kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Aki menedéket kapott, azok többsége dolgozik

11 elemzést és háttértanulmányt hozott nyilvánosságra a Magyar Tudományos Akadémia a menekültkérdés kapcsán. Ezek több szempontból, bizonyos szegmensét vizsgálják a témának, többek között azt is hogyan boldogulnak azok Magyarországon a munkaerő-piacon, akik korábban megkapták a menekültstátuszt, írja a 444.hu.

images

images

132 ezer embert adatait vizsgálták meg, akik 2015 januárja és augusztusa között lépték át a magyar határt. Összesen 132 006 fő nyújtott be menedékkérelmet, mely ügyek többsége még folyamatban van, vagy megszüntették, például mert a kérelmező azóta továbbment. Kevesen kapták meg a menekült vagy oltalmazott státuszt, mindössze 62-en, 1400 elutasítás történt.

Szeptemberig a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai nem is regisztrálták az érkezők szakképzettségét, végzettségét, ami nem véletlen, hiszen a kormányzat nem számol a migránsokkal, mint tényezőkkel a munkaerő-piacon, ezért az integrációra sem fordítanak különösebb figyelmet. A kormány már többször megfogalmazta, hogy nem ilyen módon akarja kezelni a munkaerőhiányt és a népességfogyást.

Pedig a KSH nyáron kiszámolta, hogy bevándorlás nélkül 6,7 millióra fog csökkenni Magyarország lélekszáma 2060-ra, családpolitika ide, vagy oda. A kutatások eredménye szerint azok, akik le tudtak telepedni Magyarországon, még korábban, azok jelentős többsége dolgozik.
2011-ben, a Közel-Keletet és Észak-Afrikát vizsgálva az látszik, hogy 30-60 év közötti bevándorlók 80 százaléka aktív, 11 százalékuk eltartott, 9 százalék inaktív, míg a teljes magyar átlagban ugyanekkor 78 százalék aktív, 4 százalék eltartott és 18 százalék az inaktívak aránya.

444.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk