kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Az "Év outsourcing dolgozata" kerestetik

A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA)idén is pályázatot hirdetett az "Év outsourcing dolgozata - 2011" cím elnyerésére.

images

images

A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség céljai között szerepel, hogy a magyar felsőoktatásban résztvevők között ismertté tegye a szolgáltatóipar, az outsourcing fogalomvilágát és összefüggéseit. Az évente kiírt pályázat célja, hogy támogassák a felsőoktatásban részt vevő azon hallgatókat, akik érdeklődnek a terület iránt és a témához kapcsolódva készítik felsőfokú tanulmányaikhoz kötődő dolgozatukat.

Mindazok pályázhatnak, akik Magyarországon képzési szint szerint felsőfokú szakképzésben, alap-, mester-, főiskolai- egyetemi-, továbbá szakirányú továbbképzésben és PhD programban, nappali vagy levelező tagozaton részt vett hallgatók.

Olyan dolgozattal lehet pályázni, amelyet a képző intézményhez 2010. június 1-je és 2011. május 30-a között adtak le, azt 2011. július 31-ig sikeresen megvédték, és a dolgozat központi vagy hangsúlyos területe az outsourcing.

A pályázatot 2011. július 15-ig kell beküldeni. A beérkezett anyagokat a Magyar Szolgáltóipari és Outsourcing Szövetség Képzés Munkacsoportjának tagjai egységes szempontrendszer alapján bírálják el 2011. október 15-ig.

A nyertes pályázó nevét, dolgozatának címét és a képző intézmény nevét a pályázat kiírója közzéteszi honlapján.

A nyertes az "Év outsourcing dolgozata - 2011" cím mellett 50.000 forint értékű díjazásban részesül, és előadási lehetőséget kap a szövetség által rendezendő Nemzetközi Outsourcing Konferencián vagy közgyűlésen.

Bővebb információ a pályázatról: www.hoa.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több az álláshirdetés februárban, közel 32 000 munkakör vár betöltésre

Januárról februárra 29 172-ről 31 665-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 2500-zal több az előző hónapnál, egy... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb üzleti szolgáltatóközpontok? - Itt a lista

A shared service vagy business service iparág az utóbbi tizenöt év jelentős munkahelyteremtője, már mintegy 100 000-en dolgoznak ilyen egységekben,... Teljes cikk

Muszáj feljebb lépni a munkahelyi "táplálékláncban"!

A mesterséges intelligencia óhatatlanul egyre nagyobb teret nyer a szolgáltatóközpontok (BSC) működésében is. Ugyanakkor a legtöbb cégnél még... Teljes cikk