kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

A kollégák utazzanak biztonságosan! De a minőségbiztosítási rendszert inkább mellőzzük?

A cégek többsége külsős szolgáltatókra testálja a munkavállalók szállításával járó feladatokat, ezért nincs is ráhatásuk arra, hogy az utaztatás mennyire biztonságos – derül ki egy friss telefonos közvélemény-kutatásból, aminek kérdéseit több mint 50 HR-vezető válaszolta meg.

busz utazás munkahely-

A felmérés legellentmondásosabb eredménye, hogy szinte kivétel nélkül mindenki kiemelten fontosnak tartja a veszélytelen utazást, azonban a minőségbiztosítási rendszert már elutasították, ugyanis a válaszadók 85%-a hallani sem akart róla. Mindez rávilágított: vannak megoldatlan helyzetek, viszont egyszerűen nem hajlandók „ránézni" a problémára, így ennek felvetésekor érthető módon ellenségesen lépnek fel.

A munkavállalók utaztatásának biztosítására egyre nagyobb igény mutatkozik!

Mindenki arról ábrándozik, hogy a lakhelye közvetlen közelében, vagy gyorsan megközelíthető helyen találja meg álmai munkáját. A nemzetközi nagyvállalatok fokozott térnyerésével viszont a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások jelentős hányada eltűnt, így sok térségben gondot okoz a közeli állástalálás. 

A vállalatok – főként a nagyszámú munkavállalót foglalkoztató gyártócégek – kénytelenek a telephelyüktől, üzemüktől távolabb élő dolgozókat is bevonzani. A távolságok napi megtételére nyitott személyeket jellemzően segítik, elsősorban utazási támogatással. 

busz utazás munkahely

A megkérdezett cégek döntő többsége, pontosabban 90%-a jelenleg is utaztatja a munkatársait. A vállalatok több mint fele száz főnél nagyobb csoportot mozgat, harmaduk szerint pedig a következő években ez a szám csak növekedni fog.

A vállalatok számára az utaztatás csak egy plusz nyűg!

A cégek egyszerűen nem szánnak sem időt, sem energiát a szolgáltatás optimalizálására. A válaszokból egyértelműen kiderül, hogy a vállalkozások nem helyeznek túl sok figyelmet a buszos szállításra, ezért is szeretik kiszervezni ezt a feladatot. Erre utal az is, hogy nincs emberük az ellenőrzésre, ami azért is érdekes, mert gyakorlatilag ennek értelmében a szerződés betartására sem figyelnek. 

Koós László, az Infinitours-busz.hu, Magyarország egyik piacvezető magán busztársaságának az ügyvezetője kiemelte, hogy bár a munkavállalók biztonságos utaztatása alapvető kellene, hogy legyen, ezt nem árt kontroll alatt tartani, hiszen a felelősség mindenképp a munkaadókra hárul. Nem árt nem csak elvárni, hanem garantálni a biztonságot.

A társaság ügyvezetője hozzátette: jól tudjuk, hogy a legtöbb cégnek sajnos nincs erőforrása arra, hogy a munkavállalók utaztatásával foglalkozzanak. Épp ezért az Infinitours-busz.hu célja, levenni a munkatársak utaztatásával kapcsolatos terheket a cégvezető és a HR részleg válláról, annak érdekében, hogy a kollégák pontosan kezdhessék a napi feladataik elvégzését. 

És persze ahhoz, hogy az alkalmazottak ne csak időben, hanem egyáltalán elkezdjék a munkát, elengedhetetlen, hogy a munkaadók  veszélytelen utazást biztosítsanak számukra. Azonban amíg a minőségbiztosítási rendszertől a többség elzárkózik, addig ez még mindig nem garantált...

 

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk

Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás

A munkaügyi nyilvántartások, munkaidőadat-nyilvántartás és bérszámfejtés általánosan alkalmazott módszereit egyes esetekben el lehet, és... Teljes cikk