kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A szükség szokásokat változtat

A COVID-19 vírus kapcsán kialakult (és sokakat igen váratlanul ért) helyzet mindannyiunkat arra sarkall, hogy új utakat keressünk sok-sok területen. Nincs ez másképp a tanulás / fejlesztés szakmában sem. A kormányok rendeletei, az egyes cégek belső szabályzatai, valamint a józan ész is a nálunk legklasszikusabban elterjedt „tantermi” jellegű programok jelentős visszaszorulását, vagy teljes eltűnését eredményezhetik (átmenetileg).

Bizonyára olyan szervezetek is lesznek, akik akár hosszabb időre teljesen feladják a tanulás lehetőségét és a tűzoltásnak szentelik minden figyelmüket. Ez is egy reakció, akár érthető is.

Ugyanakkor azért nem ez az egyetlen lehetőség.



Ha a sok sebből vérző magyar állami oktatásügy úgy döntött, hogy nem bezár, hanem digitális megoldásokkal próbálkozik, akkor talán az üzleti szektorban sem muszáj feltartott kézzel megadnunk magunkat.

Az a helyzet, hogy olyan országokban, ahol hatalmas távolságok vannak (Pl. USA, Ausztrália, stb…) már jó ideje vetekszik, vagy akár előbbre tart az live online (webinárium) és ONDEMAND (előre elkészített) online learning eszközök használata a hagyományos tantermi csoportokhoz képest - elsősorban pénz és idő takarékossági okokból.

Úgy tűnik, hogy nálunk ezt a váltást most egy sokkal szomorúbb és nehezebb körülmény hozza magával. Ez persze nem örömhír, de mégsem kell úgy éreznünk, hogy nincs megoldás, mert más okokból tömegek használják régóta sikerrel ezeket a platformokat.

Az első természetesen az egészség védelme, a járvány megfékezése.

Ugyanakkor, ha ezen a területen már mindent megtettünk, amit tehetünk, meggyőződésem szerint érdemes továbblépnünk és kitalálnunk, hogy miként élhetünk viszonylag normális szervezeti életet ebben az időben - beleértve a tanulás / fejlesztés területét is.

Itt az idő, változtassunk!



Mi, a FranklinCovey-nál készen állunk erre a kihívásra. Online megoldásaink (live online és ondemand online tanulás, szoftverek, egyéni és szervezeti felmérések, segédeszközök) arzenálja áll rendelkezésünkre, amelyekkel szinte bármilyen fejlesztési célt megvalósíthatónak látunk. Szívesen segítünk ezekkel az eszközeinkkel és a témában felgyülemlett tapasztalatainkkal!

Tekintsen meg néhányat lehetőségeink közül!



A HEGYMENET HŐSEI

Ingyenes,

a kialakult helyzetre segítségképpen kínált tartalmaink. Jó ideje sík terepen tekerhettünk. Sütött a nap, együtt volt a raj, mindenkinek jól ment. Arra azért lehetett számítani, hogy nem tart örökké a megszokott gazdasági helyzet, de arra nemigen gondolt senki, hogy pont ebben a formában és pont most jutunk egy durva emelkedő aljára. Mint a Tour de France-on. Ez itt a „királyetap” (a körversenyek legnehezebb szakasza). Ez lehet a szervezetünk számára nagy veszély, de hosszabb távon akár nagy lehetőség is, ha felkészültebbek, proaktívabbak és ellenállóbbak vagyunk másoknál. A legkiválóbbak mindig a hegyi szakaszokon szakítják le a mezőnyt. Tegyél azért, hogy a változás hosszútávon neked kedvezzen! Válogass kedvedre ingyenesen elérhető tartalmaink között!

LIVE ONLINE csoportok

A FranklinCovey több mint egy évtizede kutatja és fejleszti „live online” megoldásait. Ezek segítségével több platformon, kimagasló minőségben vagyunk képesek tantermi csoportok helyett virtuális csoportokra építve megvalósítani bármelyik programunkat. Világszerte már több tízezer résztvevővel tartottunk sikerrel ilyen képzéseket.

ALL ACCESS PASS

40 főtől elérhető. A FranklinCovey All Access Pass előfizetéses konstrukciója maximális rugalmasságot, tartós hatást és értéket biztosít olyan ügyfelek számára, akik eredményeik hosszútávú fenntartása mellett munkatársaik személyes és vezetői készségeit is fejleszteni szeretnék. Ezen keresztül a teljes FranklinCovey tudás és eszköztár online elérhető.

FRANKLINCOVEY ONDEMAND

1 főtől elérhető. FranklinCovey OnDemand online videókkal, animációkkal, ellenőrző tesztekkel, gyakorlatokkal, letölthető segédanyagokkal, valamint egyéb tartalmakkal járul hozzá a tudás hosszútávú beépüléséhez. SCORM kompatibilis és LMS rendszerekbe integrálható az összes tananyag.

xQ - A SZERVEZET TELJESÍTŐKÉPESSÉGÉNEK MUTATÓJA

A FranklinCovey xQ (Execution Quotient) - egy online szervezeti felmérés, amely megmutatja, mivel érhetünk el tartós hatást, biztosíthatjuk az eredmények hosszútávú fenntartását, és megismerhetjük a munkatársak mely személyes és vezetői készségeit érdemes fejleszteni.

4DxOS

A FranklinCovey 4DxOS online támogató rendszerrel egyéni ritmusban, akár tanácsadási folyamat nélkül vezethető be a 4DX módszertan.

További információkért keresse kapcsolattartóját, vagy lépjen kapcsolatba velünk magyarországi elérhetőségeinken!

FranklinCovey Magyarország
www.franklincovey.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk