kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

A toborzásmarketing a sikeres HR osztályok kulcsa?

Mára már egészen világossá vált, hogy egy jól menő, sikeres vállalat HR osztályának nagy kreativitásra és leleményességre van szüksége ahhoz, hogy felvehesse a versenyt a munkaerőpiacon dúló, legjobb jelöltekért vívott harcban. Elengedhetetlen, hogy a kollégák ismerjék, és használják is a szakma innovációit. A klasszikus toborzási módszerek sokszor minimális eredményt produkálnak, de a technika fejlődése számtalan új távlatot nyit meg a toborzásban, amelyeknek használata kikerülhetetlen, ha fel szeretnénk venni a versenyt a konkurenciával.

Ma már sok, igen nagy eredményt produkáló marketing eszköz áll a rendelkezésünkre, ha eredményessé szeretnénk tenni toborzásainkat. Éppen ezért a HR- és a marketing osztálynak maximálisan együtt kell működnie, ehhez pedig egymás munkafolyamatainak tökéletes ismerete szükséges. A közös munka, és ebből fakadóan az eredményes toborzás útjába általában két dolog áll. Az egyik az időhiány, amivel a HR-esek küzdenek, a másik pedig a marketing osztály HR irányú szaktudásának hiánya. Egyik félnek sem róhatóak fel a hiányosságok, hisz mára a két terület metszete egy külön tudománnyá nőtte ki magát, aminek elsajátítása igen sok időt, és jól szervezett folyamatokat igényel.

A hatékony toborzásmarketing eszközeivel látványosan lendíthetjük fel a releváns jelentkezőink számát, és a HR brandünket. Ezen lehetőségek hatékony használata viszont nagy tapasztalatot, és mind a marketing, mind a HR területén mélyreható tudást igényelnek.

Érdemes tehát tapasztalt szakértőkre bízni a feladatot. A Beck and Partners Kft. több mint 10 éves fejvadászatban szerzett tapasztalatát, és az utóbbi évek aktív toborzásmarketingben szerzett gyakorlatát felhasználva, új szolgáltatáscsomagot kínál a cégek számára.
A toborzásmarketing csomag eszközeit magunk válogathatjuk össze. Speciális, saját szolgáltatások mellett Facebook és LinkedIn kampányokkal, Google Adwords remarketing hirdetésekkel, keresőoptimalizálással segítenek fellendíteni a toborzási folyamatokat. A pozícióra történt jelentkezőszám fellendülése, adatbázisunk növekedése, és cégünk népszerűbbé válása garantált.

Sokan persze nem szeretik kiadni a munkát a kezükből, de a megfelelő, marketing irányú szaktudás hiányzik a HR részéről. Ezért a HR-eseknek lehetőségük van egy oktatás keretén belül elsajátítani a Facebook és LinkedIn toborzásmarketing lehetőségeit, hogy később maguk tudják kezelni ezeket a felületeket.

Részletek és ajánlatkérés:
https://bap.hu/pr/index.php
[email protected]
+36 20 99 99 261
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk