Megjelent: 11 éve

Átlagosan 180 ezer nettó forintot szeretnének az álláskeresők

Milyen fizetéssel lennének elégedettek az álláskeresők és mely cégeknél dolgoznának legszívesebben? Van-e reális karrier perspektíva a bölcsész szakemberek számára is? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ az idei HVG Állásbörze kiállítói és látogatói körben végzett felmérése.

A vállalatok közül idén az AUDI Hungária, a Bosch Csoport és a Coca-Cola Hellenic voltak a legvonzóbb munkahelyek a kérdőívet kitöltő látogatók szerint. Mindhárom vállalat számos állásajánlattal és szakmai aktivitással várta az érdeklődőket a helyszínen. Az AUDI standjánál például két teljesen valósághű vezetési szimulátort is kipróbálhattak az érdeklődők, ezen kívül az egyik Győrben gyártott modellt, az AUDI TT RS Coupe-t is meg lehetett tekinteni. A Bosch Csoport interaktív mérnöki, logikai gondolkodásra épülő játékra invitálta a potenciális jelentkezőket. A Coca-Cola Hellenic kreatív standja, amelynek hangulata egy kellemes bár hangulatát idézte, szintén számos munkakereső figyelmét keltette fel.

Terítéken a munkakeresők havi nettó bérigényei

Igencsak megoszlik a HVG Állásbörze résztvevőinek munkabérigénye. A felmérés négy szektort vizsgált meg, öt tapasztalati szinten. A területek a következőek voltak: mérnöki/műszaki, IT, gazdasági és elsősorban nyelvtudást igénylő állások. Tapasztalat szerint szakmai gyakorlat, pályakezdő, tapasztalatot igénylő, vezetői és senior pozíciók kerültek megkülönböztetésre.
A legvonzóbb munkahelyek további helyezettjei:
4. Nestlé Hungária Kft.
5. Danone Kft.
6. Vodafone/VOCH
7. Budapest Bank
8. GE Energy
9. Citibank
10. Mercedes-Benz Manufacturing Kft.
11. NAV Közép- magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága
12. ALDI
13. Adecco
14. BKK Budapesti Közlekedési Központ
15. BP European Business Service Center


Az összesített eredmények alapján a nettó fizetési igények átlaga 179 ezer forint, ám területenként és tapasztalati szintenként is figyelemre méltó különbségeket találhatunk. Alapvetően minden szektor kapcsán elmondható, hogy a legalacsonyabb fizetési igénnyel a szakmai gyakorlatot keresők rendelkeznek, míg a legmagasabb bért a vezető és senior szakemberek várják el. Összességében az IT szektorban találhatóak a legmagasabb fizetési igények, ezen belül is a vezető pozíció található a lista élén nettó 392 ezer forintos bérigénnyel. Ezt követi a senior pozícióban elvárt fizetés, ami 379 ezer forint. A legalacsonyabb fizetési igényeket a jó nyelvtudást igénylő és gazdasági szektorokban adták meg szakmai gyakorlati szinten: 147 ezer, illetve 133 ezer forint összegekkel.

A legnagyobb különbségek a tapasztalati szinteket tekintve az IT és gazdasági szektorokban figyelhetők meg. Az IT területen a 2 legmagasabb fizetési igényt több mint 100 ezer forintos ugrással követi 257 ezer forinttal a tapasztalatot igénylő pozíció, majd ismét hasonló csökkenéssel a pályakezdő (166 ezer forint) és a szakmai gyakorlat (151 ezer forint).

A gazdasági terület senior pozíciója a fizetési igények listáján 3. helyen szerepel 345 ezer forinttal, megelőzve ugyanezen terület vezetői pozícióiban elhelyezkedni akaró álláskeresők elvárását (310 ezer forint), ezután viszont nagyobb ugrást láthatunk: a tapasztalatot igénylő pozíciókban 224 ezer forintot várnak el, pályakezdő munka esetében 155 ezret, végül szakmai gyakorlaton 133 ezer forintot kérnének. A mérnöki/műszaki területen látható a legkisebb eltérés a tapasztalati szintek bérigénye kapcsán. E szektorban a senior és vezető pozícióba jelentkezők fizetési igényeit (326 ezer és 317 ezer forint) 246 ezer forinttal követik a tapasztalatot igénylő állásoké, majd 173 ezer forintos elvárással a pályakezdő munkáké, és végül 154 ezer forintra számítanak a potenciális munkavállalók szakmai gyakorlat vállalása esetén.

A legkiegyensúlyozottabb megoszlás a jó nyelvtudást igénylő munkák esetében látható. Az elsősorban jó nyelvtudásukkal érvényesülni akaró álláskeresőket alkalmazó SSC szektorban a legmagasabb fizetést igénylő vezető pozíciót keresők (313 ezer forint) bérigényét 306 ezer forinttal követi a senior szakemberek elvárása.

A legnagyobb eltérés ez utóbbi és a 216 ezer forintos átlagos elvárással a tapasztalatot igénylő munkakört keresők között látható. Pályakezdőként nettó 163 ezer forintot kérnének a jelentkezők, és szakmai gyakorlatért nettó 147 ezret. Összességében elmondható az adatok alapján, hogy a legkisebb mértékű emelkedés a pályakezdő és a tapasztalatot igénylő pozíciók között vannak, a legnagyobb ugrások pedig a tapasztalatot igénylő és a vezető szintek között láthatóak.

Karrier perspektíva bölcsész végzettséggel is

Az állásvásár kiállítóinak több mint harmada olyan álláslehetőségeket kínált, amelyek esetében a legfontosabb elvárás a folyékony nyelvtudás, ami legtöbb esetben az angolt és egy másik idegen nyelv magabiztos tudását jelentette. Ezek a munkahelyek nagy részben az ún. shared service centerekben, azaz szolgáltató központokban érhetőek el. Itt az elvégzendő munkához szükséges tudást a cég biztosítja az újonnan felvett munkaerő számára, így ezek a pozíciók a legtöbb esetben nem igényelnek előzetes szakmai tapasztalatot. A szolgáltató központok legfontosabb jellemzőiként tartják számon a versenyképes fizetést, és a folyamatos szakmai továbbképzéseket. Fontos megemlíteni azt is, hogy ezek a szolgáltató központok a napjaink sokat vitatott bölcsész/humán képzési területen végzettek számára is reális karrier perspektívát jelenthetnek éppen a nyelvtudás miatt, ahogyan ezt számos példa mutatja.

A kereslet és kínálat egymásra találása

A börzén megjelenő álláskeresők többsége (58,27 százalék) pályakezdők számára meghirdetett állások iránt érdeklődött elsősorban (a látogatók több tapasztalati szintet is jelölhettek). Az 1-7 év munkatapasztalatot igénylő állásokra pályázók aránya 45,34 százalék volt, a senior pozíciókra pedig az érdeklődők 15,83 százaléka pályázott. Az álláskeresők 15,04 százaléka vezetői karrier iránt, 29, 21 százaléka szakmai gyakorlati lehetőségek kapcsán érdeklődött. A látogatók között 19 százalék volt azoknak az aránya, akik diákmunkát kerestek és 10,29 százalék diplomaírásához kereste a megfelelő céget.

Az elmúlt évek trendjei nem változtak számottevően: 2012 őszén is a mérnökök és az informatikusok voltak a legkeresettebbek, a helyszínen a kiállítók különleges standokkal, a szervezők pedig számukra érdekes programokkal szólították meg a teljes látogatói létszám több mint egynegyedét kitevő műszaki/informatikai szakembereket. Jelentős igény mutatkozott a jó gazdasági szakemberek iránt is: a kiállítók több mint fele kínált ilyen területen lehetőségeket, és a látogatói preferenciákat tekintve is még mindig ez a diplomások körében legnépszerűbb szakterület: a látogatók 29,07 százaléka keresett gazdasági, pénzügyi területen álláslehetőséget.

Kiállítói oldalról kiemelten hangsúlyos elvárás a látogatók nyelvtudása: a standok közel 40 százalékán kínáltak jó nyelvtudást igénylő állásokat. A börze látogatóinak többsége több nyelven is beszél, a regisztrált résztvevők 83,48 százaléka rendelkezik angol, 36,01 százaléka pedig német nyelvtudással az anyanyelvén kívül. A többi európai nyelvet már lényegesen kevesebben beszélik: a HVG Állásbörze 10 252 látogatójának 6,98 százaléka rendelkezik francia, 4,73 százaléka spanyol nyelvtudással. Kismértékben, de tovább csökkent az orosz nyelvet beszélők aránya: a látogatók mindössze 3,47 százaléka rendelkezik értékelhető orosz nyelvtudással.

Az idei őszi HVG Állásbörzén, a legnagyobb hazai karriervásáron, több mint 5000 állás- és képzésajánlat várta a látogatókat, ahol 42 szakmai előadáson és számos egyéb, karrierépítést támogató programon is részt vehettek az érdeklődők.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk