Aki fél, az nem kreatív és nem tanul - így látja az agykutató

Tanulás jutalomért vagy rettegésben

Az elsajátítandó anyagnak kellőképpen izgalmasnak kell lennie ahhoz, hogy a középső agy érzelmi központjai aktiválódjanak. Csak ebben az esetben kerül sor ugyanis az ún. neuroplasztikus hírvivő vegyületek kiáradására. Ezek támogatják az idegsejtek közötti kapcsolódások kialakítását és megerősödését, tehát úgy hatnak az idegi hálózatokra, mint egy tápoldat. Ez az érzelmi töltődés legjobban akkor működik, amikor a gyermek, vagy akár a felnőtt (mert a tanulás nem korfüggő) valami iránt valóban érdeklődik, amikor saját maga akarja feltárni és megtanulni, hogy valami hogyan működik. Az érzelmi aktiválódás viszont akkor is létrejöhet, ha a személy a tanítót szereti. Előadásain a professzor gyakran hozza elő azt a példát, hogy ha egy 85 éves német fiatal férfi, szenvedélyesen beleszeret egy 65 éves fiatal kínai hölgybe, akkor ez a 85 éves férfi képes fél éven belül kínaiul folyékonyan kommunikálni. Amennyiben erre nem képes, az nem az agykapacitás hiánya, hanem a motiváció és lelkesedés hiánya. Az iskolai tananyag jutalom reményében vagy a büntetéstől való rettegésben létrejött érzelmi aktivitásban is megtanulható. Ebben az esetben viszont a tanuló gyermek vagy felnőtt elsődlegesen azt tanulja meg, hogyan szerzi meg a jutalmat és hogyan kerüli el a büntetéseket, de semmilyen érdeklődése nem fűződik a tananyaghoz. Így gyakorlatilag betanítási és idomítási kísérletek tárgyává válik.

Ami kell, azt megszerezzük

Gerald HütherAz ember akarati lény. Ez azt jelenti, hogy amíg életben vagyunk, folyamatosan „akarunk” dolgokat. Vannak testi szükségleteink, mint az éhség és a szomj, vannak pszichológiai, érzelmi, szociális szükségleteink. Amikor egy ilyen szükséglet felébred bennünk, akkor az agyban feszültség keletkezik. Ez kellemetlen érzetekkel jár és ez által az agyban olyan idegi kapcsolódások jönnek létre, amelyek az adott szükséglet kielégítését szolgáló megoldások keresésében nyilvánulnak meg. Ezek az aktivitási mintázatok, amelyek arra mozgósítanak, hogy valamit, amire szükségünk van megszerezzünk, jelentik a motivációnak nevezett jelenség neurobiológiai alapját.

Félelem a munkahelyeken, iskolákban

Amikor félünk, akkor az agy magasabb rendű területein tartós túlfeszültség keletkezik. Ebben az állapotban már nem tudnak a cselekvéseket irányító minták kiépülni. A felsőbb szinten uralkodó összevisszaság hatására az agy régebbi hálózatai veszik át az irányítást. Ezeknek az alacsonyabb szintű hálózatoknak a kialakítása már stabilabb, régi mintákon, megszokásokon vagy gyermekkori mintákon alapulnak. Amennyiben a félelem tovább fokozódik, akkor még egy szinttel lejjebb kerülünk az agytörzsben, ahol archaikus szükségállapot mintázatok tárolódnak. Ezek a következő sorrendben aktiválódnak: támadás, menekülés, eszméletlenségig fokozódó bénulás. Ezek már azok az állapotok, amikor nem tudunk kreatív gondolatokat szülni, tanulásról már nem is szólva. Aki az agyműködésének erre az alacsony szintjére esett, egyszerűen csak túlélni akar. Ez a félelem biológiai funkciója, hogy szükséghelyzetekben a túlélésre mobilizáljon. Azonban ennek nem szabad azon tapasztalatok közé tartoznia, amelyeket a gyermekeknek az iskolában, vagy a felnőtteknek a munkahelyen megélhetnek.

Bizalom, mint a félelem ellenszere

Agykutatói szemszögből Hüther professzor szerint a félelem ellenszere a bizalom. Ezért lenne nagyon fontos azokban a helyzetekben, amikor félelemmel szembesülünk, az elveszett bizalmat újraépíteni. Ehhez három összetevő szükséges: a saját képességekbe, a saját tudásba és a saját tapasztalatokba vetett bizalom. Másrészt az abba vetett bizalom, hogy ami nem megy egyedül, az sikerülhet másokkal együtt, és végül annak bizonyossága, hogy amit teszünk, annak értelme van és az egy szélesebb kontextusba ágyazódik.

Az agy kitűnő anatómiai – szerkezeti példája annak, hogyan tud a kapcsolatok erősítése által folyamatosan növekedni, anélkül, hogy a fejünk felrobbanna. Az évtizedekig erőltetett mennyiségi növekedést felváltja a minőségi növekedés. Ezt kell tehát a jövőben megtanulni, hogy hogyan viszonyuljunk egymáshoz. Ahelyett, hogy egymás előtt mindig bizonyítanunk kellene, hogy melyikünk a jobb, meghívhatnánk, bátoríthatnánk, inspirálhatnánk egymást arra, hogy egyéni különbözőségeinket tisztelve, saját legjobb adottságainkat és képességeinket bontakoztassuk ki, és nem egy-egy meghatározott területen versengjünk vég nélkül egymással.

Ez az eddigi kapcsolati- és tanulási kultúránk gyökeres átalakulását igényli. A haladó iskolák tanárai és a modern cégek vezetői ezt már felismerték és most már szinte minden nap láthatunk, olvashatunk kitűnő, gyakorlatban már megélt példákról.

Gyermeki lelkesedés hatása a tanulásra

Kezdetben kivétel nélkül minden gyermek rendkívül motivált a világ felfedezésében, azaz a tanulásban. Egy kisgyermek felfedezőként, alkotóként és ez által minden egyes pillanatban tanulva jár-kel a világban. A kisgyermekek annyira tudnak lelkesedni, hogy agyukban 2-3 percenként szabadulnak fel a fentebb említett vegyületek, a tanulás agyi tápoldatai. Erre egy átlagos felnőtt esetében évente (!) két-három alkalommal kerül sor. A gyermekek addig képesek szabadon és lelkesen tanulni, amíg maguk dönthetik el, hogy mit szeretnének felfedezni, alkotni és így elsajátítani. Ahogy aztán nőnek, de legkésőbb az iskolában, azt tapasztalják, hogy egyre több olyan dolgot kell megtanulniuk, amely egyáltalán nem saját – belső – motivációjukból, a saját felfedező vágyuk csillapításából fakad. Így azt élik meg, hogy olyat kell tenniük, amit mások akarnak: valamit, ami nem a saját, hanem mások motivációjából fakad. Ebben a folyamatban más személyek - a szülők és a tanárok - igényeinek, szándékainak, elképzeléseinek, intézkedéseinek a tárgyaként tekintenek magukra, vagy akár az értékelések, jutalmazási és büntetési eljárások tárgyára. Ezzel összefüggésben feszültséget élnek meg, mert ez fájdalmat okoz, és ezért motiváltan megoldások után kutatnak. Ezt előbb-utóbb meg is találják, de ez egyáltalán nem az, amit a szülők vagy a tanárok akarnának. Egyesek igyekeznek minél több jutalmat bezsebelni, tehát jó jegyeket szerezni; mások ugyanezzel a nagy motivációval keresik a büntetések elkerülésének módjait. A tanulási iránti lelkesedés azonban mindkét esetben szinte minden gyermekben kialszik. Ugyanez nem sokat változik felnőtt korban sem. A gyermeki és a felnőtt magatartás között csupán az a különbség, hogy a gyermek mindent azonnal akar, míg a felnőtt már olyan dolgokra is vágyik, amelyek megvalósítása a távolabbi jövőben kivitelezhető.

A válaszok magyarra fordításában Rémán Izabella, a Workshop Humán Kft. tanácsadója, a Gyermekkor Ökológiája Mozgalom magyar koordinátora volt a segítségemre.