a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtésére, ezért tovább erősödhet a nem hagyományos munkaszerződések létjogosultsága. Az idei Randstad Award kutatás éppen ezért a munkaidő-beosztással és a rugalmas foglalkoztatási formákkal kapcsolatos attitűdöket is vizsgálja.

A fiatalok karriert, az idősebbek biztos állást keresnek

A Randstad Award 2015-ös eredményei szerint az egyes korcsoportok motivációi jelentősen eltérnek: míg az idősebb munkavállalók a hosszú távú lehetőségeket és az anyagi biztonságot keresik, addig a fiatalabb korosztályt már a változatos feladatkörök, a kellemes munkakörnyezet és a karrierépítési lehetőség is erőteljesen motiválja. Ráadásul ez a generáció sokkal mobilisebb, így ha itthon nem találja meg a számításait, gondolkodás nélkül nyugatnak veszi az irányt. „A magyar fiatalok 50-60 százaléka szeretne külföldön továbbtanulni vagy dolgozni. Ez önmagában még nem feltétlenül rossz, hiszen a megszerzett tudást a hazajövetel után Magyarországon is lehet kamatoztatni. A kérdés az, hogy tudunk-e kellően érdekes, jól fizető munkahelyeket teremteni itthon, hogy a világot járt fiatalokat visszacsábítsuk – vetette fel Baja Sándor. – Ezen a területen a versenyszférának van a legnagyobb felelőssége: a bérek drasztikus növelésére van szükség.”

A bérszínvonal emelése mellett a munkaerő csábításában fontos szerepet játszik az úgynevezett employer branding, azaz a munkáltatói márka építése. A gyakorlat szerint az erős munkáltatói márkával rendelkező cégek 46 százalékkal költenek kevesebbet toborzás-kiválasztásra. „A Randstad Award egyik fontos célkitűzése, hogy azonosítsuk és díjazzuk azokat a cégeket, amelyek a legeredményesebbek ezen a területen, így a legvonzóbbak a munkavállalók számára. Az elmúlt két évben az autóipar két képviselője, az Audi és a Mercedes felváltva végzett az élen, így az idén is nagy versenyre számítunk” – mondta el Baja Sándor.
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Felsőfokú diplomával rendelkező szakdolgozó kap orvosi feladatokat

Csökkenteni kívánják az orvosok terheit például úgy, hogy megváltoztatják a kompetenciahatárokat. Így a jövőben olyan ellátási feladatot, amit... Teljes cikk

Szoborcsere és nemzeti ünnepből munkanap - ez a spanyol baloldali nacionalista párt javaslata

Eltávolítaná a Barcelona egyik jelképének számító Kolumbusz-szobrot a baloldali nacionalista és antikapitalista Népi Egység (CUP) nevű párt, mert... Teljes cikk

"Nem a bevándorlók szorítják le a béreket, hanem az őket kizsákmányoló munkáltatók"

A brit Munkáspárt vezetője szerint ha valahol feszültség keletkezik a Nagy-Britanniába érkező külföldi munkavállalók miatt, az rendszerint nem ők,... Teljes cikk

Budapestről irányítja a Dentons új európai igazgatója a Pro Bono tevékenységet

A Dentons Atanas Politovot nevezte ki a Pro Bono európai igazgatójává, aki budapesti székhellyel dolgozik majd - tájékoztatta a cég portálunkat. Teljes cikk

Ha nincs gyártásvezető, műsor sincs - milyen magyarázatot ad erre az MTVA?

A Népszabadság úgy tudja, hogy a cégnél alkalmazásban levő 52 gyártásvezetőből húszat, a 12 gyártási csoportvezetőből hármat, az öt... Teljes cikk

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár

Gyesről megyek vissza, angol nyelvi teszteket akarnak velem végeztetni

Bízom benne hogy tud segíteni a problémámban. Három kérdésem is lenne. 2016. november 5-én lejár a gyesem. Jeleztem a munkáltatóm felé,...