Megjelent: 18 éve

Cégvezetői blog: nálunk fehér holló, Amerikában PR-eszköz

Alapvetően pozitívan ítélik meg a megkérdezett amerikai vállalatvezetők a blogok hatását a cég kommunikációjára, ám csak a főnökök 7 százaléka indított saját webes naplót rendszeres feljegyzésekkel - derül ki egy friss felmérésből. Míg az USA-ban a cégvezetői és munkavállalói blog PR-eszköz, amit fejvadászok, HR-szakemberek is használják a jelöltek felkutatására, Magyarországon még fehér hollónak számít, inkább félnek tőle a főnökök. A webes naplóban rejlő lehetőségekről, a veszélyek kiküszöböléséről kérdeztünk kommunikációs szakértőket, akik maguk is blogolnak.

Az amerikai PRWeek magazin 131 első számú (nem PR) cégvezető körében végzett kutatást az internetes blogok elterjedtségéről és megítéléséről. A cégvezetők kétharmada saját bevallása szerint "valamennyire", egyharmada "különösen jól" kiismeri magát a kommunikáció ezen formájában, ám csak hét százalékának van nyilvános saját webes naplója. Igaz 18 százalék tervezi a következő két évben vállalati blog indítását.

A cégvezetők legnagyobb problémája vagy az időhiány vagy annak eldöntése, mit írjanak a nyilvánosság számára is elérhető oldalon. Ráadásul a munkatársak inkább üzleti döntéseket várnak el tőlük, nem webes napló írását.

Ettől függetlenül a megkérdezettek 40 százaléka fontos kommunikációs eszköznek tartja a blogot, amely új ötletek, hírek gyors közlését teszi lehetővé, az átlátható vállalati kultúra jele és visszajelzés gyűjtésére alkalmas eszközként is felfogható."

Cégvezetői blogok: jól informáltságot sugározni

A vállalati blogok több típusa különböztethető meg: egyrészt a nyilvános, minden internet-felhasználó számára elérhetőek illetve a kizárólag a cég munkatársai számára, belső használatra készülők. Blog formájában a vállalatvezető közölheti a szokásos körleveleknél, leiratoknál sokkal informálisabb hangnemben a munkatársakkal, mi történik a cégnél, visszajelzést is várva kollégáitól. Előfordulhat, egy együttdolgozó csapat az egyszerűbb kommunikáció és visszakereshetőség céljából csoportblogot indít.
A nyilvánosság számára készülő vállalatvezetői blogok célja információkat megosztani, a jól informáltság képét sugározni, a céget vonzóbbá tenni a munkavállalók előtt. Jonathan Schwartz a Sun elnöke például rendszeres blogger (http://blogs.sun.com/jonathan), felvázolja publikus stratégiáját, rendszeresen bírálja a konkurenciát. Sokan olvassák, foglalkoznak vele, szakmai és PR-hatása egyaránt erős -mondta Pécsi Ferenc e-kommunikációs szakértő Pollner néven maga is blogol (http://e-media.freeblog.hu/).

Az amerikai fejvadásznak jó terep a munkavállalói blog

Néhány cég - köztük a Google, vagy a Microsoft-, ösztönzi a munkatársaikat blogok írására. Szigorúan megszabják, miről nem írhatnak - így az új fejlesztésekről, üzleti adatokról - de ezen kívül megoszthatják véleményüket, szakmai információkat olvasóikkal. Nagyon sok IT-szakember itt, hiteles forrásból frissíti fel tudását.
Szintén sokan bloggolnak Amerikában munkájukról, szakterületükről, az elvégzett feladatokról. A HR-esek, fejvadászok figyelik ezeket az oldalakat. Előfordul, hogy a kiválasztás során egy-egy jelöltnél utánanéznek, ír-e blogot, és ebben milyen információk találhatók szakmai múltjáról, képességeiről, személyiségéről.

Nálunk infomegosztás helyett infovisszatartás

Nálunk a vállalati blogírás még gyermekcipőben jár. Részben nem ismerik még ezt az eszközt, részben tartanak tőle.
Úgy látom, a hazai céges kultúrának alapvetően nem része az információmegosztás, sajátos történelmünk, lelki beállítottságunk miatt inkább az információvisszatartás a jellemző magatartás. Amerikában büszkék a cégvezetők, tanácsadók, szakértők, ha szakmai információkat közölhetnek a nyilvánossággal. Ezzel is jelzik, értenek hozzá és megengedhetik maguknak. A vállalatvezetői nyílt kommunikáció pedig jó hatással lehet a cég megítélésére a kollégák és a külső szemlélő részéről is fogalmazott Pécsi Ferenc.

Nincs példa nagy cég vezetőjének blogjára Magyarországon

Magyarországon a vállalati blogok között eddig PR-blogok és néhány termékblog fordult elő. Klasszikus vállalati- vagy nagy cég vezetőjének blogjára nincs példa. Valószínűnek tartom, hogy a jövőben néhányan felismerik az ebben rejlő eszközt és lehetőséget, ám tömeges vállalati blogírást egyelőre nem tartok valószínűnek, tette hozzá Pécsi Ferenc.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk

Iskolapadba ültetheti a vezetőket a mesterséges intelligencia forradalma

A generatív mesterséges intelligencia forradalmasítja a bankvilágot és új lehetőségek sokasága nyílik meg a pénzintézetek és ügyfeleik előtt.... Teljes cikk

Pánik és potenciál: Mit tanultak a dolgozók a mesterséges intelligenciáról 2023-ban?

A mesterséges intelligencia eddig is jelentős hatással volt a munkánkra, és a jövőben is komoly változásokat eredményezhet. Lássuk, milyen... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek