kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Az összes „recept” a birtokukban van a munkaerőhiány ellen

Vannak helyzetek, amelyekben csak azzal a mentalitással lehet sikert elérni, hogy ha valakit kidobnak az ajtón, akkor bemászik az ablakon. A már huzamosabb ideje a munkaerőhiány által sújtott magyar munkaerőpiacon is csak így maradhat talpon egy külső HR-szolgáltató. Ha nincs elegendő elérhető felnőtt munkavállaló, akkor meg kell találni az alternatív megoldásokat. A cégcsoporttá növekedő HSA Groupnál épp ezt teszik: a diáktól a nyugdíjas foglalkoztatásig a teljes palettát lefedik.

„Minket az érdekel, hogy mire van szüksége a velünk kapcsolatba kerülő cégnek. Meghallgatjuk, majd mi magunk is felmérjük a helyzetet, pont, mint az orvos, aki felállítja a diagnózist. Aztán ha ez megvan, akkor megírjuk a receptet” - érzékeltette egy hasonlattal Farkas Adrián, a HSA Group régióvezetője, hogyan indul a folyamat. Merthogy a közel húsz éves tapasztalattal rendelkező kelet- magyarországi cégcsoport ereje éppen abban rejlik, hogy minden megoldást jelentő „recept” a birtokában van. A HSA Group az összes munkavállalót eléri, legyen szó felnőtt, diák, nyugdíjas vagy rehabilitációs foglalkoztatásról.

„Múltkor felhívtak minket, takarítónőket kértek tőlünk. Hiába számít már ez a munkakör is nehezen betölthetőnek, nem okozott gondot, hogy az adatbázisunkból találjunk a feladatra alkalmas nyugdíjas munkavállalókat. Azt kell látni, hogy egy közel húsz éves cégcsoportról van szó, amely 16-tól 70 éves korig lefedi a teljes munkaerőállományt. Nemcsak nevek szerepelnek az adatbázisunkban, hanem komplett életutakat tudunk kapcsolni hozzájuk, mert van olyan, aki még diákként kezdett dolgozni nálunk, és azóta is a HSA-n keresztül vállal munkát. Ezért tudjuk megtalálni a megfelelő embereket a megfelelő helyekre” - árulta el Farkas Adrián.

Fontos szempont, hogy az egyes foglalkoztatási formák jól kombinálhatóak egymással. Például a könnyen betanítható munkafolyamatokat diák és nyugdíjas munkavállalókkal nyereségesebben lehet megoldani, csak figyelni kell a műszakbeosztásra. „A diákoknak délelőtt sokszor iskolai elfoglaltságuk van, de meg lehet oldani azt is, hogy ilyenkor nyugdíjas munkavállalók vagy egyszerűsített foglalkoztatásban felnőttek dolgozzanak. Ahhoz, hogy ennek a hatékonyságot maximalizáló módszernek az előnyeit élvezze egy cég, akár három-négy különböző szolgáltatóval is szerződést kell kötnie. A HSA Groupnál viszont egy kapcsolattartó kezében összpontosulnak a szálak, nem kell több emberrel egyeztetni. Az az egy látja a teljes képet, ami garantálja az együttműködés gördülékenységét” - jelentette ki Farkas Adrián.

A HSA Group régióvezetője azt is hangsúlyozta, hogy akkor igazán sikeres a különböző foglalkoztatási formák alkalmazása, ha tudatosan csinálja az ember. Termelésben a nyári szabadságolásokat kiválóan át lehet hidalni diák munkavállalók alkalmazásával, akiket azonban utánpótlásnevelési célzattal is bevethetnek a cégek. „Egyre fontosabb a tudatosság, hiszen egy diák, ha beválik, főállású munkavállalóvá érhet. Hasonló átgondoltságot igényel, ha olyan szakembert keresünk, amilyenből fizikailag nincsen már sok a munkaerőpiacon. Ilyenkor nyúlhatunk a nyugdíjas munkavállalóinkhoz, akik között találhatunk olyat, aki nagy tapasztalattal rendelkezik az adott szakterületen” - hozott fel egy újabb példát Farkas Adrián a felnőtt, diák és nyugdíjas foglalkoztatást egyesítő HSA Group erejére. További információ: www.hsagroup.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk