kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

A tartós kölcsönzés is véget ér egyszer

Idén november végén lejár az az átmeneti időszak, amely lehetővé tette, hogy akikkel 2011. december 1. előtt kötöttek szerződést, azt öt évnél tovább is lehetett ilyen formában, határozatlan ideig alkalmazni. A törvény szellemében azonban a kölcsönzés csak ideiglenes foglalkoztatási viszony, így véget ér a tartós kikölcsönzés, írja Kártyás Gábor a munkajog.hu-n.

images

images

A kölcsönzést átmeneti munkaerőgondok megoldására találták ki, így legfeljebb öt évig lehet kölcsönzőn keresztül dolgozni. Ezt az időkeretet akkor is figyelembe kell venni, ha közben változik a végzendő feladat vagy a kölcsönző cég.

Ha november 30-án lejár a moratórium, ami a 2011 vége előtt kikölcsönzött munkavállalókra vonatkozott, akkor ha a munkáltató továbbra is igényt tart a dolgozóra, akkor saját alkalmazásba kell vennie. HR szempontból sem jó valakit ilyen hosszú ideig külsősként tartani, írja a szakértő.

Ugyanakkor rossz hír lehet a dolgozók számára, hogy azt viszont nem tiltja a törvény, hogy valaki mást kikölcsönözzenek ugyanarra a munkakörre a következő öt évre.

Öt év lejárta után tilos a munkavállaló további kölcsönzése. Az időkorlátot tiszteletben nem tartó kölcsönbeadók és kölcsönvevők bírságra számíthatnak a munkaügyi hatóság részéről.

munkajog.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk