kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Az autóipari szakmunkások is jobban keresnek Szlovákiában

A magyar gazdaság húzóereje az autóipar, ahol azonban az alacsony bérek miatt szintén egyre nagyobb probléma a szakemberhiány. A szakmunkásoknak, ha jobban akarnak keresni, elég akár Szlovákiáig menni, írja az Index.

images

images

Ha megvalósul az Audinál a szakszervezet által belengetett munkabeszüntetés, akkor ez lenne a rendszerváltás utáni hazai autóiparban az első ilyen esemény. Az autógyár dolgozói többek között 15 ezer forintos alapbéremelést szeretnének elérni 2016 januártól visszamenőleg. A cég a tárgyalások alatt nem nyilatkozik, ahogy a szakszervezetnek is alapvetően a megegyezés a célja, ugyanakkor a sztrájkbizottság megalapítása, a munkabeszüntetés felvetése is jelez valamit a szektor helyzetéről.

Miközben az autógyártás nemzetgazdasági jelentősége kiemelkedő, hiszen a beszállítókon keresztül rengeteg embernek ad munkát az iparág, a gazdasági kitettség éppen ezért szintén jelentős.

Míg korábban Magyarországra jártak át dolgozni, például Szlovákiából a szakmunkások, mára a 10-15 százalékkal magasabb bérek miatt a magyar munkaerőnek csábítóbb lehet a szomszédban a munkavállalás. Míg a mérnökök bére az összehasonlításból még Magyarországon kerül ki pozitívabban, a fizikai munkások nagyjából 50 ezer forinttal kapnak többet Szlovákiában. Csehországban nagyjából 30 százalékkal magasabb a bérszínvonal, Ausztriában és Németországban akár 4-8-szoros fizetéseket is meg lehet keresni.

Index
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk