kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Az álláspiac kínálati oldala: íme a legkeresettebb munkakörök

A 2011. első tíz hónapjában online megjelent álláshirdetésekről készült elemzés megmutatja, mely régiókban, milyen területekhez tartozó munkakörökre toboroztak leginkább a cégek az interneten - írja a Workania.hu közleménye.

images

A hirdetések mintegy 65 százalékát jelentették meg közvetlenül a munkaadók, a fennmaradó 35 százalék tanácsadó cégek, munkaerő közvetítő irodák által közzétett állásajánlat.

A földrajzi régiók szerinti összehasonlításban azt láthatjuk, hogy budapesti állásokat kínált a hirdetések majdnem egyharmada (30 százalék). Győr-Moson-Sopron megyében lévő álláslehetőségről szólt az ajánlatok mintegy 20 százaléka, Pest és Csongrád megyei állásokat kínált a hirdetések valamivel több mint 5 százaléka. Fejér megyéből származott a meghirdetett az ajánlatok 3,2 százaléka, Vas megyéből pedig 2,5 százalékuk. Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom, Veszprém megyei állásokra vonatkozó hirdetések aránya 1,5-1,5 százalék.
A sor végén Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye található kevesebb, mint 1 százalékkal.

A pozíciók szintje szerinti összevetés alapján a technikailag szakképzett alkalmazottak a legkeresettebbek az online álláspiacon: az interneten megjelent hirdetések 26,3 százalék vonatkozik ilyen munkakörökre, míg a hirdetések 16,8 százaléka kínál szolgáltatási szférához tartozó alkalmazotti állásokat.

Középvezetői és menedzseri állások betöltését célozza a hirdetések 14,7 százaléka. Adminisztratív alkalmazottakat keresnek a hirdetések közel 12 százalékában. Az online hirdetések 7 százaléka vonatkozik segédmunkákra. A szakterületek szerinti összehasonlítás szerint a vizsgált időszakban a hirdetések 17,4 százaléka értékesítés, kereskedelem területéhez tartozó álláslehetőségeket kínált, így elmondható, hogy az év eddigi időszakában ez volt a leggyakoribb álláslehetőség a világhálón.

Az információs technológiákhoz kapcsolódó állásokra vonatkozott az ajánlatok 10,3 százaléka, az adminisztráció, a gépipar, a közgazdasági, pénzügyek, könyvelés területére vonatkozott 7-7 százalékuk. A gyártás, termelés területén kínált állásokat az álláshirdetések 6,5 százaléka, a szállítmányozás, logisztika területén pedig 5 százalék.

Az egészségügyhöz, szociális ellátáshoz kapcsolódó munkalehetőségeket kínáltak a hirdetések 4,1 százalékában, elektrotechnika és energetika területéhez köthető állásra vonatkozott az ajánlatok 3,2 százaléka.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja

"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez... Teljes cikk

A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk