kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Antall József Tudásközpont: Kirúgás egy lájkért?

Maratoni tárgyalást tartottak csütörtökön a Szert Boglárka által az Antall József Tudásközpont (AJTK) ellen indított munkaügyi perben, aminek lényege, hogy a szervezettől elküldött irodavezető szerint jogellenesen szüntették meg munkaviszonyát, miután állást foglalt egy belső, a Momentum Mozgalom népszavazási kampányát érintő konfliktusban - írta a Magyar Nemzet.

A meghallgatások a felperessel, Szert Boglárkával kezdődtek. Vallomását - vélhetően zavarában - nevetgélve adta elő, ami miatt a bíró rászólt: „ez ilyen vicces?” A felperes felelevenítette a botrány kiindulópontját, amikor Antall Péter január közepén az AJTK zárt Facebook-csoportjában közzétett egy bejegyzést, melyben figyelmeztette a munkavállalókat, ne nyilvánítsanak tetszést a Momentum Mozgalom Nolimpia-kampányával kapcsolatban, mert finanszírozásuk a Miniszterelnökségtől jön; és aki ehhez nem tartja magát, annak szívesen aláírja a kilépő papírjait - írta a Magyar Nemzet.

Ennek előzménye az volt, hogy az egyik dolgozó megosztotta közösségi oldalán az olimpiaellenes népszavazás egy eseményét, amire egy másik dolgozó, egy fiatal lány pozitívan reagált. Ezt a lányt aztán - állítja felperes - a következő napi vezetői értekezleten „leszúrták, mint a pengős malacot”, Antall Péter pedig a megpofozgatását emlegette.

Szert Boglárka szerint jellemző, hogy nem az eseményt megosztó, erős testalkatú, határozott férfi kollégát állították pellengérre, hanem az alacsony, törékeny és fiatal „Editkét”, akit megalázó helyzetbe hoztak. A felperesnek meggyőződése, azért mondtak fel neki január végén, mert ő fentiekkel kapcsolatban a szervezeten belül nyíltan kiállt a vezetőség eljárásával szemben, felháborítónak tartotta, hogy egy lájkért kirúgással fenyegetőznek. Szerinte csak mondvacsinált ok az, amire a tudásközpont hivatkozott, azaz hogy az általa vezetett irodát beolvasztják egy másikba.

Ítélet nyár végén várható.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk