kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Borsik: Nagy hiba lenne eltörölni a minimálbért

Borsik János szerint hiba lenne eltörölni a Magyarországon már működő, kötelező minimálbért, ezért nem fogadja el a munkáltatók erre vonatkozó javaslatát - az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke sajtótájékoztatón ismertette álláspontját szerdán Salgótarjánban. Közölte azt is: távoliak az álláspontok a bértárgyalásokon az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT).

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke kritikával illette a munkáltatók javaslatát, amely szerint el kellene törölni a kötelező minimálbért, és áttérni arra, hogy csak azok fizessék ki a - mostani - 69 ezer forintot, akik képesek rá. Az autonómok elnöke azt az elképzelést is helyteleníti, amely szerint a munkáltatók az első fél évre felfüggesztenék a béremelést úgy, hogy a kérdésre később visszatérve, a gazdasági helyzet függvényében visszamenőleg fizetnék ki. Borsik János szerint ehhez már nincs meg a bizalom. Korábban ugyanis volt példa hasonló ígéretre, ami nem teljesült - mondta. Másrészt úgy vélte: a jelenlegi, egyébként is bizonytalan helyzetben a meg nem állapodással újabb bizonytalanságot kelteni "olyan, mintha nyílt sebbe szórnánk sót".

Borsik János hozzátette: a szakszervezetek jövőre 80 ezer forintos minimálbért javasolnak, és ragaszkodnak ahhoz, hogy a keresetek 2009. január elsejétől emelkedjenek. A minimálbér emelését együtt képzelik el a szakmunkás minimálbér emelésével. Az utóbbira vonatkozó, a kormánnyal kötött megállapodás év végén lejár, de az elnök szerint a bevált konstrukciót folytatni kell. Arra a kérdésre, hogy vajon mennyire toleránsak a munkavállalók a 2009-re tervezett megszorításokkal kapcsolatban, Borsik János azt válaszolta: úgy látják, hogy a kormány a legkönnyebben elérhető adózókat "kapta el".
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk