kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

A vezetők akár fizetésük felét is megkaphatják jutalomként

Csak teljesítményértékelés alapján lehet jutalmat fizetni ez év januártól a minisztériumi vezetőknek, júniustól pedig a nem vezető beosztású köztisztviselőknek a minisztériumokban. Bár az egy főre eső jutalom várhatóan nőni fog, a növekedés mértéke egyénenként változik - tájékoztatta a Napi Gazdaságot a Kormányszóvivői Iroda.

Az egy főre jutó átlagos jutalom összege várhatóan nőni fog a jutalmazási keret változatlanságára, illetve az elmúlt esztendőben a központi közigazgatásban végbement jelentős mértékű leépítésekre való tekintettel. A bevezetett kötelező elosztási szabály miatt, a növekedés mértéke egyénenként változni fog: van, aki a korábbi többszörösében részesül, de olyanok is lesznek, akiknek kevesebbel kell beérniük.

Ne számítson semmire a legrosszabbul teljesítő

Négy kategóriába sorolják a köztisztviselőket e rendszerben. Az értékelések szerint legrosszabbul teljesítő 10 százalék nem kap jutalmat.

A nem vezetői pozícióban lévő munkatársak elvárható szinten teljesítő 50-60 százaléka éves illetményének három-kilenc százalékát kaphatja meg

A legjobb egyharmad két kategóriában 11 és 44 százalék közötti pluszjuttatásra számíthat.

A vezetői szinteken ennél bőkezűbb a motivációs rendszer, a legjobb tíz százalék ugyanis éves illetményének legalább harmadát, de akár több mint felét is megszerezheti jutalomként.

Az első év tapasztalatai alapján a jutalmazásról szóló kormányrendelet még változhat bizonyos végrehajtási szabályok esetében, illetve a kizárólag a minisztériumokra alkalmazható részeket is általánosabbra írják át - közölte a Kormányszóvivői Iroda.

Toborzás, kiválasztás a minisztériumokban

A Napi Gazdaság úgy értesült, hogy a Miniszterelnöki Hivatal keretében működő és a kormányzati humánpolitikáért felelős Személyügyi Szolgáltató Igazgatóság jövő év január elsejétől látja el a törvény által számára előírt, toborzással és kiválasztással kapcsolatos feladatokat.

Valamennyi, a közalkalmazottak és a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó munkakör esetében pályázatot hirdetnek meg a szervezet honlapján, emellett működtetni fognak egy toborzási adatbázist és átveszik a minisztériumok vezetőinek pályáztatását is.

A feladatokhoz szükséges munkavállalói létszám feltöltése jelenleg is zajlik, ezzel párhuzamosan a már szerződéssel rendelkező munkatársakat intenzív belső szakmai képzés keretében készíti fel az igazgatóság.


Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk