Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Az új cafeteria előnyei

Az új cafeteriarendszerben a munkavállalók továbbra sem adóznak a juttatások után és a vállalkozások számára sem hátrányos, hogy megmaradt a jövedelempótlási lehetőség ugyanazon az adózási szinten - fejtette ki Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Pozitívumnak nevezte, hogy az utalványforgalmazással kapcsolatos, az Európai Bíróság kifogásai nyomán kialakult "mizériák" megszűntek, az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente 100 ezer forintot kaphatnak készpénzben. Ezen felül a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat SZÉP-kártyára a munkáltató.

Megjegyezte: egyik oldalról - az önkéntes kiegészítő pénztárakba közvetlenül a munkáltató által utalt pénzek szempontjából - szűkült a béren kívüli juttatások köre.

Hozzátette, ugyanakkor a 2017. évi költségvetéshez kapcsolódó adótörvény-módosítások eredményeként például a munkába járás adómentes költségtérítésének határa jövőre a kilométerenkénti 9 forintról 15 forintra emelkedik, a munkásszállás felújításakor a munkáltató adókedvezményt vehet igénybe, a szállás üzemeltetésével kapcsolatos költségeket kétszeresen lehet elszámolni, a lakhatási támogatás pedig 60 kilométeres térségben adómentessé válik.

A magyar szakszervezetek üdvözölték azt az egyelőre egyeztetés alatt álló lehetőséget is, hogy a preventív, szűrő jellegű egészségügyi vizsgálatoknál a költséget a munkáltató el tudja számolni adómentesen - számolt be az eddigi tapasztalatokról Palkovics Imre.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek