kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Álláskeresők tekertek a beteg gyerekekért

Először került magyar alapítvány az Adecco Csoport Win4Youth nevű nemzetközi támogatási programjába. Az Adecco dolgozók és partnerek idén világszerte 9 alapítványért – köztük a Bátor Táborért – futnak, úsznak, kerékpároznak, hogy összegyűljön a támogatáshoz szükséges 3,5 millió kilométer. A múlt héten megrendezett HVG Állásbörzén az álláskeresők is csatlakozhattak a kezdeményezéshez. A cég standján felállított szobakerékpáron közel 200 km letekerésével járultak hozzá a cél teljesüléséhez.

Idén először került be magyar alapítvány az Adecco Csoport 2010-ben indított Win4Youth nevű támogatási programjába. A kezdeményezés célja, hogy minden évben egy kiválasztott sportágban való részvétel révén lehetőséget biztosítson az cég dolgozói számára, hogy személyes részvételükkel támogassanak beteg vagy hátrányos helyzetű gyerekeket. A kiválasztott sportág idén immár másodszorra a triatlon lett, az elmúlt évben ugyanis soha nem látott mértékben sikerült felülmúlni a kitűzött célt.

Az idei kitűzött cél világszinten 3,5 millió kilométer. Ezt kell teljesíteni a 375 000 USD adományhoz, ami egyenlő arányban kerül majd szétosztásra a 9 szervezet között.

"Az idei év első két hónapjában már 2000 kilométert gyűjtöttek össze a magyar kollégák. Az egyéni sportteljesítmények mellett természetesen több közös megmozdulást is tervezünk, ami garantáltan megtöbbszörözi majd az elért eredményt” – teszi hozzá Szabó Renáta, az Adecco Magyarország Marketing Managere. „Az első ilyen volt a HVG Állásbörzén kihelyezett szobakerékpár, ahol az álláskereső fiatalok tekerhettek. Kollégáink számára a közeljövőben több eseményt is szervezünk, márciusban Leányfalura megyünk futni és úszni, áprilisban pedig a Velencei tónál kerékpározunk.”
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mentális munkahelyi jóllétet támogató programokra vágynak a munkavállalók

Bár a magyarok többsége szerint fontos lenne a mentális egészséggel többet foglalkozni, hazánkban nem kap elég figyelmet a téma. Mekkora szerepet... Teljes cikk

Top Employers Hungary 2024: ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján

A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen... Teljes cikk

Ezek a cégek nyerték el a legjobb munkáltatói minősítést

16 vállalat kapta meg a Top Employer Magyarország 2024 minősítést a Top Employers Institute-tól. A felmérés hat HR területet fed le, köztük az... Teljes cikk