kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Családbarát intézkedések, 15 nap apaszabadság

15 nap extra szabadság az újdonsült apukáknak, fizetéskiegészítés a szülési szabadságra és különleges program a munkába visszatérőkneka Morgan Stanley-nél - áll a cég közleményében.

A Morgan Stanley budapesti irodája számos családbarát intézkedéssel igyekszik elősegíteni a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtését. Gyermek érkezésekor például a vállalat 15 nap extra apasági szabadságot biztosít az édesapáknak vagy második szülőknek, a kismamák pedig a távollétük első 24 hetében a teljes fizetésükre jogosultak.

„Fontos számunkra, hogy olyan körülményeket teremtsünk, ahol a kollégáink mind a szakmai környezetben, mind a magánéletben ki tudnak teljesedni. Persze mindez mást jelenthet egy pályakezdő informatikusnak, egy szenior programozónak vagy egy kétgyermekes szülőnek, aki a kockázatelemző csapatunkban dolgozik. Éppen ezért olyan juttatási csomagokat állítunk össze, amelyre ténylegesen igény van, és amely rugalmasan képes kiszolgálni a nálunk dolgozó sokszínű szakemberállományt. Egyik viszonylag újonnan bevezetett intézkedésünkkel a gyermeket vállaló kollégáink számára szeretnénk biztosítani többek között azt, hogy a gyermek megszületésekor még több időt tölthessenek a kisbabával” - mondta el Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója.

A vállalat tavaly óta a törvényben megszabott 5 napos apasági szabadság mellett további 15 nap extra szabadnapot is biztosít dolgozóinak gyermekük születésekor. A Morgan Stanley által biztosított apasági szabadság a kétszerese az Európai Unió által javasolt 10 napnak, amely a munka és a magánélet közötti egyensúlyról január végén közzétett irányelvtervezetben szerepel.

Emellett az édesanyákat azzal is igyekszik támogatni a vállalat, hogy a szülési szabadságuk első fél éve alatt járó CSED juttatását kiegészíti a fizetésük 100%-ára. Így ebben az időszakban egyáltalán nem kell jövedelemcsökkenéssel számolniuk a családoknak.

A Morgan Stanley kimondottan nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy támogassa a munkapiacról hosszabb időre kieső szakembereket is. Különleges programot indított olyan szakembereknek, akik legalább 2 éves kihagyás után szeretnének újra munkába állni: ez a „Return To Work - Lendüljön Újra Munkába”. A programra nagy érdeklődés mutatkozik, a jelentkezők száma tavaly például 100 felett volt. „A 12 hetes, fizetéssel járó program módot ad a munkába való visszarázódásra és a szakmai önbizalom visszaszerzésére.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk