kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Csaknem félezer diák dolgozik a Hegyalja Fesztiválon

A magyar egyetemisták és főiskolások számára nem csupán szórakozást jelent egy-egy fesztivál. Tanulni és szakmai gyakorlatot szerezni is lehet a koncertek között. Az egyik legmagasabb diákfoglakoztatást a Hegyalja Fesztivál éri el, ahol a kezdésnél több mint ötszáz tanuló áll munkába.

images

Bukovinszky Béla, a fesztivál stratégiai marketing vezetője elmondta, hogy 1500 jelentkező közül választották ki azt az ötszáz főt, akik vendéglátás, kommunikáció, rendészet és technikai támogatás területeken dolgoznak majd. Ezen kívül jelentős az egyetemi és főiskolai sajtómunkások aktivitása.

Összesen 38 egyetemi médium regisztrált a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtóegyesület égisze alatt. A fesztiválkommunikációban a rendezvény előtt aktívan részt vevő diák médiumok a helyszínről is tudósíthatnak, így az ötszáz foglalkoztatott diák mellett csaknem száz diákújságíró is dolgozik majd idén Tokaj-Rakamazon.

A Szent István Egyetem független rádiója, a LeszRádió évek óta a Hegyalja hivatalos rádiójaként ébreszti és szórakoztatja a fesztiválozókat. A sajtómunkában 26 print lap és 11 online egyetemi portál vesz rész - tudta meg az Edupress.

A július 14-18-a között zajló Hegyalja fesztivál évek óta nagy hangsúlyt fektet az egyetemi és főiskolai jelenlétre. Hogy a lehetőségekről tájékoztassák a diákokat, a Fesztiválok Éve 2010 keretében idén is számos budapesti és vidéki helyszínre látogatott el a Hegyalja Roadshow, illetve a tanmenetbe illesztett Fesztiválkommunikáció és Fesztivál gazdaságtan című előadássorozat.


A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete is képviselteti magát



A zenei program mellett a fesztivál szellemi táplálékot és útmutatást is kínál a fiataloknak. A civil utca programjai között a "Lelkierő" Fiatalon a Fiatalokért Egyesület önkéntes hallgatói lelki problémák megoldásában segítenek kortársaiknak, míg a Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete a fizikai problémák elkerülésére, illetve a fogamzásgátlás jelentőségére hívja el a fesztiválozók figyelmét. Emellett egészséggel kapcsolatos teszteket töltetnek ki, tanácsadást végeznek, vérnyomást és haskörfogatot mérnek. A végzősöknek és frissdiplomásoknak pedig érdemes ellátogatniuk a Frissdiplomas.hu sátrához, ahol csütörtöktől szombatig álláskereső kvízjátékkal és önéletrajztanácsadással várnak mindenkit.

edupress.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani

A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk

Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei

Hiánypótló kezdeményezést indított el tavaly az UniYou digitális iskolaszövetkezet, amely a diákmunkában dolgozó fiatalok számára hirdetett... Teljes cikk

A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott, sokan mennének külföldre

A tanulás melletti munkavégzés leginkább a nem nappali munkarendben tanuló hallgatókat jellemzi. Teljes cikk