kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

A vezetői számvitel adhat választ a cégek belső problémáira

Leginkább belső kihívások sújtják a hazai vállalkozásokat, ezek közül is első helyen az értékesítés és a vállalatirányítás problémái állnak. Szakemberek szerint a belső kihívások feltérképezésére, illetve megoldására a legjobb módszer a vezetői számvitel rendszerszintű használata.

Az RSM DTM 2013. évi kutatási eredményei
A statisztikák alapján a cégek a belső problémákat 72 százalékban tekintik a legfőbb problémák forrásának. Érdekes, hogy tavaly ez az arány még csak 40 százalék volt. A gazdasági válságot a válaszadók 17 százaléka említette a legsúlyosabb gondok között, a jogi környezetből fakadó nehézségekkel pedig csupán 11 százaléknyi válaszadó magyarázta a problémákat. A számok mindenesetre jól érzékeltetik, hogy korántsem csak a vállalatoktól független külső tényezők okoznak fejtörést a cégvezetőknek.

A vállalatok belső kihívásai nagyon jól definiálhatók. A felmérés alapján az értékesítés, valamint a vállalatirányítás változása 39, a munkaerő-menedzsment és a belső adminisztrációs változások 24-24, míg a tőkehelyzet módosulása 13 százalékban képezik a magyar vállalkozások belső kihívásait. Az is látszik, hogy 2011-ben még némileg másként ítélték meg a vállalatvezetők a belső problémákat: sorrendben a belső adminisztráció (38 százalék), a tőkehelyzet (32 százalék), az értékesítés (17 százalék), valamint a munkaerő-menedzsment (13 százalék) legsürgősebb megoldandó feladatokat.

A jelenlegi gazdasági környezetben a vállalkozások alapvető érdeke az, hogy a megfigyelt problémákra korszerű és hatékony válaszokat adjanak. Ehhez azonban elengedhetetlen a problémák feltérképezése, ami a vezetői számvitel segítségével oldható meg a legegyszerűbben. A vállalatvezetőknek olyan információkra van szükségük, amelyek segítségével növelhető a teljesítmény, csökkenthetők a költségek, és ezáltal maximalizálni tudják az eredményt. A vezetői számvitel alkalmazása a magyar vállalkozásoknál jellemzően kezdetlegesnek mondható, mivel kevesen látják át a módszer gyakorlati hasznát.

A vezetői számvitel bevezetése az üzleti tevékenységgel kapcsolatban naprakészen pontos információkkal szolgál, ami az üzleti siker elengedhetetlen követelménye. A vezetői számvitel alkalmazásával a cégen belüli együttműködés is látványosan fejleszthető, valamint a teljes szervezetben támogatható a gyorsabb és hatékonyabb munkamódszerek alkalmazása is. A vezetői számvitel alkalmazása olyan alapvető vállalati célok elérését is támogatja, mint például a hatékony erőforrás-felhasználás, a megfelelő készletezés, a fizetőképesség fenntartása, vagy ami a legfontosabb: a nyereséges gazdálkodás.

A vezető számvitel feladata a vállalkozás menedzsmentjének az informálása azzal a céllal, hogy a rendelkezésre álló adatokból a kínálkozó lehetőségeket figyelembe véve maximális eredményt érjünk el. A vezetői számvitel rendszerével az értékesítés, a belső adminisztrációs feladatok, a tőkehelyzet, de még a munkaerő-menedzsment is hatékonyan nyomon követhető.

A sokak által ismert pénzügyi számvitel és a vezetői számvitel közötti markáns különbséget az adja, hogy míg az előbbit törvény szabályozza, és múltbeli gazdasági eseményekre fókuszál, addig az utóbbit az adott vállalkozás alakítja ki, a hatékonyabb tervezés érdekében jövőbeni adatokat és információkat is felhasználva. A vezetői számvitel szemléletének van ezen kívül még egy nagy előnye: kisebb egységekre fókuszál, így a vállalkozás egyes szervezeti egységeire, termékeire tudja irányítani a figyelmet.

Héhn Miklós
partner, számviteli üzletág vezető
RSM DTM
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők

Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk

Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk