Megjelent: 6 éve

Csodalámpa Alapítvány, ahol megvalósulnak a gyermekálmok

Együtt csodákra lehetünk képesek, amikor a lehetetlennek tűnő kívánságok megvalósításával egy-egy beteg gyermek életébe örömet, mosolyt varázsolunk. A Csodalámpa Alapítvány működése 15 éve alatt már a 3300. csodát is megélték vele olyan gyerekek, akik életveszélyes betegséggel küzdenek. Amikor a szülők már nem tudnak többet adni, a mosoly is eltűnik a családtagok arcáról, a gyerekeknek a kívánságuk teljesülésével egy különleges lelki támogatásként olyan élményben lehet részük, amely megerősíti az önmagukba és a gyógyulásukba vetett hitüket.

A mosoly pedig gyógyít, hiszen a csodalámpás gyermek többsége felépült és a mai napig emlegeti azt a meglepetést, amelyről korábban álmodni sem mert.

2003-2017 több mint 3000 megvalósult álom



Dzsudzsák Balázs, Johnny Depp és Carlos Santana is „csodalámpás támogató” lett

Évente közel 300 kívánságot teljesít a Csodacsapat az országos hálózata segítségével: többen kértek laptopot a tanulásukhoz, mások hintára vagy éppen kerékpárra vágytak, néhányan kedvenc futballcsapatuk játékát nézhették meg külföldi stadionban. Volt, aki a Balatonhoz szeretett volna eljutni, kedvenc műsorvezetőjével adásban beszélgetni vagy hőlégballonnal felszállni. A legemlékezetesebb megvalósult álmok közé tartoznak azok a kívánságteljesítések, amikor a gyerekek példaképeikkel találkozhatnak: Péter Kammerer Zoltán olimpikontól vehette át a versenykajakot, Fanni egy gitárt kapott Carlos Santanától a találkozásukkor, Rékát Johnny Depp kalauzolta végig a filmforgatása helyszínén, míg Csabának Dzsudzsák Balázs ajándékozott egy mezt. A megvalósult álmokról készült beszámolók mindegyike olvasható a www.csodalampa.hu weboldalon.

Add tovább, hogy van tovább!

Több ezer, 3-18 év közötti, nagyon súlyos betegséggel küzdő gyermek él ma Magyarországon. A többségében rosszindulatú daganat vagy leukémia miatt kezelt, tüdő-, máj- vagy szívtranszplantált, illetve ilyen műtétre váró, valamint izomsorvadásban és még nagyon sok egyéb, életet veszélyeztető betegségben szenvedő gyerek egy-egy kérését teljesíti az alapítvány. Az országszerte csaknem 150 önkéntes - köztük például pedagógus, grafikus, igazgató, fuvarozó, nővér, orvos, informatikus - önfeláldozó munkája és a támogatók segítsége teszi lehetővé, hogy évek óta szinte minden nap sikerül örömet szerezni egy nagyon beteg kisgyereknek, aki az élményből erőt meríthet a gyógyulásához.

Mindenkinek, aki ebben a lélekemelő tevékenységben segíti az alapítványt és ezzel a beteg gyerekeket, nagyon hálás a Csodalámpa Csapata!

Hogyan kell rendelkezni az 1 %-ról - lépésről, lépésre

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk