kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Duplázhatják a rektorok fizetését

Egymillió forint fölé emelkedhet a rektorok havi jövedelme, ha a gazdasági tanácsok figyelembe veszik az oktatási miniszter ajánlásait – írja a Népszabadság.

A távozására készülő Magyar Bálint oktatási miniszter a két választási forduló között arra kérte az egyetemek gazdasági tanácsainak tagjait, hogy tegyenek javaslatot az egyetemek és főiskolák rektorainak juttatásaira, amelyet a miniszter szab meg. Magyar szerint "az intézmények új pályára állítása az intézményvezető személyes felelőssége, így ennek elismerése a rektor juttatásában is meg kell hogy jelenjen" - olvasható a miniszter levelében.

Az egyetemek és főiskolák elsőszámú vezetőjének fizetése az egyetemi tanároknak járó havi 420 ezer forintos illetményből, illetve a 100 ezer forintos rektori pótlékból áll, amelyet a nagyobb egyetemek saját bevételből további, néhány százezer forinttal egészítenek ki.

Magyar Bálint viszont most azt ajánlotta, hogy az új rektori fizetések alapjául az egyetemi oktatói illetmény kétszeresét vegyék: vagyis 840 ezer forintot. A miniszteri javaslat szerint ehhez járulna még a vezetői pótlék, valamint a rektori illetménykiegészítés: ez utóbbi összege az egyetemi tanári munkakör harmadik fizetési fokozatának, vagyis 130 ezer forintnak a két-háromszorosa is lehetne.

Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Népszabadságnak elmondta, hogy szerinte a rektorok munkáját valóban el kell ismerni, de a miniszter által javasolt összegek meghaladják józan ész elképzeléseit, és várhatóan jelentős bérfeszültségeket szül majd a lépés.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek